Gyulán 1987-ben szakmunkásvizsgázott Dinya Imre, az ifjú hentes rögtön a Gyulai Húskombinátban kezdett, mint csontozó, ez az egyik legkomolyabb szakmunka volt. Miután végzett, sokat rá kellett tanulnia, hogy értsen hozzá. – 10 évet csontoztam, főleg karajt és combot, valamint császárszalonnát, itt nincs igazán előrelépési lehetőség, volt két művezetőnk és kész. Normákat teljesítettünk, volt már GMK is – fiatalabbak kedvéért: gazdasági munkaközösség –, lehetett a normál műszak után még pluszba dolgozni. Főleg sertést, sertésfejet csontoztunk külön pénzért – emlékszik vissza.

Dinya Imre a kolbászmúzeum előtt

Munka mellett, esti tagozaton tanult tovább, a gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban érettségizett. Utána jött egy lehetőség, az egyik gyulai mintaboltba került, ott értékesíteni kellett, az üzem saját termékeit árulta 1997 és 2002 között. A Béke sugárúti mintabolt ma is működik, az eredeti gyár, a Stéberl szárazáru üzemtömb mellett található. Utána kétszer 5 évig a Würthnél, illetve egy műtrágyagyártónál volt értékesítő szaktanácsadó, majd két évig egy kecskeméti cégnek dolgozott.  2013-ban azután visszatért a szakmájához, akkor kezdte el a kistermelőséget.

– Hunyán tartottunk és vágtunk is disznót minden évben, amióta az eszemet tudom, engedtek dolgozgatni az asztalnál, nem zavartak el a felnőttek. Apukám soha nem szerette leszúrni a disznót, csak akkor tette, ha nagyon muszáj volt. Nagyon szerette és ma is szereti az állatokat nevelni, tartani – mondja.

A ’80-as években volt 6-8 anyakocája a családnak, plusz a törzskönyves kan és persze a szaporulat. Igaz, akkoriban a csúcson 10 millióhoz közelített a sertések száma az országban, ma nem éri el a 3 milliót. A 6-8 anyakoca mellet apukája, az ÁFÉSZ-nél dolgozott főállásban, terményboltos és felvásárló is volt. Nyulat, galambot, pulykát, kiscsirkét, mákgubót is felvásároltak. 2000 körül lementek egy anyakocára, vagyis majdnem családi szükségletre.

Otthon, munka közben, jól beöltözve

– Gyermekként nekem szóba jött az autószerelő, a kamionsofőr és a tévészerelő is, nem volt olthatatlan a vágy bennem, hogy hentes legyek. A nagynéném mondta, miért nem megyek annak, olyan szakma még nincs a családban – emlékszik vissza.

2013-ra már nagyon stresszes lett az értékesítés, a főnökök sem mindig értettek hozzá, inkább menedzserek voltak, mint szakemberek. Otthon addigra elkészült a melléképület és Dinya Imre megkezdte az engedélyezett kistermelést. Jellemzően két-három anyakocájuk van és a szaporulat, ha kell, inkább vesznek hozzá süldőt és azt ők nevelik fel. A családnak van földje, így a takarmány egy jelentős részét is maguk biztosítják.

– Érdekes, hogy apukám nem is gyártott értékesítésre kolbász, ezt én lényegében én kezdtem el a családban. Hivatalosan őstermelő és kistermelő is lettem egyszerre, 2013 telén adtam el az első saját készítésű kolbászt – beszél a kezdetekről. Megtudjuk, folyamatosan növekszik az érdeklődés, 35-40 disznót vágott le az utolsó szezonokban, nem feltétlenül akarja növelni, évről évre úgyis mindig egy kicsivel több.

Részlet a kolbászmúzeumból

– Inkább kevesebbet, de egyenletes minőséget szeretek kiadni a kezeim közül, nekem sem nagyon van konyhakészre érett, rendesen kiszáradt kolbászom, annál sokkal hamarabb elviszik. Ha mégis ott a készleten, akkor annak már megvan a gazdája, csak nálam jobb helye van addig, míg igazán fogyasztható – mondja, hozzátéve, az alap a vékony és vastagkolbász, az utóbbiból soha sem tud eleget készíteni, előfordul, hogy féléves rá a várólista.

2013-ban, amikor fel kellett építenie a piacot, az egyik volt Würth-ös budapesti kolléganőjének a fülébe jutott, hogy házikolbász készítésébe kezdett. Vett belőle először magának, utána a manikűrösének, majd egy közös barátnőjük a fodrászának vitt, ez minimum a negyedik lépcső, visszatérő vevők ma is valamennyien. Volt idő, amikor egy kis pesti céggel összedolgozva átvételi pontokon kezdték el a kolbász értékesítését, de hamarosan olyan sok lett a megrendelése, hogy erre már nem volt szükség.

Sok érdekes története közül egyet megoszt. – Csörög a telefon, hogy jönnének a turisták kolbászt vásárolni, vettek is. Majd visszaindultak, de szóltak, hogy nagy baj történt, útközben a szállodáig megették az egyiket. Visszajöttek, vettek újra, azóta, legalább 5 éve visszatérő vásárlóim – meséli, hozzátéve, ma már nem csak maguknak, hanem 10-15 ember részére visznek. Megtudjuk, nagyon tudatosan csinál mindent és csak kis tartalék van az esetleg beeső turistáknak, neki így nyugodt és tervezhető a munka.

Gyulai hentesek és hagyományőrzők

Mostanában egyébként kevesebbet jár a piacra, húsvét előtt volt utoljára, komolyan veszi a járványt, hiszen tudja, hogy amit csinál, az élelmiszer-előállítás. – Büszke vagyok arra, hogy Stéberl András, a leghíresebb gyulai hentes unokája is rendszeresen nálunk vásárol. Nagyon jó baráti kapcsolatot ápoltunk Benke Laci bácsival, ő is többször vásárolt nálunk, amíg élt. Kolbászuk messze földön ismert, vittek már belőle Ausztráliába, Svédországba és Amerikába is. Ausztriából visszatérő biciklis turisták is rendszere vásárlói, mindig erre kerülnek és beugranak egy kis utánpótlásért.  

Dinya Imre 1992-ben házasodott, feleségét is a húskombinátban ismerte meg, ma is a szakmában dolgozik, élelmiszer laboráns. Két fiuk ’97 és ’99-es születésű. Mindkettő egyetemista, az idősebbik a Budapesti Műszaki Egyetem vízépítő-mérnöki szakára, jár, jó középiskolai alapokat kapott hozzá Békéscsabán, ő most negyedikes. A kisebbik a gépészeti szakközépiskolából Debrecenbe ment, történelem etikaszakos tanárnak tanul.

A Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesületének elnökeként a helyi kolbászmúzeumot is Dinya Imre vezeti, a rendezvények és a látogatók fogadása a járvány alatt természetesen szünetelt. – Az éves 2000-es látogatószámról sokáig nagyon nehéz volt elmozdulni, de beérett a folyamatos munka, amikor 2018-ban egyik évről a másikra meghaladta  a 4000 főt, 2019-ben pedig már több mint ötezer látogatót fogadtunk – mondja, hozzátéve, a tavaszi kiesést idén valószínű, hogy nem tudják behozni.

Egy régi mérleggel

Évi 2-3 tévés forgatás minimum van a múzeumban, volt, hogy a Szent István napján innen is történt bejelentkezés. Járt itt a Hazahúzó, és Gyetván Csaba stábja is, amikor a gyulai kolbász készítéséről forgatott. De visszatérőnek számít Kerekes Borbála is.

A hagyományőrző egyesületen túl több civil szervezetben is aktívan dolgozik, alelnöke a Gyulai Civil Szervezetek Szövetségének, ami egyfajta ernyőszervezet. Egyebek között tagja a Gyulai Városbarátok Körének – nekik is köszönhető a múzeum –, őket képviseli a helyi önkormányzat gazdasági erőforrás bizottságában. Ha végképp nincs dolga, vagy éppen lazítani akar, akkor pontyozik, egy jól telepített 14 hektáros tóra jár.

A kiállítás egy részlete