Kamion-EB

Kamion-Eb: Első hellyel kezdett Kiss Norbert a jaramai szezonzárón

2019.10.06.

Egy első és egy hatodik helyezést hozott a kamion-Eb utolsó hétvégéjének első napja Kiss Norbert számára. A Tankpool24 csapat kétszeres Európa-bajnok versenyzője eseménydús hétvége után állhatott dobogóra a spanyolországi Jaramában - olvasható a versenyző hivatalos weboldalán.

A nagyon szoros időmérőn a hatodik időt futotta Mercedes kamionjával a szombathelyi pilóta, az első versenyen ehhez képest nem lépett előrébb, de épségben behozta az autót a célba. „Az időmérő nem sikerült jól, hatodik lettem úgy, hogy mindössze két tizeden belül volt előttem a harmadik hely. Talán benne volt az időmérős körömben az a két tized, harmadikról indulva egészen más eredmény született volna. Így viszont a hatodik helyen értem célba” – foglalta össze az első futam eseményeit Kiss Norbi.

A második verseny viszont már ennél izgalmasabbra sikerült. „A harmadik helyről indulhattam, nem sokkal a rajt után volt egy piros zászló, páran kicsúsztak a középmezőnyből, és előttem is összeakadt Adam Lacko és René Reinert. Próbáltam kimaradni a bajból, az újraindításnál vesztettem egy helyet, később viszont feljöttem a második helyre, ott is intett le a kockás zászló. Az eredmény viszont még nem hivatalos, mert voltak szabálytalanságok, úgyhogy még akár az első helyet is megörökölhetjük, habár a bajnokság szempontjából ez már nem nagyon számít.”

Időközben megérkezett a végleges eredmény, amely szerint Adam Lacko-t megbüntették, így végül az első helyet szerezte meg Norbi. A FIA ETRC spanyolországi hétvégéje vasárnap újabb két versennyel folytatódik: 12.45-től és 14.45-től.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....
2024.04.18
Óriási árkülönbségek vannak – írja a Kronen Zeitung. ..