Elképesztő az ember törzsfejlődése: találmányainkkal felülmúljuk a mitológia isteneinek tulajdonított képességeket. Tudunk repülni, a világ túlsó felére valós időben átpillantani, ottaniakkal akár erdei séta közben beszélgetni – és legújabban kereket növesztettünk magunknak. Már nem kocsiba vagy biciklire ülünk, villamoson vagy rolleren állunk, hanem nagy sebességgel mi magunk gurulunk. Persze nem valami genetikai változás következtében kifejlődött organikus szervünkkel, hanem elektromos egykerekűvel, de a lényegen ez nem sokat változtat. Állva haladni, gyorsabban a futásnál – már nem paradoxon.

Ráadásul ez a csodás lehetőség nem kizárólag gazdag kivételezetteknek adatik meg, hanem ugyanolyan gyors elterjedés előtt áll, mint huszonöt éve a mobiltelefon, hiszen ára alig több az egyéves tömegközlekedési bérleténél. Igaz, használata megkövetel némi ügyességet és betanulási időt, együtt jár néhány bukdácsolással és apróbb malőrrel, de könnyű eljutni arra a fokra, ahol már óriási élvezet lendületesen kanyarogni, bravúrosan cikázni – szinte olyan, mintha néhányan vagányul korcsolyáznának eljegesedett utcákon, míg mások gyámoltalanul topognak.

Nem csoda a monocikli rohamos elterjedése! Csak akkora, mint egy nagyobb aktatáska, hatótávja bőven elég az urbánus ember napi mozgásához, sebessége 25 vagy akár 40 km/óra is lehet, ami már meghaladja a világklasszis sprinterekét, tehát több, mint amire az emberi reflexek és ütközési szilárdság alkalmassá tesznek minket. Nyomatékos motorjával simán felmegy a Gellérthegyre. Feltölteni könnyű és szinte ingyenes, könnyű előkapni a kocsi csomagtartójából, hogy belevesse magát valaki a belváros labirintusába, ahol sem közlekedni, sem parkolni nem élvezet autóval. Beviszi magával boltba, míg a biciklit odakinn hagyhatná, felszáll vele buszra, munkahelyén beállítja az asztala alá.

Autós szemszögből ambivalens az egész jelenség megítélése. Sokan örülnek neki, mert a monocikli, vagy akár a villanyroller, pazar kiegészítője az autónak, nehéz elfojtani egy diadalmas mosolyt, mikor elhúz az ember a dugóban araszoló járműsor mellett, és egy ilyen csúcstechnikájú szerkezeten a föld fölött lebegve még nagyon modernnek, trendinek és vagánynak is érezheti magát. Mások rémülettel látják, hogy miképp szorulnak egyre inkább hátrányba, defenzívába a nemrég az utak királyává avató négykerekűjükben: egyre több a bringás, már egyirányú utcákban is szembe jönnek, az úttesten vígan hasítanak a villanyrolleresek, és most még itt ez az új őrület is… Sőt, már a járdán sétálva sem érezheti magát biztonságban a leparkolás után hazafelé sétáló úr- vagy hölgyvezető: nesztelenül a semmiből előkerülő egykerekű villanyemberek rémítgetik!

Mindkét, homlokegyenest ellenkező álláspont képviselőinek igazuk van. Éppen ez itt a probléma. Ha kinőnek az egyéni mikromobilitási eszközök a kuriózum-kategóriából, arra mindenkinek reagálnia kell valahogy. Az ellenpárt kitiltásnak örülne, a pártolók teljes szabadságot vélnének ideálisnak. E kettő között kéne józan kompromisszumot találni. Meddig számít valaki járássegítő segédeszközt használó gyalogosnak, és honnan járművezetőnek? A görkorcsolya biztosan az első csoportba esik, a bicikli a másodikba, akár csak pedál hajtja, akár elektromos rásegítés is. A kategorizálást nehezíti, hogy a gyalogosokra nagyon kevés közlekedési szabály vonatkozik, nagyfokú a mozgásszabadság, a szó szoros és átvitt értelmében is. Írjunk elő külön-külön sebességkorlátozást járdára, kerékpársávra, úttestre? Olyan hibába esnénk, mint azok a szabályalkotók, akik hasonlót rendeltek el kerékpárosoknak – miközben biciklit nem kötelező sebességmérővel ellátni, tehát ostobaság az egész.

Ugyanakkor méltán háborodna fel a háza kapuján kilépő ember, akit elcsap egy suhanó monociklis, hogy gázolója nem sértett meg semmiféle kodifikált szabályt, legfeljebb csak a józan gondolkodás hiánya róható fel neki. Ne adja ég, hogy komoly összezördülésekre, önbíráskodási esetekre kerüljön sor! Ilyenek megelőzése a szabályalkotók és a szabály-betartatók kötelessége, felelőssége. Jelenleg komoly háttérmunka folyik az Innovációs és Fejlesztési Minisztériumban, az Aktív Magyarországért kormánybiztosságon, amelybe bevontak autós és kerékpáros érdekképviseleteket, valamint a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságot is. Nagyon bízom benne, hogy megtalálják az ideális középutat a gyeplő lovak közé dobása és a betarthatatlan, ellenőrizhetetlen túlszabályozás között.

Ám akármilyen legyen a nemsokára megszülető új szabályozás, megfelelő hatás csak akkor várható tőle, ha előveszik józan eszüket maguk a közlekedők, akik megtöltik élettel a paragrafusokat. Ha minden jól megy, kialakul egy mindenkinek jó, vagy legalábbis elfogadható modus vivendi, hogy úgy érezhessük, csakugyan természetfeletti lénnyé tett minket a modern csúcstechnika, nem pedig kést adott gyerekek kezébe.