MNASZ

Jó évük lehet a magyar autóversenyzőknek

2022.01.09.

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke szerint jó évnek ígérkezik 2022 a nemzetközi sorozatokban szereplő magyar versenyzők számára, akik között rutinos, bajnoki címeket nyert pilóták ugyanúgy vannak, mint a feltörekvő új generáció tagjai.

A sportvezető az MTI-nek azt mondta, a magyarországi rendezésű kiemelt események mindegyikén tudnak majd hazai indulóknak szurkolni a sportág szerelmesei. A június közepén, a Hungaroringen közösen sorra kerülő túraautó-világkupa (WTCR) és gyorsasági kamion Európa-bajnoki (ETRC) futamokon több magyar versenyzőnek is lehet majd a helyszínen drukkolni, előtte májusban, Nyírádon ralikrossz Európa-bajnoki viadal lesz várhatóan hazai versenyzőkkel a mezőnyben.

Az együléses formaautós kategória egyik utánpótlás-nevelő szériájában, a Regionális Forma Európa-bajnokság mezőnyében szintén lesz magyar résztvevő, és ez a sorozat július elején látogat el a Hungaroringre.

Az MNASZ-elnök reményei szerint a július végén sorra kerülő Forma-1-es Magyar Nagydíj betétprogramja során ugyancsak szurkolhatnak majd hazai indulónak a rajongók.

"A kamion Eb-n a háromszoros győztes, címvédő Kiss Norbert a magyar Révész Racing Team színeiben áll rajthoz a mostani idényben is, és egyértelműen esélyese a bajnoki címnek, valamint a hazai futamoknak is. A WTCR-ben reményeink szerint Michelisz Norbertnek és Tassi Attilának is drukkolhatunk majd a szezon során azután, hogy az előző esztendő egyiküknek sem sikerült igazán jól" - mondta Oláh Gyárfás, és hozzátette, a túraautó-vk mezőnyében a Zengő Motorsport magyar csapatként lesz ott a rajtrácson hazai és külföldi versenyzőkkel a volánnál.

"A ralikrossz Eb-futam rendezése régi ígéretünk volt, és ez most valóra vált, bár a szakágban már világbajnoki menőink is vannak Szabó Krisztián és Kárai Tamás személyében" - emelte ki az MNASZ elnöke, és jelezte, bár Szabó még nem jelentette be, hogy az idén melyik sorozatban indul, akár az is előfordulhat, hogy "meglepi" a magyar szurkolókat és rajthoz áll az Eb-versenyen. "Ha így lesz, akkor esélyesként indulhat vb-dobogósként és összetett ötödikként, jól ismerve a nyírádi pályát" - tette hozzá.

A Kiss Norberthez hasonlóan szintén a Révész Racing Team színeiben versenyző Révész Levente az olasz Forma-4-es bajnokságban eltöltött tavalyi év után ezúttal már a Forma-3-hoz közelebb álló autókat felvonultató Regionális Forma Európa-bajnokság mezőnyében lesz érdekelt, ráadásul a komoly hagyományokkal rendelkező, korábban többek között Max Verstappennek, Charles Leclerc-nek, valamint Mick Schumachernek is lehetőséget adó holland Van Amersfoort Racing színeiben.

"Leventének egy hasznosnak bizonyuló Forma-4-es tanulóév után az idén egy jó csapatnál van esélye arra, hogy tovább fejlődjön a Forma-3 felé vezető úton, és egy nívós, általában erős mezőnyt felvonultató nemzetközi sorozatban bizonyíthatja rátermettségét és tudását" - mondta Oláh Gyárfás, aki arra is kitért, hogy a tavaly a Forma-3-as bajnokságban első idényét teljesítő Tóth László remélhetőleg az idén is a Forma-1-es nagydíjakat betétprogramként kísérő szériában tudja folytatni a pályafutását.

"A tavalyi sikeres tapasztalatszerző, tanulóév után László és menedzsmentje még nem hozta nyilvánosságra, hogy melyik csapatnál folytatja idén, de bízhatunk abban, hogy a Forma-1-es Magyar Nagydíj hétvégéjén ebben az évben is tudunk majd neki szurkolni a Hungaroringen az F3-as futamokon" - jelentette ki az MNASZ elnöke, egyben kiemelte, hogy látható, van egy feltörekvő generáció a formaautózás területén, amelynek tagjai egyelőre lépésről lépésre haladnak a csúcskategória felé vezető úton.

"Reméljük, hogy közülük kerül majd ki az a versenyző, akinek sikerül elérni azt a hőn áhított célt, ami eddig a magyar autósportban csak Baumgartner Zsoltnak jött össze" - fogalmazott Oláh Gyárfás.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.16
Forgalmi és nosztalgiajárművek, vezetett csarnoklátogatás és szakmai érdekességek is várják a....
2024.04.16
A hétfő esti vihar villámai két repülőgépet is telibe találtak, az osztrák Austrian Airlines....
2024.04.16
Az új lifestyle-termékek formanyelve az új MINI Cooper stílusjegyeit idézi. A kollekció a ruházati....
2024.04.16
Sokan nagyon igényesek autójukkal, de magukkal már nem annyira. Elgondolkozva tükörbe nézhetünk, és....
2024.04.16
A BMW Group a „FUTURE OF JOY” fantázianévre keresztelt kiállítással képviselteti magát a Milánóban....
2024.04.16
Körözött autót foglaltak le Bátaszéken – jelentette a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. ..
2024.04.16
Elszállították hétfőn az 1000-es sorozatú, 1061-es pályaszámú és az UV3 típusú, 3414 pályaszámú....
2024.04.16
A német autóipar szakmai képviseleti szervezete, a VDA ellenzi a kínai elektromos autókra kivetni....
2024.04.16
Az időjárás-előrejelzésektől kezdve a forgalomtervezésen át a tőzsdéig az emberek mindig előre....
2024.04.16
Elődje sikerét megismételve nem egyszerűen maximális ötcsillagos teljesítményt nyújtott a vadonatúj....