Skoda

Így nem lett Škoda-gyár Magyarországon

2015.06.12.

A cím kicsit szenzációhajhász és félrevezető. Valójában a Škoda elődje, a Laurin&Klement volt az, amely nagyon komoly szándékkal megkereste a Kereskedelmügyi Minisztériumot 1909-ben. Céljuk egy hatalmas autógyár létrehozása volt, amellyel az egész Balkánt ki tudták volna szolgálni. S ez csak egy mozzanat a Laurin&Klement hazai történetéből.

A csehországi Laurin&Klement egy időben a Monarchia legnagyobb autógyára volt. Magyarországon már a XX. század elején megjelentek motorkerékpárjaikkal. 

Miután 1907-ben a Laurin&Klement átalakult részvénytársasággá radikális külföldi terjeszkedésbe fogott: az összes jelentősebb nemzetközi kiállításon szerepeltek, illetve Németországban, Olaszországban, Angliában és Oroszországban is lerakatokat létesítettek. „Hazai” pályán Prága és Bécs után Budapesten is létrejött a hivatalos képviseleti iroda.

"Laurin és Klement ideiglenes helyisége, melyet a Teréz krt 1 szám alatt nyitott meg, állandó gyülekezőhelye -megnyitása óta - az automobilistáknak. A cég világhirű motorkerekei tényleg meg is érdemlik azt, hogy érdeklődés tárgyául szolgáljanak, mert az kétségtelen, hogy ezek az eddig nálunk ismert és használatban látható más gyártmányú motrokerékpárokat tökéletesség, célszerűség és szépség tekintetében messze felülmúlják" - így lelkesedett alig két hónappal az 1907. áprilisi megnyitó után, -gyanúsan reklámízűen- a Magyar Automobil Újság cikkírója.
A vállalat kereskedelmi igazgatónak Sigmund Weidmann-t nevezte ki, aki korábban a bécsi részlegnél dolgozott. A műszaki igazgató, a képviselet tulajdonképpeni motorja Herskovits Ignác (1879-1934) lett, akinek neve a következő közel negyed évszázad során összeforrott a cseh márkával. 
Herskovits kiváló választásnak bizonyult, hiszen a világlátott szakember már 1901-ben autókereskedést nyitott a Rákóczi úton. Ez azonban még túl radikális lépésnek bizonyult, így Herskovits rövid idő után kénytelen volt becsukni a boltot.
1907-re azonban már javult a helyzet, így Herskovits új vállalkozása, amely  kezdetben még az olasz Fiat cég gyártmányaival is foglalkozott hamarosan tágasabb helyre, a Semmelweis utca 9 szám alá költözött. 
1908. májusában a IV. Nemzetközi Magyar Automobilkiállításon a Laurin&Klement-képviselet is megjelent: standjukon "1 db 9 lóerejű B voiturette, 1 db 10 lóerejű BS voiturette, 2 db 16 lóerejű F automobil, 1 db 6 lóerejű háromkerekű szállító-kocsi, 3 db mótorkerékpár és 1 db fényezett chassis" szerepelt.
Az autókiállítás hivatalos katalógusában leközöltek egy listát, amely az akkor Budapesten rendszámmal bíró járműveket sorolta fel. Ebből kiderül, hogy akkor kilenc Laurin&Klement gépkocsi közlekedett a fővárosban: a magánvásárlók mellett a Budapesti Általános Villamossági Részvénytársaság, a Budapesti Elektromos Művek egyik elődvállalata is beszerzett magának egy darabot.
 
Václav Klement, a Laurin&Klement alapítója 1908-ban a Császári Hadügyminisztériumnál magyarországi gyáralapításról szóló, meglehetősen ambíciózus tervvel jelentkezett. A  "Személy és áruszállító magyar gépkocsirészvénytársaság" leírása minden részletre kiterjedt – Klement hadi teherautókra, postai szállítójárművekre és a vidéki autóbusz-közlekedés megszervezésére is gondolt.
"-Most, midőn az autóközlekedés alkalmazása a nyugati államokban váratlan kifejlődött, állami életkérdés a vasútközlekedéstől távol eső vidékek gazdasági viszonyait megjavítani, hogy ezen vidékek is lépést tarthassanak gazdasági fejlődésükben az ország többi részével... 
- A Központi postahivatal és a levélszekrények közti célszerű és gyors közlekedés megfejtésének a kezdetét jelentené, ha Budapesten a levelek és postacsomagok szállítására postagépkocsikat használnának - ennek kiegészítését képezné a postai autószolgálat bevezetése az ország nagyvárosainak postahivatalai és vasúti állomásai között.... 
- Kétséget nem szenved, hogy a honvédelmi miniszter édekében áll egy bizonyos számú katonai autóbusz és teherkocsiról való gondoskodás, melyek mozgósítás esetén a hadvezetőség rendelkezésére állnának. 
Mindegyik autóvonal külön osztályt képezne és önkezelési joggal bírna benső ügyeit és a vonalüzletvezetését illetőleg. Az összes osztályok fölött egy központi hivatal áll Budapesten.
Az említett társaságnak az állam kizárólagos vagy legalább elsőbbségi jogot adnak az országban autójáratok létesítésére. Nézetünk szerint a vállalat biztos alapját az állam anyagi támogatás és azon személyek érdeklődése képezni, kik vagy gazdaságilag résztvennének vagy az egyes vonalak jövedelmezőségére számítanának.
A vonalak mentén fekvő községekre hárulna a "garage"-ok és és javítóműhelyek építése és karbantartása melyeknek azonban tulajdonosai maradnának...
Bizonyos idő múlva a kocsik Magyarországon lennének gyártva, tehát Magyarországon egy automobilgyárat állítanánk fel".
A grandiózus javaslat azonban ebben a formában soha nem valósult meg. A Magyar Posta már 1900-tól alkalmazott gépjárműveket kézbesítőszolgálatában, törekedve a hazai ipar pártolására. Nem sokkal a Laurin&Klement-féle javaslat után a Kereskedelemügyi Minisztérium közbenjárására megindult a posta-autóbuszhálózat kiépítése Felvidéken, Horvátországban és Erdélyben Röck-Csonka, majd Aradon készülő MARTA autóbuszokkal.
 
Vaclav Klement sikertelen pályázatától függetlenül a Laurin&Klement dinamikusan terjeszkedett a magyar piacon. Budapest után Győrben, majd Pozsonyban, Debrecenben, Temesvárott és Brassóban létesült helyi eladási központ. A budapesti főhadiszállás 1913. augusztus elsején átköltözött az Andrássy út 10 szám alá, és ekkor nyitották meg a Belvárosban, a Váci utca 81. szám alatti Turul Udvarban saját javítóműhelyüket is.  Ez újabb fontos lépésnek bizonyult a hazai Laurin&Klement állomány fejlesztésében. Ebből az időszakból sajnos nem maradtak fenn eladási statisztikák, de bizonyos, hogy az 1908. évben regisztrált 9 db Laurin&Klement gépjárműnél nagyságrendekkel több volt ekkor már forgalomban.
A magyar hadvezetés is ebben az időben indította meg teherautó-vásárlást ösztönző programját: a katonai követelményeknek megfelelő teherautók vásárlói pénzügyi támogatást kaptak, amennyiben járművüket hadgyakorlatok idejére a hadsereg részére biztosították. Ezek az erőfeszítések azonban az első világháború kitörése után elenyésztek, amikor minden mozdítható szállítóeszközre szükség volt, és az összes gépjárművet besorozták. 
A magyar Laurin&Klement képviselet valószínűleg bőségesen részesült hadi megrendelésekből, hiszen 1917. januárban az addig cégbejegyzés nélkül működő vállalat a cseh anyavállalat többségi tulajdonlásával részvénytársasággá alakult.
 
Az első világháború után a Laurin&Klement a magyar piacon visszaszorult. Herskovits Ignác utolsó kísérletként 1925-ben kapcsolatait kihasználva elérte, hogy az éppen formálódó fővárosi autóbusz-kísérleti programba közbeszerzési pályázat nélkül, "kipróbálásra" négy hétre Budapestre érkezzen egy Laurin&Klement 545 Martin pótkocsival. A Pesti Hírlap információi szerint a főváros napi 500,000 korona kölcsöndíjat fizetett a cseh cégnek. A busz az Aréna út- Gizella tér (ma Dózsa György út-Vörösmarty tér) útvonalon közlekedett, azaz párhuzamosan a kisföldalattival! A négy hétből négy hónap, majd még több lett. Végül 1926. nyarára a kölcsöndíjak összege elérte a busz vételárát. Ám végül a főváros mégsem ezt a konstrukciót választotta. Ez volt a Laurin&Klement képviselet hattyúdala - 1930-ban csődöt jelentettek.

Az Autós Nagykoalíció támogatásával, a magyarjarmu.hu szervezésében,a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban a Maróti gyűjtemény és a GoTrabiGo.hu részvételével 2015. június 3-án nyílik a Meseautótól a MERKUR-ig című időszaki kiállítás, amely a hazai gépjárműkereskedelem történetét mutatja be. Megtekinthető szeptember 27-ig a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban, Budapest, III. kerület, Korona tér 1

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....