közlekedébiztonság

Gyalogátkelőket tettek biztonságosabbá a Bridgestone önkéntesei

2020.06.24.

Tatabánya 5 kiemelten veszélyes gyalogátkelőhelyét tette biztonságosabbá figyelemfelkeltő piktogramokat felfestésével a Bridgestone és Tatabánya Város Önkormányzata. A jelölések az úttesten való biztonságos átkelés mellett a koronavírus járvány miatti megfelelő távolságtartásra is figyelmeztetnek. 

A piktogramok felfestésében részt vett Szücsné Posztovics Ilona, Tatabánya Polgármestere és Topolcsik Melinda, az abroncsgyár ügyvezető igazgatója is. A tavalyi év során 810 gázolás történt a gyalogátkelőhelyeken hazánkban, melyből 29 volt halálos kimenetelű, sokszor azért, mert a gyalogosok megfelelő körültekintés nélkül a telefonjukra figyelve, vagy zenét hallgatva kelnek át a zebrán. A Bridgestone és a város akciójának célja ezen balesetek számának csökkentése.

Veszélyes gyalogátkelők

A gyalogos balesetek közül vezető helyen áll a meggondolatlan, hirtelen lelépés az úttestre. Számos alkalommal fordul elő, hogy a gyalogosok lehajtott fejjel, telefonjukat nyomkodva, vagy üzenetet írva közelítik meg a zebrát, sok esetben pedig fülhallgatóval, zenét hallgatva vagy videót nézve teszik ezt, ami miatt még a szabályosan közlekedő gépkocsik figyelmeztetését és dudálását sem hallják. A gyalogosokra vonatkozó baleseti statisztikák évről évre egyre szomorúbb képet mutatnak: csak tavaly Komárom-Esztergom megyében 36 ilyen jellegű gázolás történt, melyből 3 sajnos halállal végződött, pedig sok tragédia elkerülhető lehetne némi odafigyeléssel.

Önkéntesekkel a lakosok biztonságáért

A balesetek számának csökkentése érdekében fogott most össze a Bridgestone Tatabánya és Tatabánya Város Önkormányzata, akik a megyeszékhely több mint 68.000 lakosa számára igyekeznek biztonságosabbá tenni a legforgalmasabb átkelőhelyeken a gyalogosközlekedést. Az akcióban felfestett figyelemfelkeltő piktogramok elsősorban a megváltozott közlekedési szokásainkat veszik górcső alá. Ilyenek például a túlzott telefonhasználat és az átkelés során különösen veszélyes zenehallgatás. A piktogramok mellett a város és a vállalat logói segítenek a zebránál várakozóknak a koronavírus-járvány következtében javasolt 1,5 méteres közösségi távolságtartás szabályait is betartani.

“Az autós forgalom növekedése nem csak a parkolók hiányában mérhető, hanem sajnos a baleseti statisztikában is megmutatkozik”- mondta Szücsné Posztovics Ilona, Tatabánya Polgármestere. “A közlekedés minden szereplője részéről több figyelmet igényel a megnövekedett gépjárműforgalom. A gyalogátkelőhelyek fokozott védelmében nagy segítséget jelent a rendőri jelenlét. A lakossági fórumokon sok visszajelzést kapunk a veszélyes átkelőkről és az igényekről, miszerint jelzőlámpát kérnek több helyre is. Ezeket a kéréseket minden esetben megvizsgáljuk. Tatabánya a körzeti fejlesztések forrásaiból összesen 2,7 millió forintot fordít számos gyalogátkelőhely kiemelt megvilágítására.”

Vállalatunk kiváló gumiabroncsokat gyárt, amelyekkel az autósok biztonságosan közlekedhetnek. A közlekedés legsérülékenyebb csoportjának, a gyalogosoknak a biztonsága azonban, nem csak az autósokon és nem csak az abroncsokon, de magukon a gyalogosokon is múlik” - mondta Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója. „Mivel a korlátozások feloldását követően egyre nagyobb a forgalom a városban, cégünk önkéntesei ezzel az akcióval szeretnének hozzájárulni a gyalogosok biztonságához” – tette hozzá.

A városvezetés és az abroncsgyár jóvoltából, Tatabánya 5 legveszélyesebb gyalogátkelője vált közlekedési és járványügyi szempontból is biztonságosabbá. A piktogramokat június 5-én festette fel, Szücsné Posztovics Ilona, Tatabánya Polgármestere és Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója az abroncsgyár önkénteseivel együtt a vasútállomás melletti Mozdony utcától indulva. A résztvevők az akció során kiemelt figyelmet fordítottak a higiénés szabályok betartására.

A társadalom szolgálatában

A Bridgestone társadalmi felelősségvállalási tevékenysége részeként rendszeresen szervez a dolgozóik bevonásával önkéntes megmozdulásokat és adományokkal is segíti Tatabánya városának szervezeteit, intézményeit. Tavaly októberben a gyár munkatársaiból álló csapat a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósággal és Száz Völgy Természetvédelmi Egyesülettel együttműködve, a Dunaalmási Kőpite túrakörök és környékét tisztította meg 1,5 tonna szeméttől. Idén májusban pedig a vállalat új abroncsokat adományozott a Szent Borbála Kórház és a Tatabányai Városrendészet 12 gépjárművére. A cég rendszeresen támogatja a Szent Borbála Kórházban vizitelő Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványt is, akik a gyermekek és idős betegek felépülését segítik a nevetés révén.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....