Forma-1

Hamilton simán győzött Oroszországban is

2015.10.11.

A Mercedes brit pilótája akkor állt az élre, amikor elromlott a csapattársa autója.

Lewis Hamilton egy újabb nagy lépést tett a harmadik világbajnoki címe felé azzal, hogy megnyerte az Orosz Nagydíjat Szocsiban, és ezzel a világbajnoki pontversenyben 66 pontra növelte az előnyét. A brit pilótának ez volt a 42. futamgyőzelme, ezzel megelőzte Ayrton Sennát és behozta Sebastian Vettelt.

Az első rajtkockából indult Nico Rosberg rövid ideig élvezhette a helyzetet, mivel már az első körökben elromlott a gázpedál az autójában. A rajnál még ki tudta védekezni Lewis Hamilton kemény támadását, de pár körrel később a műszaki hiba miatt kisodródott a 2-es kanyarban, majd pedig föladta a futamot. Ezzel a német elvesztette a 2. helyet a pontversenyben, a hátránya már 73 pont Hamilton mögött. A második helyre Vettel ért be, a dobogó legalsó fokára pedig a taktikusan versenyző Sergio Pérez állhatott, aki csapata harmadik dobogós eredményét érte el. a mexikói egy Safety Car periódus alatt cserélt kereket, és utána a versenytáv kétharmadában egy szett gumit használt.

A rajt után rögtön be kellett küldeni a biztonsági autót, mert Nico Hülkenberg Force Indiája megpördült, és összeütközött a tehetetlen Marcus Ericsson Sauberjével és Max Verstappen Toro Rossójával. Később akkor jött be a második alkalommal a Safety Car, amikor Romain Grosjean kicsúszott a 3-as kanyarban, és az energiaelnyelő TecPro falba csapta a Lotusát. A francia saját hibából rontott, a balesete látványos volt, de szerencsére nem okozott sérülést.

De maradt még dráma a végére is: a kopott gumikon hajtó Pérezt Valtteri Bottas és Kimi Räikkönen is megelőzte az utolsó körben, de aztán a két finn összeütközött a 4-es kanyarban a ferraris hibájából, aki hátulról megtorpedózta a Williamst. Bottas nem tudott tovább menni, Räikkönen igen, de csak szikrákat hányva és lassan, ezért Pérez vissza tudta venni a harmadik pozíciót tőle.

Räikkönent végül a 15. helyről felzárkózó Felipe Massa mögött, az 5. helyen intették le, de valószínűleg utólag hátrább fogják sorolni baleset okozása miatt.

A hazai pályán versenyző Daniil Kvyat a 6. helyre hozta be az egyetlen állva maradt Red Bullt, ugyanis Daniel Ricciardo alatt megállt a másik autó a törött futómű miatt. A pontszerző helyekre még Felipe Nasr, Pastor Maldonado és a két McLaren sofőr, Jenson Button és Fernando Alonso fért be. Utóbbi ezen a futamon ünnepelte a 250. nagydíját.

Nagyszerűen vezetett a szombaton nagy balesetet megúszó Carlos Sainz, aki az utolsó helyről indulva feljött egészen a pontszerző helyekig, de aztán az autója elromlott: a jobb első fék mondta föl a szolgálatot a Toro Rossóban, amitől az autó megpördült.

Eredmények:

1

Lewis Hamilton

Mercedes

2

Sebastian Vettel

Ferrari

3

Sergio Pérez

Force India/Mercedes

4

Felipe Massa

Williams/Mercedes

5

Kimi Räikkonen

Ferrari

6

Daniil Kvyat

Red Bull/Renault

7

Felipe Nasr

Sauber/Ferrari

8

Pastor Maldonado

Lotus/Mercedes

9

Jenson Button

McLaren/Honda

10

Fernando Alonso

McLaren/Honda

11

Max Verstappen

Toro Rosso/Renault

12

Valtteri Bottas

Williams/Mercedes

13

Roberto Merhi

Marussia/Ferrari

14

Will Stevens

Marussia/Ferrari

15

Daniel Ricciardo

Red Bull/Renault

-

Carlos Sainz

Toro Rosso/Renault

-

Romain Grosjean

Lotus/Mercedes

-

Nico Rosberg

Mercedes

-

Nico Hülkenberg

Force India/Mercedes

-

Marcus Ericsson

Sauber/Ferrari

Egyéni világbajnokság:

     

1

Lewis Hamilton

302 pont

2

Sebastian Vettel

236

3

Nico Rosberg

229

4

Kimi Räikkonen

129

5

Valtteri Bottas

111

6

Felipe Massa

109

7

Daniil Kvyat

74

8

Daniel Ricciardo

73

9

Sergio Pérez

54

10

Romain Grosjean

44

11

Nico Hülkenberg

38

12

Max Verstappen

32

13

Felipe Nasr

23

14

Pastor Maldonado

20

15

Fernando Alonso

12

16

Carlos Sainz

12

17

Marcus Ericsson

9

18

Jenson Button

8

19

Roberto Merhi

0

20

Will Stevens

0

21

Alexander Rossi

0

Konstruktőri világbajnokság:

     

1

Mercedes

531 pont

2

Ferrari

365

3

Williams/Mercedes

220

4

Red Bull/Renault

147

5

Force India/Mercedes

92

6

Lotus/Mercedes

64

7

Toro Rosso/Renault

44

8

Sauber/Ferrari

32

9

McLaren/Honda

20

10

Marussia/Ferrari

0

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..