dízel

Megoldható a dízelmotorok átalakítása a németek szerint

2018.05.14.

- Kivitelezhetőnek tartja a német környezetvédelmi hivatal a koros dízelautók utólagos műszaki átalakítását az emissziós értékek csökkentése érdekében. Maria Krautzberger az Umweltbundesamt (UBA) igazgatója a Spiegel lapnak adott interjúban elmondta, hogy a hivatal vizsgálatai szerint a dízelautók utólagos átalakítása 2-3 ezer eurós (650-950 ezer forint) költségkereten belül is megoldható feladat.

Független szakértőknek a német szövetségi közlekedési minisztérium megbízásából egy korábban végzett vizsgálata ezzel szemben arra a megállapításra jutott, hogy a dízelmotorok utólagos átalakítás legkevesebb 5 ezer euróba (másfél millió forint) kerülne amellett, hogy teljesítményromlást és fogyasztásnövekedést vonna maga után.

Az UBA igazgatója a két költségkalkuláció közötti nagy eltérést a becslésekben alkalmazott kiskereskedelmi és nagykereskedelmi beszerzési árak közötti különbségre vezette vissza, megjegyezve ugyanakkor, hogy a legmodernebb katalizátorokkal végzett átalakítás már önmagában is jelentős költségmegtakarítással járna.

Andreas Scheuer német szövetségi közlekedési miniszter határozottan elutasítja a dízelautók utólagos átalakítását, ehelyett - az autóiparral egyetemben - a motorvezérlő szoftverek módosítására helyezi a hangsúlyt. Svenja Schulze szövetségi környezetvédelmi miniszter viszont nem zárkózik el a dízelmotorok utólagos hardveres átalakításának előírása elől.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....