jogosítvány nélkül

Így vezet a vakmerő férfi, akinek soha nem volt jogosítványa

2021.05.23.

Ittasan, jogosítvány nélkül, járművezetéstől eltiltva, forgalomból kivont autóval.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy férfivel szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított személygépkocsijával közlekedett Nyírábrány, Árpád utcában 2020. december 12-én 16 óra körül, amikor lesodródott az úttestről és egy kerítésnek ütközött.

A helyszínre érkező rendőrök alkoholszondát alkalmaztak a sofőrrel szemben, ami pozitív értéket jelzett. Az egyenruhások az ellenőrzés során azt is megállapították, hogy a férfinek soha nem volt jogosítványa, a Debreceni Járásbíróság 2019 júliusában 36 hónapra, míg a Nyírbátori Járásbíróság 2019 júniusában 26 hónapra a járművezetéstől eltiltotta - írja a police.hu.

Bűnlajstoma azonban itt még nem ért véget, kiderült az is, hogy az általa vezetett autónak nincs kötelező felelősségbiztosítása és a forgalomból is ki van vonva. A rendőrök a 35 éves nyírábrányi lakost elfogták, majd előállították. Beismerő vallomást tett.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a keletkezett iratokat megküldte az illetékes ügyészségnek.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A központi járási ügyészség közvetítői eljárás céljából felfüggesztette az eljárást azzal a....
2024.04.20
Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint márciusban 80 százalékkal nőtt az értékesítés 2023-....
2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....