Hyundai

Hat elektromos Hyundai KONA áll szolgálatba az Ökumenikus Segélyszervezetnél

2020.11.12.

Hat új elektromos KONA segíti mától az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pályázatán nyert 75 millió forintból megvalósult beszerzést követően. A 450 km hatótávolságú, 5 személy szállítására alkalmas autók a szervezet budapesti, miskolci, kastélyosdombói és dunavarsányi intézményeiben, illetve az Országos Segélyközpontban látnak el majd karitatív szolgálatot

A gépkocsikat november 12-én adták át az Ökumenikus Segélyszervezetnek. Schanda Tamás, az ITM miniszterhelyettese a beszerzés kapcsán elmondta: a kormány elkötelezett a teremtett világ védelme ügyében, ezért kiemelten támogatja az elektromos járművek beszerzését. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke kifejtette: a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet szolgálatára most, a járvány második hullámában is nagy szükség van. A karitatív szervezeteknek adott támogatás megsokszorozódik, hiszen ők szinte mindenhova eljutnak, ahol segíteni kell. A tárcák képviselői köszönetüket fejezték ki a szervezet munkatársainak a munkájáért.

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója köszönetet mondott pályázatot kiíró a minisztériumnak a lehetőségért, valamint a Hyundai Holding Hungary Kft-nek és az Ivanics Kft.-nek a beszerzésben nyújtott segítségért, valamint utóbbinak a biztosított egyedi kedvezményekért. Az elnök-igazgató elmondta, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet mindennapi munkája során kiemelt érték a fenntarthatóság, országos intézményhálózatának működtetése során egyre inkább a megújuló energiák felhasználására törekszik. A szervezet flottáját gyarapító elektromos autók használatával a segélyszervezet növelni tudja szolgáltatásainak hatékonyságát, a kedvezőbb üzemeltetési, karbantartási és szervizelési költségeknek köszönhetően pedig az személy- és adományszállítási feladatait is költségkímélőbb és környezetkímélőbb módon tudja ellátni. A logisztikai feladatok költségeinek csökkenése ráadásul forrásokat szabadít föl, melyeket karitatív célú feladatokra tudnak fordítani – tette hozzá.

Az autók átadásánál jelen volt Kovács Pál, a Hyundai Holding Hungary Kft. ügyvezetője, aki elmondta: „Kiemelten fontos mindannyiunk számára, hogy fenntarthatóbbá tegyük környezetünket, és ehhez nagyban hozzájárulhatunk azzal, ha teljesen elektromos autókkal közlekedünk. Fontosnak tartjuk, hogy a segítség időben, megbízhatóan és környezettudatos módon juthasson el a rászorulókhoz, melyhez az ITM és kiskereskedelmi partnerünk, az Ivanics Kft. támogatására is szükség volt. Minden lehetséges módon igyekeztünk hozzájárulni a projekt megvalósulásához, és büszkék vagyunk arra, hogy ez az elektromos KONA flotta segíti a szervezet munkáját a jövőben!”

ifj. Ivanics Lajos, az Ivanics Cégcsoport Hyundai Márkaképviseletének ügyvezetője gratulált az autókhoz,  és hangsúlyozta: az Ökumenikus Segélyszervezettel hosszú évek óta tartó együttműködés számukra nem egyszerű üzlet, hanem a saját eszközeikkel igyekeznek segíteni a Segélyszervezet karitatív munkáját.” 

Az együttműködő partnerek mellett az autók bemutatásába és átadásába bekapcsolódott Lékai-Kiss Ramóna Hyundai márkanagykövet, aki évek óta segíti önkéntesként az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....