ittas járművezetés

Kétszer bukott le másfél nap alatt jogsi nélkül, ittasan, majd elmenekült

2021.06.16.

Egy hónap alatt 93 alkalommal intézkedtek a Pest megyei rendőrök olyan sofőrrel szemben, akit korábban jogerős döntéssel eltiltottak a járművezetéstől. 

 
A sokadik rendőri intézkedés sem tartotta vissza azt a 41 éves abonyi férfit, aki ellen újabb nyomozás indult, mert eltiltás hatálya alatt vezetett és ivott is, mielőtt a volán mögé ült. A rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. Nem hatotta meg a rendőri intézkedések, bírói döntések sora B. Lászlót. Legutoljára 2021. február 18-tól tiltották el minden közúti jármű vezetésétől jogerősen 12 hónap időtartamra.
 
Az abonyi rendőrök 2021. június 12-én délelőtt intették le a településen közlekedő férfi, akivel alkoholszondát is fújattak. Az eredmény pozitív lett, amivel az eltiltás hatálya alatt történő járművezetés bűntette is betársult. Másnap kora délután ismét lemeszelték, a szonda újfent pozitív lett és az eltiltás sem járt még le, sőt a rendőri intézkedés végét meg sem várva, a helyszínről fújás után gázt adva egyszerűen elhajtott. Nem jutott messzire, ismét megállították, majd előállítását követően őrizetbe vették. Kihallgatásán elismerte a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, érdemi vallomást azonban nem tett.
 
Tekintettel arra, hogy a rendőrség álláspontja szerint B. László veszélyt jelent a közúti közlekedésben résztvevőkre, vezetői engedéllyel nem rendelkezik és az eddigi intézkedések kellő visszatartó erőt számára nem jelentettek, kezdeményezték letartóztatását. Az ügyészség egyetértett a rendőrség előterjesztésével, indítványukra a bíróság 2021. június 15-én elrendelte a gyanúsított letartóztatását.
 
A Ceglédi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntettének, valamint ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le vele szemben a további eljárást.
 
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a közelmúltban életbe lépett jogszabályváltozás (a Büntető Törvénykönyvről szóló 2021. évi C. törvény 2021. május 14-én hatályba lépett módosítása alapján a cselekmény bűncselekmény) óta eltelt, a 2021. május 14. és 2021. június 14. közötti időszakban 93 alkalommal intézkedtek a rendőrök olyan sofőrrel szemben, akit korábban jogerős döntéssel eltiltottak a járművezetéstől. Akadt olyan hét, amikor 35 ember ellen indult büntetőeljárás e miatt, közülük a legtöbbet (10) a Dunakeszi Rendőrkapitányság illetékességi területén kapcsolták le a rendőrök.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....