baleset

Kijött a szervizből a nyergesvontató, amerre járt, balesetet okozott a belőle dőlő olaj

2022.11.26.

Három baleset is történt az érintett útszakaszon, Torony és Gencsapáti között.

Torony községből indult a 8901-es úton és Gencsapátiig jutott egy Renault nyergesvontató szerdán délelőtt, a sofőrt ott figyelmeztette egy hibajelzés arra, hogy valami nincs rendben – írta a 112 Press. A járművezető megállt és azzal szembesült, hogy frissen szervizelt gépjárművéből folyik az olaj. A sofőr azonnal értesítette erről a Magyar Közutat és megadta a nevét, elérhetőségeit is.

Eközben Sé közelében az olajfolyáson megcsúszott és árokba sodródott egy Fiat. Az autó vezetője nem sérült meg. Tíz perccel később egy Skoda tartott Szombathely irányába. A gépkocsit vezető nő egy balra ívelő kanyarban észlelte az árokba csúszott autót, azonban az ő járműve is megcsúszott és a tetejére borulva állt meg az út mellett. A sofőr könnyű sérüléseket szenvedett, a biztonsági öv "húzta meg" a mellkasát. Ő az ülésben maradt, nem úgy, mint előző nap egy felboruló autó utasa, aki súlyosan megsérült, amikor kiesett egy Opelből. Gencsapáti közelében két autó ütközött, szintén olajfoltos szakaszon. Ott személyi sérülés nem történt. A gencsapáti körforgalomban egy Suzuki csúszott meg, de a jármű semminek nem ütközött neki.

A Magyar Közút munkagépeket küldött a helyszínre. Szóróautókból került homok és érdesítőanyag a burkolatra.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....