áruszállítás

IATA: tíz év után először csökken világszerte a légi árufuvarozás

2019.09.23.

- Tíz év után először világszerte csökken a légi úton szállított áru mennyisége ebben az évben, emellett a hozamcsökkenés is jelentős, de az iparág elég rugalmas ahhoz, hogy átvészelje ezt az időszakot - mondta Sergiu Sarasan, a nemzetközi légi Szállítási Szövetség (IATA) regionális üzletági igazgatója Budapesten.

 A RepülésVilág légi áruszállítási konferencián az igazgató ismertette, hogy 3,5 százalékkal csökkent az első hét hónapban az áru-tonnakilométerben mért teljesítmény az előző évihez képest, elsősorban az Egyesült Államok és Kína közti kereskedelmi háború miatt. Sergui Sarasan emellett kiemelte, hogy 2025-re az e-kereskedelem fellendülése miatt naponta 500 millió csomagot kell majd kiszállítani a nagyvárosokba, ami próbára teszi az áruszállítási üzletágat. 
 
Kitért arra is, hogy az áruszállítási iparágnak is foglalkoznia kell a környezetvédelmi hatásokkal és a hatékonyságnövelés mellett alacsonyabb károsanyag-kibocsátású, fiatalabb repülőgépflottát kell fenntartaniuk. Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója a konferenciát köszöntő beszédében kiemelte, hogy a ferihegyi repülőtéren 2015 és 2018 között 60 százalékkal nőtt a kezelt áru mennyisége, a növekedés üteme az utasforgalomét is meghaladja. Azt mondta, az áruszállításnak ugyanazt a figyelmet kellene megkapnia, mint az utasszállításnak, mert ugyanolyan fontossággal bír a gazdaságban. 
 
Tóth Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság fejlődési üteme az egyik legnagyobb az Európai Unióban, a kelet-közép-európai régió a fejlődés motorja lett, a kormány célja pedig, hogy Magyarország kihasználva földrajzi elhelyezkedését központi szerepet kapjon a logisztikában. Hozzátette: ehhez kapcsolódnak a kormány infrastrukturális beruházásai is, köztük az M4-es autópálya fejlesztése is. 
 
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....