Nemrég kihelyezték a Két-Bükkfa-nyeregnél, a Tour de Hongrie kerékpárverseny nyitó szakaszán, a másfél méteres előzési oldaltávolság betartására buzdító első jelzőtáblát, amelyet sok-sok másik követ majd, szerte az országban. Az ezzel kapcsolatos helyszíni sajtótájékoztatón megszólalók névsora – Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, Óberling József rendőr ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője, Mikesz Csaba, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese és Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője – jelzi, mekkora az ügy jelentősége. Évente mintegy száz halálos baleset lenne elkerülhető, ha mindenki betartaná a viszonylag új szabályt.

Ahhoz, hogy betartsák, meg kell ismertetni és el kell fogadtatni a mögöttes szempontokat, hiszen amit butaságnak vél valaki (sokszor joggal, mint egy elkészült útépítésnél kint felejtett 40-es sebességkorlátozást), azt semmibe is veszik. Az oldaltávolsági szabály viszont nem butaság!

Érdekes összehasonlítás adódik kerékpárosok és autósok között – a biciklista is járművezető! Az utóbbi évtizedekben egyre többen ülnek bringára, sportolás, rekreáció céljából, és ezt a tendenciát erősíti a koronavírus járvány, amely kockázatossá teszi a tömegközlekedést. Mivel pedig a felnőtt emberek nagyon nagy százalékának van gépjárművezetői jogosítványa és gyakorlata, elmondhatjuk, hogy a biciklisták jó része nemcsak képzett közlekedő, hanem pontosan tudja is, hogy milyen a világ, milyen egy előzés, autó kormánya mögül nézve. Ugyanakkor vannak tapasztalatai a gyengébb, védtelenebb ember pozíciójából.

Fennáll e helyzet fordítva is? A magánautósok, a kamionsofőrök mekkora hányada kerekezett akár csak néha is, gyerekkora óta? Erről nincsenek statisztikák, de az utakon szerzett tapasztalatok alapján gyanítható, hogy sokkal kisebb az arány. Egy nemrég készült felmérésben megkérdeztek gépjárművezetőket, mekkora oldaltávolságot tartanak biztonságosnak, amikor kerékpárost előznek? Sokan mondtak hatvan centit, fél métert. Alighanem abból indultak ki, hogy ők, mint jó pilóták (a neves autóversenyző Stirling Moss mondta, hogy ő még nem találkozott olyan férfival, aki gyenge sofőrnek és szeretőnek tartotta volna magát), precízen tudnak, akár araszira is elzúgni egy akadály mellett, le sem kell lassítaniuk hozzá. Ez igaz lehet, de…

A szerző felvételei

De – egy kerékpáros nem álló akadály, mint mondjuk egy parkoló kocsi. Mozog, és egyensúlyának megőrzéséhez enyhe kígyóvonalban kell haladnia. „Dinamikus szélessége” emiatt nagyobb az álló helyzetben colstokkal mérhetőnél. Sőt, alkalmilag rákényszerül úthiba kikerülésére, vagy ha nem kerülte ki, akkor épp azért billenhet meg, kell nagyobb kormánymozdulattal visszanyernie egyensúlyát.

Gondolni kell az autó légnyomás-hullámára is. Az országúton legális kilencvennél ez már jól meglökhet egy biciklistát, aki a padkára legurulva és onnan visszatérni igyekezve elbukhat az aszfalt peremén, és beeshet a következő jármű elé. Hol az a helyszínelés, amely rámutat a baleset eredendő okára, és hol az a bíróság, amely elmarasztalná az események végzetes láncolatának elindítóját? Talán észre sem veszi az illető, hogy mit idézett elő.

Mint személyautókat, teherkocsikat, traktorokat és egyebeket rendszeresen vezető autós újságíró, ugyanakkor aktív bringás (évi tízezer kilométert rendszeresen túllépve) biztató fejleményekről számolhatok be. Egyre jobban hozzászokik mind több autós, hogy nem ők a közút császárai, akik „félre paraszt, jön az úr!” attitűddel kezelhetik a biciklistákat, hanem olyan megvédendő személyt látnak benne, mint a gyalogosban. Gyakran engedik át elsőbbségüket egy kedves intéssel, vagy húzódnak odébb a sávjukban, hogy piros lámpánál felgyűlt sor mellett előrejusson egy kerékpáros. Mintha eltűnőben lenne a biciklista-autós ellentét – csak meg ne erősítsék átgondolatlanul létesített kerékpársávok, amelyeken alig néhányan pedáloznak, miközben idegesítő dugók alakulnak ki.

Vannak javaslatok és módszerek a biztonság fokozására. Autósoknak tanácsolható, hogy ha kerékpárost érnek utol, balra indexeléssel figyelmeztessék a hátrébb jövőket, várják ki a tiszta kikerülés lehetőségét, és legalább akkora oldaltávolságot tartsanak, mintha autót előznének. Biciklistáknak pedig azt, hogy ne az út legszélén menjenek, ahonnan valaki óvatlanul még lejjebb szoríthatja őket, hanem kissé beljebb, és mikor a hangból ítélve közel a gépjármű, húzódjanak hirtelen két arasznyit jobbra, megnövelve a biztonsági távközt. Ezt megkönnyíti, de egyébként sem árt visszapillantó tükör a kormányra vagy bukósisakra. Sokat érhet a kerékpár csomagtartójára szerelt, balra kinyúló sárga tárcsa, közepén piros fényvisszaverővel. Még valami, ami nagyon fontos (most nem szólva a sötétben kivilágítatlanul bicikliző öngyilkosjelöltekről): egyetlen piros hátsó lámpából egy gyorsan közeledő autóvezető szinte képtelen megítélni a kerékpáros távolságát. Ha viszont két villogó van (a hátsó villákon, illetve egyik a biciklin, másik a sisakon), akkor sokkal pontosabban becsülhető fel a közeledés üteme.

Végső soron nemcsak az új táblákon múlik, hogy hányan kerülik biztonságos oldaltávolsággal a kerékpárosokat, hanem magukon a bringásokon is, akik lévén egyben autósok, tudatosan mérik fel és védik ki a veszélyt. Biztonságos közlekedést mindenkinek!