Rolls-Royce

Luxus a technológia előtt: ez a Rolls-Royce filozófiája

2020.10.12.

Nincsenek hatalmas digitális kijelzők a műszerfalon? Na, és? Ettől még minden idők legfejlettebb modellje lett a Ghost - a Rolls-Royce kitart a hagyományos értékei mellett.

Nincs egy hónapja, hogy a Rolls-Royce leleplezte a Ghost következő generációját, ami ugyan továbbra is rendkívüli példánya a világ autógyártásának, mégis sokan megkérdőjelezték, hogy míg a legfőbb versenytársak szinte teljesen a digitalizáltság felé tartanak mind a kezelőfelületek, mind a sofőrsegédek tekintetében, addig a brit luxusmárka miért marad meg a hagyományosabb megközelítésnél. Kétségtelen, hogy az új Ghost műszerfala is tartalmaz jónéhány fizikai kapcsolót és gombot, miközben az új S-osztály műszerfala lassan teljesen átalakul egy digitális kijelzővé.

Alex Innes, a Rolls-Royce vezető formatervezője elmondta az Autocarnak, hogy miért van ez így. „Bármilyen új dolgot mutatunk be egy Rolls-Royce modellen, az nagyon óvatosan tanácskozások előzik meg.” – tette hozzá. „Általában nem vagyunk élen járók a technológiák tekintetében, és ennek jó oka van. Számunkra az számít elfogadható technológiának, ami növeli azt a Rolls-Royce élményt, amit az ügyfelek elvárnak a márkától.” Arra a kérdésre pedig, hogy miért használnak hagyományos dombokat a kapacitív digitális felületek helyett, azt válaszolta Innes, hogy egyszerűen azért, mert a gombokat jobb használni. Illetve elmondása szerint attól még, hogy nincsenek óriási digitális képernyők a kabinban, a Rolls-Royce legfejletebb futóműve dolgozik a Ghost alatt. Úgy látszik, hogy vannak még a Földön, akiknek szentek a hagyományos értékek.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....