Wolfgang Reizle (a képeken baloldalt) kivételes egyéniség. 22 évesen, minden idők legfiatalabbjaként szerzett gépészmérnöki diplomát a Müncheni Műszaki Egyetemen, ahol később doktorált, és professzorrá nevezték ki. 1976-ban lépett be a BMW-hez, gyorsan emelkedett a második pozícióig, mint a fejlesztés vezetője, majd vezérigazgató lett. Látnoki, széles látókörű, bátor irányítóként jelentős szerepet játszott a bajor cég átalakulásában fiatalos, sportos, dinamikus márkává. Bevállalta például az addig büdösnek, gyengének elkönyvelt dízelmotor megjelenését a propeller-emblémás kocsikban, és a magyar Dr. Anisits Ferenc „dízelpápa” tevékenységének teret engedve óriási siker útját nyitotta meg.

Wolfgang Reizle (a képeken baloldalt) 

Nagy váltás után, az ezredforduló éveiben, a Ford Premier Automotive Group fejeként felügyelte a Volvót, a Jaguart, az Aston Martint és a Land Rovert. Később azért távozott, mert lehetetlennek bizonyult érvényesíteni megalkuvást nem ismerő elképzelését, amellyel a Ford ernyője alatt a Lexus és a BMW igazi vetélytársává tehette volna e márkákat. Jelenleg, több egyéb pozíció mellett, az egyik legnagyobb autóipari beszállító és fejlesztő Continental felügyelőbizottságának és a Linde igazgatótanácsának elnöke.

Reizle tehát egyike azoknak a nagyformátumú potentátoknak, akik tudják, hogyan működik, és mitől lehet sikeres az autóipar, illetve az automobilizmus. Jelen pozíciójában kikezdhetetlen, ezért meg is meri mondani véleményét, amelyre mindenképp érdemes odafigyelni, mert tudós elme és több évtizedes tapasztalat áll mögötte, ami oly fájón hiányzik kontinensünk és a világ sorsát meghatározó politikusokból, illetve például az influenszerré előléptetett naiv tiniből, Greta Thunbergből.

Korunk viharos átalakulásaira kellő magasságból rálátó, tekintélyes szakemberként Reizle idén tavasszal előadást tartott a Ludwig-Erhard-Gipfel konferencián, a „szabad szellemeket” megszólaltató, a szociális piacgazdaságot középpontba állító „német Davoson”. Nem rejtegette lesújtó véleményét kártékony folyamatokról. Sajnálkozott Németország technológiai nyitottságának hiányán: „Ilyen már valójában nem is létezik. A törvényhozók kikényszerítik az elektromos hajtást. Korábban megvolt az autóiparban a versengés játéktere, ma viszont közvetlenül beavatkoznak a szabályalkotók a piacba.”

A műszakiak gyakori kibúvója a konfliktusvállalás alól, hogy „mi nem politizálunk”, semleges álláspontot foglalunk el, ezáltal a véleményterror jelenkorában, amikor valakinek állásába, egzisztenciájába kerülhet egyetlen, nem a hivatalos fősodorba illő megnyilvánulás (gondoljunk csak Perty Zsolt kirúgására a Herthától), Wolfgang Reizle példát mutat felelősségtudattal áthatott szavaival: „Ma önkényesen, tudatosan jelölnek ki olyan célokat, amelyek belsőégésű motorral nem elérhetők. Már nem tűrik a piacok szabad működését, ehelyett ráerőltetnek egy technológiát a piacra. Ezek az irányszámok egy elfuserált energiafordulatból következnek. A klímavédelem ürügyén egyáltalán nem kiforrott, tömeges használatra alkalmatlan, ráadásul a balesetveszélyt fokozó technológiát nyomnak keresztül, ezrével látunk majd kigyulladt villanyautókat, és hívhatjuk ki hozzájuk a tűzoltóságot.” Hozzá kell tenni, hogy borúlátó szavai ellenére Reizle, akárcsak sok más komoly szakértő, nem a villanyautó ellensége, hanem a kényszerített, elhamarkodott elterjesztésé. Érdekes lenne megtudni, miképp vélekedik a BMW elektromos autóiról, és hogy miképp viszonyulna az elektromobilitáshoz, ha mindmáig ő lenne Münchenben a fejlesztési vezető. Erről sajnos nem ejtett szót.

A konszernvezető úgy látja, hogy szélsőséges támadásnak van kitéve az autóipar. „Megroggyantjuk értékes iparágunkat, miközben oly szennyezően állítjuk elő a villamos energiát, hogy semmi klímaelőnyünk sincs belőle.” Németország áramtermelése ugyanis korántsem karbonsemleges, jórészt szenet és földgázt éget el, ehelyett sokkal több szélerőműre lenne szükség. „Hiányolom a technológiai nyitottságot és a józan tárgyalásmódot, amelyekkel ténylegesen tehetnénk valamit a klímáért.”

A Zöldek politikájában „a differenciálatlan hozzáállást és a végiggondolás hiányát” kifogásolja. Ezenkívül rámutat az elhibázott energiaváltás egy kellemetlen következményére: „Még ha senki sem akarna is hallani róla, nem kerülhetjük meg az atomenergiát.” Hát igen, ha a benzin és a gázolaj forgalmának jelentős visszaesésével összezsugorodik a MOL, akkor hogyan lehetünk meg Paks nélkül – hogy hazánkra vetítsük a problémát? A légszennyezés ördöge nélkül az atomerőmű sátánjával oldjuk meg energiaínségünket?

A kérdésre, hogy mit vár el Németország jövőbeli Szövetségi Kormányától, Reizle így válaszolt: „Több piacgazdaságot, kevesebb tervgazdasággal. Az utóbbi forszírozása negatív hatású, és erre ráerősített a koronavírus is.”

Dr.-Ing professzor Wolfgang Reizle nem tartja magát egyedüli orákulumnak, senkire sem óhajtja ráerőltetni véleményét, szöges ellentétben névtelen, bizonytalan képzettségű, végzettségű, megkérdőjelezhető hitelességű, felelősségre vonhatatlan politikai és zöldmozgalmi „perc-emberkékkel”. Nem akarom magam Reizléhez mérni, de én is úgy gondolom, hogy a dízelautó sem lehetett volna ennyire sikeres, ha annak idején úgy kényszerítik ránk, mint az „átkosban” a kétütemű kocsikat. Azok a tervgazdálkodás termékei voltak, nem a piacgazdaságé – nem árt erre most visszagondolni …  

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!