klíma

A klíma áldás vagy átok?

2015.06.15.

Mindjárt az elején szögezzük le, a klíma több szempontból is – télen, nyáron egyaránt – áldás! Ha valaki úgy véli, hogy átok, az egészségének megrontója, akkor többnyire a felhasználó a hibás. Mint oly sok mindent, a klímát is okosan kell alkalmazni. Alkalmazni és karbantartani.

Miért lehet panaszunk a klímára?

A klíma használójának tudnia kell, hogy mit bír a szervezete, egészsége, mire érzékeny, ennek megfelelően kell alkalmaznia a légkondicionálót. Légkondicionáló és légkondicionáló között is vannak óriási különbségek, hiszen az autótechnika komfortunk érdekében – ezt meg kell fizetni az autó vásárlásakor – finom dolgokat alkotott. Például a többzónás klíma üléshelyenként külön-külön beállítható hűtést ad, a „hajszárító szél” mentesek csendes hűvöset állítanak elő. Ha van utastéri levegő összetétel érzékelő, például túlzott széndioxid vagy cigarettafüstre, akkor automatikusan bekapcsolja a szellőztetést, illetve a „mindentudó” légkondicionálást.

Az áramló hideg levegő – attól függ hová irányítják – megnáthásíthat, ízületeinket, térdünket, könyökünket gyulladásba hozhatja, kaphatunk arcüreg gyulladást, fülünk, fogágyunk begyulladhat. Ez kivédhető, ha nem mélyhűtésre állítjuk a szabályzót, ha nem túl intenzív befújást választunk, ha a légáramot jól irányítjuk, ha - mint mindenben tanácsos -, a fokozatosság elve szerint járunk el. Kiszállás előtt kis idővel ajánlatos visszavenni a hűtést (ez a klímarendszernek technikailag is kedvező). Óvakodjunk a „megcsap” a meleg, „megcsap” a hideg helyzetektől.

A klíma párás, esős időben is jó, így télen is, mert kiválóan párátlanít. Hasznos is télen, hogy „el ne macskásodjon” a légkondicionálót beindítani. A klíma, ha nincs szélsőséges hűtési kívánságunk vele szemben, a tüzelőanyagfogyasztást „tragikusan” nem növeli meg.

Az okos klímák számtalan beállítási opcióval rendelkeznek, ezeket át kell tanulmányozni, hogy valóban okosan használhassuk.

A klímarendszernek van egy nem közismert kellemetlen hatása is, ha …

A gépjárművek klímaberendezésének nedves, párás, nehezen hozzáférhető részei optimális környezetet biztosítanak a kórokozó, allergén hatású mikroorganizmusok (vírusok, baktériumok, gombák, penész) megtelepedéséhez és elszaporodásához. A legelterjedtebb penészgomba fajok (aspergillus, penicillum) mellett a baktériumok is megjelennek a hűtőbordákon kialakuló vékony filmrétegen. A legismertebb, kifejezetten a légkondicionálókhoz köthető baktériumtörzs a legionella pneumophila, amely A típusos tüdőgyulladást okozhat.

A klíma elpárologtatója a műszerfal alatt, sötét, nedves környezetben van. Az elpárologtatón a levegő lehűlése következtében lecsapódik a pára, majd az összegyűlt víz kifolyik a gépkocsi alá (ezért is van a forró napokon víztócsa a járművek alatt). A pára egy része viszont ott marad az elpárologtatón, a sötét és nedves környezet a baktériumok, gombák és mikroorganizmusok számára ideális élettér. A hideg hőcserélő egységen, az elpárologtatón átáramló meleg, környezeti hőmérsékletű levegő lehűl, mielőtt az utastérbe kerül. A kórokozók innen a szellőzőrendszere át a jármű utasterébe. Ez a rendszer adottsága, vannak ugyan műszaki megoldások, melyek ezt részben megakadályozzák, de teljes mértékben kiküszöbölni nem tudják.

Mi a megoldás?

A fertőtlenítés, a klímarendszer rendszeres karbantartása. (Cikkünkben, mert autótechnikával foglalkozunk, a mobilklíma problémáit tekintjük át, de szóljon mindez figyelemfelhívásként a beltéri klímák használóinak is.)

Vannak, akik ezekre mikroorganizmusokra különösen érzékenyek, mert betegségük tüneteit felerősítik, allergiájukat előhozza. Ezeknek a mikroorganizmusoknak a belégzése nyálkahártya irritációt, megfázásszerű tüneteket, fáradékonyságot, fejfájást, allergiás reakciókat válthatnak ki, mint a tüsszögés, a köhögés és a szemfolyás, de akár súlyos allergiát vagy komoly légúti megbetegedéseket (pl. asztmát) is előidézhet. A legveszélyeztetettebbek a gyermekek, kismamák, és a legyengült immunrendszerű idős emberek, akik könnyedén megbetegedhetnek az autóban előforduló káros mikroorganizmusoktól. Ne legyintsünk ezekre a potenciális veszélyforrásokra! Akik látszólag ezekkel szemben immunisak, azok számára a prevenció lehet bölcs dolog.

Utastér szennyezés

Mielőtt a klímafertőtlenítési technikákra áttérünk, a gépjármű utastér komfort és egészségügyi kezelésének szélesebb aspektusát is nézzük meg.

Az utastér is lehet szennyezett, a kárpitok és műanyag burkolatok tartalmaz(hat)nak nem csak komfortérzetet rontó anyagokat, elsősorban szagkeltőket, hanem például a gépjárműben fogyasztott élelmiszer maradékok, morzsák maradványain megtelepedő baktériumok, penészgombák szintén jelentős egészségügyi problémát okozhatnak, és komoly megbetegedésekhez vezethetnek.

A harmadik, nem elhanyagolható gond az autó kárpitjaiban megtelepedő atkák okozzák, melyek allergiás tüneteket okozhatnak.

Taxik, autóbuszok utastéri tisztítása, fertőtlenítése bizony ajánlott.

De a használtautó vásárlása előtt a kereskedő is elvégeztetheti, ha az autónak halász-vadász-kutyás tulajdonosa volt előtte, és nem ilyen új tulajdonosnak akarja eladni…

Az autó új tulajdonosa pedig – de jó lenne, ha így lenne – feltétlenül fertőtleníttessen. Ki tudja milyen események történtek az autó előéletében az utastérben.

Nagytakarítás a klímarendszerben

Először a gomba- és baktériumölő klímafertőtlenítő spray-t érdemes kipróbálni. Az általában 500 ml-es kiszerelés – aminek kb. harmadával elvégezhető a tisztítás – illatanyagot is tartalmaz. A szórópisztolyos mosás ennél tartósabban és hatékonyabban véd. Ennek az eljárásnak az előnye, hogy nemcsak megsemmisíti a baktériumokat, hanem olyan védőbevonatot képez, amely tartósan megakadályozza a baktériumtenyészet kialakulását. A szépséghibája, hogy időigényes művelet, de nehéz esetekre a leghatékonyabb megoldás. Többzónás klímarendszerek légcsatornáinak teljes fertőtlenítését legegyszerűbben a belső levegő keringetése melletti erős fertőtlenítőanyag bejuttatásával lehet elvégezni. A profi felhasználó kezébe szánt ultrahangos párologtatás elvén működő készülék a teljes levegőrendszerbe és az utastérbe is bejuttatja a rendkívül hatékony, köddé porlasztott fertőtlenítőanyagot, amely kívánság szerint illatanyaggal is keverhető. A készüléket az utastérbe állítva zárt utastérben, maximális belső cirkuláció mellett elindítjuk a hatóanyag beporlasztását. A kezelés időtartama alatt az utastérben élőlény nem tartózkodhat, és előzetesen el kell távolítani minden élelmiszert, ruhaneműt, mobiltelefont és tanácsos nem beépített navigációs berendezést is. A fertőtlenítés végeztével a berendezés automatikusan kikapcsol. A készülék 12 V, min. 6 A tápfeszültségről működtethető. A művelet befejezése után az utasteret alaposan ki kell szellőztetni. Egyik módszer alkalmazása esetén sem szabad megfeledkezni azonban a pollenszűrő cseréjéről. Az elkoszolódott, fertőzött pollenszűrő újrafertőzi a rendszert, eltömődése rontja a légszállítást az utastér felé. Nem közömbös az utastérszűrő minősége sem, hiszen nem csak a homokot és a faleveleket szeretnénk kívül tartani az utastérből. A jó minőségű, nagy felületű aktív szénré teget is tartalmazó pollenszűrők megkötik a kellemetlen szagú szerves gázokat, a finom szemcseméretű légszennyeződéseket, így a szmogot is.

A sprayt (Klmía Cleaner) használata előtt a klímát, szllőztetést kapcsoljuk ki, a gyújtást vegyük le. A speciális szórófejjel ellátott szonda segítségével fújjuk a flakon teljes tartalmát a klímaberendezés elpárologtatójának terébe.

Legegyszerűbb lehetőségek:
- az elpárologtató leeresztő nyílásán, azaz a kondenzvíz elvezetőn keresztül,
- az utastérből a szellőzőnyílásokon keresztül,
-a pollenszűrőt eltávolítva, annak házán keresztül.

Hagyjuk az anyagot 20 percig hatni, majd leengedett ablakok mellett kapcsoljuk be a szellőztetést és hagyjuk rövid ideig működni.

A flakonos gázzal történő fertőtlenítésnél (például Würth QuickFresh) kapcsoljuk be a szellőzést maximumra, hideg levegőre, belső keringetéssel. Helyezzük a flakont a szellőzési területre, például a lábtérbe és nyomjuk meg a flakon szelepét. Zárjuk be az ablakokat és az ajtóka. A flakonból a gáz az utastérbe a szellőzőberendezésbe, klímába kerül. A tisztítási folyamat kb. 10 percig tart. Ezek után szellőztessük ki az utasteret.

A klímaszervizek tapasztalatuk alapján egyik, vagy másik módszerre esküsznek. Ebben természetesen az is szerepet játszik, hogy milyen módszereket ismernek. A habanyaggal való tisztítással szemben sokaknak ellenérzésük van. A flakonos gázfertőtlenítést évente legalább kétszer meg kell ismételni.

Az ózonos fertőtlenítés

Az ózonos tisztítási eljárásnál a klímarendszer semmiféle megbontására nincs szükség, a mikroorganizmusok elpusztítását az autó egész utasterét betöltő nagy koncentrációjú ózon végzi. A fertőtlenítés vegyszer felhasználása nélkül, környezetbarát módon történik, így különböző vegyszerekre érzékenyek, allergiások, kisgyermekesek, kismamák, gyengébb immunrendszerrel rendelkezők számára különösen ajánlott. A tisztítás során felhasznált ózon rövid időn belül visszaalakul oxigénné, így a tisztított jármű azonnal használatba vehető. 

Az ózonos tisztítási eljárás hatékony, minden mikroorganizmust elpusztít, az ózon ugyanis a klórnál háromezerszer hatékonyabb fertőtlenítőszer, ami nyom nélkül lebomlik, ezért kifejezetten környezetbarát is. Emellett az ózonos fertőtlenítés maradéktalanul eltünteti a kárpitokban és az ülésekben az

· allergén anyagokat, a penészt,
· étel-italszagot, állatszagot,
· izzadság-, fülledtségszagot,
· cigaretta, szivar, pipaszagot
· oldószermaradványokat.

A mikroorganizmusok nem tudnak immunitást felépíteni, nem úgy, mint ahogy a hagyományos vegyszerekkel szemben előfordulhat.

Az ózonos tisztítás nem hagy nyomot a kárpitban és szövetekben, de természetesen nem távolítja el a foltokat, vagy a látható szennyeződéseket, azaz nem pótolja a hagyományos takarítást, mert nem ez a hatásmechanizmusa.

Az ózonos fertőtlenítés folyamata gépjárművek esetén

A tisztítás során a gépjárműbe helyezik el a nagy teljesítményű ózon előállító gépet, és ennek segítségével nagy mennyiségű ózont juttatunk a zárt utastérbe, így az a legkisebb, rejtett zugaiba is eljut.

Az ózon az oxigén egy különleges formája. Normál esetben két oxigén atom kapcsolódik össze egy oxigén O2 molekulává. Az ózon (O3) három oxigénatomból álló instabil molekula, amelyet Christian Friedrich Schönbein fedezett fel 1840-ben. Neve a görög „ozein”=„rossz szagot árasztó” szóból származik. Az egyik legerősebb oxidálószer. Instabil: közönséges oxigénmolekulára (O2) és egyatomos, rendkívül reagens, úgynevezett nascensz oxigénre bomlik. Ha oxidálható anyagokkal érintkezik, a bomlás már alacsony hőmérsékleten is robbanásszerű. Rendkívül mérgező.

Az ózonmolekulák a keletkezésük után rögtön elkezdenek visszaalakulni, normál körülmények között 20 perc a felezési ideje. Egy idő után mind visszaalakul oxigénné.

A gépjármű ventillátorát belső keringtetésen, közepes fokozaton kell járatni. A tisztítás időtartama alatt a gépjármű motorjának járnia kell!

Az eljárás végén a normális oxigénszint helyreállítása automatikusan megtörténik, miután az ózon visszaalakul oxigénné.

Egy átlagos személyautót kb. 30 perc alatt lehet vegyszer nélkül fertőtleníteni, visszamaradó ózon, vagy káros anyag nélkül. A tisztítás során, mint arra utaltunk már, nem csak a légkondicionáló berendezés tisztítása történik meg, hanem az egész autó baktérium, penészgomba, atka és vírusmentes lesz, valamint a kellemetlen szagok is teljesen eltűnnek.

Az ózongenerátort csak olyan személy kezelheti, aki annak a hatásával és üzemeltetésével teljesen tisztában vannak. Figyelembe kell venni a helyi szabályokat és előírásokat is. Az ózon nagy koncentrációban, 0,1 ppm vagy 0,2 mg ózon/m³ felett mérgező gáznak számít. Az ózon erős oxidálószer és veszélyes, egészségre ártalmas gáz, amennyiben nem a megfelelő mennyiségben és módon használják! Használat után az utastér (ha szobában fertőtlenítünk, akkor a helyiség) alapos szellőztetése szükséges! Teremben ózonmegkötő maszkot kell használni, hegesztők maszkja is alkalmas védőeszköz. Amikor egyértelműen érezhető a maszkon keresztül is az ózon szaga, újra kell cserélni.

Gyakori klímahasználat és nagy éves futásteljesítmény mellett, illetve egészségügyi problémák elkerülése, megelőzése céljából érdemes a légkondicionáló berendezést legalább évente áttisztítani, fertőtleníteni.

Váljék egészségére!

 

Dr. Nagyszokolyai Iván

Az Autótechnika főszerkesztője

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....
2024.04.18
Óriási árkülönbségek vannak – írja a Kronen Zeitung. ..
2024.04.18
2024 márciusa óta már az új, mesterséges intelligenciával vezérelt digitális gépjárműszemle segíti....