McLaren

Még versenyülései is fenntarthatóak a McLaren F1 csapatának

2021.12.25.

Könnyebb, fenntarthatóbb forrásból származó felszereléseket, és üléseket vezetett be a McLaren a Forma-1-ben. Vajon hamarosan a közutakon is találkozunk ezekkel a megoldásokkal?

Noha egykoron koránt sem erről volt híres a Forma-1, mára nem csak kiállnak társadalmi kérdések mellett, de egyre jobban igyekeznek odafigyelni a környezeti lábnyomukra is. Mindez igaz a csapatokra is, akik külön-külön is folyamatosan fejlesztenek a zöldebb működés jegyében. Közülük is kiemelendő a McLaren F1 csapata, ami a brit Autocar egyik írása szerint nem állt meg ott, hogy természetes szénszálas kompozitokat használ, még a versenyzők ülései is megérdemelnek néhány szót.

Amíg a Formula E magával az elektromos hajtáslánccal igyekszik hozzátenni a világhoz, addig a Forma-1 végtelen büdzséje lehetővé teszi, hogy sokezer egyéb más területen is olyan fejlesztések menjenek végbe rohamtempóban, amiket végül évek múlva majd mi autóvásárlók élvezhetünk a közutakon. Ugyanis köztudott, hogy a legtöbb hajtáslánc fejlesztés, illetve biztonsági rendszer a versenypályákról került be a családi autókba. Úgyhogy érdemes figyelemmel kísérni, hogy miben mesterkednek a csapatok.

A McLaren például jó úton jár, hogy elérje a Forma-1 menedzsmentje által 2030-ra betervezett karbonsemleges működést. Most például Lando Norris ülését, a pit-wallon használt állványt, és a garázs szerelőállásait tették fenntarthatóbbá. Apróságok? Nos, igen, de az apró lépések néha valami nagyobb siker elengedhetetlen kellékei. Norris ülése ugyanis természetesen kompozitból készült, aminek előállítása, használata, és később lebomlása 85%-kal kevesebb széndioxiddal terheli a környezetet.

Mindezt úgy érték el, hogy közben ugyanolyan pehelysúlyú maradt a versenyülés, ami a versenysportban kulcsfontosságú. Ebben egyébként a svájci Bcomp volt a segítégükre, akik már jó ideje az Amplitex nevű fenntartható, és könnyű kompoziton dolgoznak. Christian Fischer, a Bcomp vezérigazgatója hozzátette: „Még a nyersanyag feldolgozási és gyártási folyamatokat beleszámítva is csökkenthetjük egy ülés környezeti terhelését, ha az optimalizált Amplitex anyagot használjuk. Ha Lando ülését le kell cserélni, természetes összetétele miatt akár hőtermelésre is újra lehet majd hasznosítani, tehát az ülésben tárol energia 80%-kát meg lehet újítani.”

Eleinte tartózkodott a McLaren az új technológia bevezetésétől, hiszen idén a csapatoknak nem sok esélyük volt versenyen kívül tesztelni a hasonló újításokat. „Az utolsó dolog, amit tenni akarsz egy mozgalmas versenyhétvégén, hogy még az ülésállítással bajlódsz.” – tette hozzá Scott Brian, a McLaren F1 csapatának vezető dizájnere. „Ha a pilóta nem érzi magát komfortosan a két órás verseny alatt, akkor nem tudja a maximumot kihozni se magából, se az autóból. A pilóták önbizalmát és kényelmét nagyon komolyan vesszük, főleg idén, amikor ennyire eredményes tud lenni a csapatunk.”

Ugyanakkor ezzel a lépésével a McLaren elindított egy folyamatot, aminek az autóipar is hasznát veheti. Már ma is előfordulnak természetes nyersanyagokból készült, vagy újrahasznosított ülések a piacon. Jó példa erre az új Fiat 500 Hybrid, amiben a Seaqual, részben a tengerekből, részben a szárazföldről összegyűjtött műanyag hulladékokból újrahasznosított üléseit alkalmazzák. Vagy ott van a BMW i3, ami egy tanulmány ilyen szempontból, a maga pőre szénszálas monocoque-jával, újrahasznosított műanyajaival, és fabetéteivel.

Végül egyébként ugyanabból a formából öntötték ki Lando Norris ülését, mint a korábbit, hiszen az új kompozit ezt is lehetővé tette. A csapat állítása szerint a 21 éves pilóta semmilyen visszajelzést nem adott az üléstípussal kapcsolatban, ami ebben az esetben jó jel, hiszen valószínűleg nem érzett különbséget. És, hogy mi a helyzet a korábban említett pit-wall és box felszerelésekkel? Összesen 3450 kg tömegtől szabadultak meg a könnyebb anyagoknak köszönhetően, ami összességében a szállítás során jelent a legnagyob lépést a fenntarthatóság irányába, hiszen a kamionoknak sokkal kisebb tömeget kell elszállítaniuk, tehát csökken a fogyasztásuk.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
McLaren F1

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....