HUMDA

Jerezi teszttel indította Sebestyén Peti a 2022-es Supersport-világbajnoki idényt

2022.02.14.

Három napos teszttel kezdte meg az évet az Evan Bros. Racing csapat és a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Sebestyén Peti. A magyar pilóta három nap alatt összesen több, mint 150 kört tett meg a jerezi pályán, ahol igazán előkelő társaságban motorozhatott, hiszen a MotoGP két kisebb kategóriájának is számos pilótája képviseltette magát.

Az Evan Bros. WorldSSP Yamaha Team 2022-es első tesztje hivatalosan is elindította az idei szezont. Az andalúz pályán szerepelt először a 2022-es új felállás: Sebestyén Peti mellett az olasz Lorenzo Baldassari lesz a ravennai alakulat másik pilótája.

Számos szabályváltozás, új márkák és új pilóták csatlakoznak idén a Supersport VB mezőnyhöz, ezért rengeteg dolgot kellett kipróbálni a Jerezben töltött idő alatt.

Nagy örömmel tölt el, hogy karrierem során először, már télen elkezdhetem a felkészülést, ráadásul ilyen professzionális körülmények között. Ezt kiemelten szeretném megköszönni a HUMDA-nak, az OXXO Racingnek és minden támogatómnak. Sok változás lesz idén, valószínűleg súlyt is kell majd rakni a motoromra, így elsősorban végigmentünk azon a rengeteg beállításon és lehetőségen, amik a tavalyi szezon alatt kimaradtak. Nagyon élveztem, hogy Moto2-es pilótákkal körözhettem és örültem neki, hogy a köridők egész közel voltak egymáshoz. Egy ilyen teszt alapján még nem lehet nagy következtetéseket levonni, de az biztos, hogy elkezdtünk egy építkező munkát, ami reményeim szerint a szezon kezdetére szépen be fog érni.”- mondta el a HUMDA pilótája.

A csapat legközelebb március 17-én Aragóniában tesztel majd, addigis Peti Spanyolországban és Olaszországban folytatja a téli felkészülést.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....