közelekedésbiztonság

JNCAP: a Lexus gyalogosfelismerő kamerái a leghatékonyabbak

2019.11.28.

A japán NCAP megelőző biztonsági teljesítményt mérő tesztjén az eddigi legmagasabb pontszámot érte el, és ezzel az adható legkiválóbb minősítést szerezte meg a Lexus két szabadidőjárműve.

Minden eddiginél jobb eredményt ért el a JNCAP újautó-minősítési programban a Lexus UX és a Lexus NX, a japán prémium márka két legkisebb szabadidőjárműve. A japán kormány még 1995-ben hívta életre a Japánban forgalomba kerülő új autók biztonsági teljesítményét vizsgáló és rangsoroló Japan NCAP programot. A JNCAP a földművelésügyi, infrastrukturális, közlekedési és turisztikai minisztérium (MLIT), valamint a közlekedés biztonságát és az áldozatok megsegítését elősegítő nemzeti ügynökség (NASVA) által végzett biztonsági vizsgálatok eredményeit összesíti. A tesztek során az ütközésbiztonság és a gyalogosvédelem mellett a megelőző biztonságot is értékelik – ide tartoznak az olyan fejlett biztonsági technológiák, mint az autonóm vészfékezés.

2018 óta a Japan NCAP a gyalogosok gázolásának elkerülésére, illetve a sérülések enyhítésére szolgáló funkciókat is vizsgálja. Tavaly éjszakai körülmények között, de kivilágított úttesten vizsgázott a kamera alapú rendszer; a tesztkörülmények az idei évre annyiban változtak, hogy az autóknak ma már éjszaka, kivilágítatlan környezetben is el kell tudniuk kerülni a gázolást.

A Lexus NX és UX modellek előre tekintő kamerát alkalmazó, aktív biztonsági rendszere – amelyet a Denso fejleszt és gyárt, képfelismerő processzorát pedig a Toshiba szállítja – éppen ezeken az immár kulcsfontosságú területeken ért el kiemelkedően jó eredményeket. A berendezés képes különbséget tenni a tárgyak és azok hátterének a megvilágítása között, és ezáltal pontosabban tudja felismerni a gyalogosokat éjszaka, illetve rossz fényviszonyok mellett. A Toshiba Visconti 4 típusú szenzorával felszerelt típusok (a Lexus UX és a Lexus NX) minden eddiginél magasabb, 141 pontos eredménnyel zárták a preventív biztonsági rendszerek értékelését, és ezzel a „fejlett biztonságú jármű” besorolás legmagasabb fokozatában (ASV+++) részesültek. Egy korábbi tesztfolyamat során a Lexus ES ugyanezt a legkiválóbb minősítést érte el.

A Toshiba következő generációs szenzora, a Visconti 5 idén szeptemberben debütált; az új érzékelő minden korábbinál fejlettebb mély neurális hálózatot alkalmaz.

A Lexus szabadidőjárművei a világ más újautó-minősítő tesztjein is kiemelkedően teljesítettek. Az Euro NCAP vizsgálatán az UX (2019) és az NX (2014) egyaránt öt csillagot szerzett; fejlett vezetőtámogató funkcióik szintén elismerésre méltóan teljesítettek. Az UX a 2019-ben tesztelt járművek élmezőnyébe tartozik, ugyanúgy, ahogy korábban az NX. Az észak-amerikai IIHS (Közlekedésbiztonsági Biztosító Intézet) ugyancsak a létező legmagasabb minősítést (Top Safety Pick+) adta mindkét típusnak; az UX és az NX 2019-es kivitelei itt is kiemelkedő eredményt értek el az ütközésmegelőző rendszerek terén.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....