Honda Civic Type R

Már megint a Civic!

2017.04.25.

Gyerekkorunkban az autóskártyák végsebességadata, netán a legnagyobb teljesítmény volt az „adu”, mára ezt átvette a hatótávolság – az elektromos hajtású járműveknél –, vagy a kicsit konzervatívabb, az autózásban élményt is kereső vezetőknél pl. a Nürburgringen teljesített köridő. Ebben ismét a Honda Civic a legjobb.

A Zöld pokol néven is emlegetett, az Eiffel hegységben kanyargó, összességében 25 km-es aszfaltcsík északi köre a Nordschleife, mely régóta az autózás szerelmeseinek egyik fellegvára. De nem csak ők kedvelik a roppant változatos vonalvezetésű, igazi kihívást jelentő pályát, hanem az autógyárak is, ugyanis a 250 km/h feletti végsebességgel, vagy a pár másodperces 0–100-as gyorsulással ma már nem lehet kitűnni a vetélytársak közül, de egy jó köridő még ma is hírértékkel bír.

Eleinte a sportkocsiknak nevezett autókat gyártók kezdték méregetni magukat és terméküket ebben a miliőben, de fokozatosan a volumengyártók is felismerték a benne rejlő lehetőséget, és teljesítményorientált modelljeiket egy-egy tapasztalt pilóára bízva igyekeztek, és igyekeznek a legjobbnak beállítani.

A Honda 2015-ben a Civic 9. generációjából készített Type R-t küldte a Nürburgringre, ahol 7:50,63-as idővel döntötte meg a korábbi csúcsot. Ez a modell csak bő egy évig volt a piacon, de ennyi is elég volt a Volkswagen számára, hogy egy Golf GTI Clubsport S modellel 7:49,21-et fusson.

Ahogy várható volt, a Honda ezt nem „hagyhatta”, és a 10. generációs Civic Type R egy korai, még a sorozatgyártást megelőző, de a végleges változattal már teljes mértékben megegyező kivitelével április 3-án újra rekordkísérletbe fogott. Az időjárási körülmények kedvezőek voltak mind a motor teljesítménye, mind az utcai, de versenypályás használatot is lehetővé tevő nagy tapadású gumiabroncsok szempontjából, így megszületett a Nürburgring elsőkerék-hajtású szériaautóval futott új körrekordja, ami 7:43,80!

Fedélzeti kamerás videó körrekordról

Az eddigi rekordot 5,41 másodperccel felülmúló új többek között a hosszabb tengelytávolságnak, a Multi-link hátsó futóműnek és nem utolsó sorban a kedvezőbb légellenállásnak köszönhető a nagyobb átmérőjű (20 colos) és szélesebb kerekek, valamint a 10 lóerővel erősebb, immár 320 lóerős motor mellett.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....