Gondolatjel

Gondolatjel – Milliomosok

2022.10.12.

Most nem tehetős autóvásárlókról van szó, hanem egymillió futáskilométert túllépő autókról. Nem kivételnek, hanem általánosnak kellene lennie ilyen tartósságnak, de sajnos nem erre megy a világ.

Sajtóhír adta közre, hogy egy francia autós, Fabrice Gommé túllépte az egymillió kilométert, 2006-os gyártású, tizenhat éves Peugeot 307-esével. Kuriózumnak számít, már csak azért is, mert ennyi idő alatt átlagos közlekedők csak 150-300 ezer kilométerig jutnak el, és a kocsik többsége már második, harmadik gazdájánál fut. Tehát a kölcsönös hűség szép példáját láthatjuk. Megmosolyogtató, hogy a jármű kilométerszámlálója nem tudja követni a tényleges futásteljesítményt, mert csak hat számjegyű, 999.999 után megállt.

Ráadásul nem jellemzően üzemmelegen, autópályán, országúton, egyenletes utazósebességgel tette meg a Peugeot az Egyenlítő huszonötszörösét, hanem szinte kizárólag a környéken, Normandiában. Garázsban soha nem állt, és bár több mint 5500 éjszakát töltött szabad ég alatt, karosszériáját jóformán érintetlenül hagyta a korrózió. Az 1,6 literes, 92 lóerős HDI dízelmotor felújítás nélkül, eredeti turbófeltöltőjével és befecskendezőivel robogta végig az egymillió kilométert. Tizenhat év alatt a fődarabok közül csak a sebességváltót kellett cserélni – 600 ezer kilométernél! A robusztus konstrukció mellett persze jó nagy adag szerencsére, rendszeres, hozzáértő karbantartásra is szükség volt: „alighanem a vételár többszörösét fordítottam rá, de lám, megérte” – mondta gazdája, aki vissza is vitte a gyárba, megköszönni tartós, megbízható kocsiját. Kissé mulatságosan hat „1 000 000 de MERCIS” (egymillió köszönet) feliratú táblája, mert nálunk Mercedes-használót jelent a mercis…

És, ha már itt tartunk, szép távot, 4.6 millió kilométert hagyott maga mögött 1976-os évjáratú Mercedes-Benz 240 D-jével, 2008-ig, a görög taxis Gregorios Sachinidis. Akkoriban még mérnökök tervezték az autókat, nem marketingesek, dizájnerek… A világrekordot, legalábbis hivatalosan (hacsak nem egy névtelen hős), az amerikai Irvin Gordon állította fel 2014-ben, 1966-os Volvo 1800S kupéjával túllépve a 3.039.122 mérföldet, azaz 4,828 millió kilométert, mintha csaknem 120-szor megkerülte volna bolygónkat.

Kisbusszal is lehet sokat menni, néhány éve egy magyar toyotás lett kilométer-milliomos, ő vendégmunkásokat szállított hazánkból Olaszországba és vissza, tehát többnyire nem városban nyúzta járművét. Nagyjából ellenkező használati profillal jutott el idáig egy tokiói ember, Toyota Corollával, nagyobb javítás nélkül. Elmondta titkát: nagyon ápolta a kocsit, és 5000 kilométerenként, tehát a gyári előírásnál sűrűbben cserélt motorolajat.

Az ilyen nagy számok kiugrók ugyan, de nem többek érdekességnél. Igazán a gépkocsik átlagos, normál élettartama számít. Az autó tartós fogyasztási cikknek minősül, de mennyire tartós valójában? Elszomorító az összkép. Kétszázezer kilométer környékén újkori árának töredékére csökken egy használt kocsi értéke. Gyakran sopánkodnak újságcikkek a magyar személyautók elöregedése miatt, a mintegy három és fél milliós állomány átlagos életkora meghaladja a 14 évet. Tényleg olyan sok ez? Valójában inkább kevés, mert sokkal nagyobb futásteljesítményt várnánk el egy ilyen drága jószágtól: akár félmillió kilométert.

Ekkora táv ledarálásához hosszú évekre van szükség. És itt bejön még egy élettartam-rövidítő tényező: egyes szerkezeti elemek néhány esztendő alatt használhatatlanná vagy veszélyessé válnak. Közismert, hogy hat évnél idősebb gumiabroncsot nem ajánlatos használni, mert megkeményedik az anyaga, rosszabbul alkalmazkodik az útfelület apró egyenetlenségeihez, csúszóssá válik. Sokan jártak pórul katonai mozgósítási raktárban mozdulatlanul tárolt, majd leselejtezett és kiárusított gépjárművel. Például a svájci és a német hadseregtől vásároltak szinte nullkilométeres VW furgont, kisbuszt, Mercedes-Benz G modellt. Műszakilag tökéletesen rendben voltak, de elöregedtek gumialkatrészek, féltengely-, váltókar-karmantyúk, formázott csövek, függesztő elemek. Valamennyi lecserélése aránytalanul sok munkába és pénzbe kerül. Akárcsak légzsákoké: láttam már prémiumautó ajtóoszlopán apró matricát, hogy nyolc év után szereltessenek be újakat, mert felfújódáskor szétszakadhatnak. Egy nyolcéves kocsi már második, harmadik gazdájánál fut, aki egyáltalán nem biztos, hogy tudja vállalni a költséget.  

Műszakilag lehetséges lenne jelentősen megnövelni autók tartósságát? Igen! Csak az a kérdés, hogy kinek érdeke? Ha megötszöröznék termékeik hasznos élettartamát az autógyártók, akkor ötödannyit adhatnának el, és hasonló arányban csökkenhetne profitjuk és a részvényeseknek kifizethető osztalék is. Tehát a „vedd meg, dobd el, vásárolj újat” mentalitás érvényesül. Sőt megfigyelhető mesterséges avultatási tendencia is, például kis lökettérfogatú, nagy fajlagos teljesítményű turbómotorokban akkora mechanikus és termikus feszültségek keletkeznek, hogy megbontáskor vetemednek a blokk alumíniumötvözet elemei, többé nem rakható össze. Nem véletlenül mondják becsületes autó- és háztartásigép-szerelők ügyfeleiknek, hogy tartsák a régit, amíg lehet, mert gyengébbek az újabbak, nem bírják annyi ideig.

Mindeközben a nyersanyagok, félgyártmányok hiánya, a szállítási láncok akadozása, a munkaerőhiány és a vásárlóerő visszaesése, és egyéb válságtünetek miatt az iparág nem tudja ésszerű határidőkkel teljesíteni megrendeléseit, csökken az autógyártás volumene. Hogy ne legyen autóhiány, meg lehetne emelni a kocsik élettartamát javítani a tartós megbízhatóságot. Kilométer-milliomos autók kellenének, amelyeket nem milliomos vásárlók is megfizethetnének. A kevés jó példa azonban minden bizonnyal megmarad a „dobd el” szabályt erősítő kivételnek…

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....