replülés

A magyar légierő ismét megmutatja magát a Duna felett

2022.08.15.

A magyar légierő az augusztus 20-ai ünnepen is megmutatja magát a Duna felett - mondta a Magyar Honvédség parancsnoka hétfőn, a magyar légierő napján Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Ruszin-Szendi Romulusz a Miniszterelnökség erkélyéről személyesen is megtekintette az ünnepi parádéra gyakorlatozó pilótákat, s azt hangsúlyozta: fontos a gyakorlás, a mostani főpróba, hogy méltóképpen ünnepelhessük a magyar államalapítást. Elmondta: augusztus 20. a Magyar Honvédség számára kiemelt ünnep, különösen a tiszti állomány számára, hiszen régi hagyomány, hogy a katonák ilyenkor teszik le tiszti esküjüket.

Fotó: Illyés Tibor - MTI

A tisztavatás utáni légiparádéra is annak jegyében készülnek, hogy méltóképpen ünnepelhessék a magyar államalapítást - emelte ki az altábornagy. A parancsnok az MTI-nek elmondta: a légiparádén a Magyar Honvédség valamennyi géptípusa részt vesz: a Duna budapesti szakasza felett megjelennek a Gripen vadászgépek, a kiképzőgépek, a szállítógépek, továbbá a Mi-24-es, Mi-17-es, valamint a H145M típusú helikopterek is.

Az államalapítás ünnepéhez idén is négynapos programsorozat kapcsolódik. A látogatókat augusztus 18. és 21. között mintegy 20 helyszínen több száz programelemmel várják. Idén is megtartják a hagyományos állami rendezvényeket: a tisztavatást, a légiparádét, a zászlófelvonást és a Szent Korona-látogatást. Nem maradnak el az egyházi események sem, az ünnepi szentmise és a Szent Jobb-körmenet.

Ezek mellett sok egyéb kikapcsolódási és szórakozási lehetőséget, igazi fesztiválhangulatot ígérnek a szervezők. Augusztus 20-án este a tűzijátékon uszályokról és pontonokról mintegy 40 ezer pirotechnikai eszközt lőnek majd fel 4,3 kilométer hosszan a Margit híd és a Petőfi híd között.

A részletes programkínálat és egyéb információ a folyamatosan frissülő www.szentistvannap.hu weboldalon található.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..