koronavírus

Gondolatjel – Autóipar és pandémia

2020.05.26.

Megrendült a világunk, megrendült a világképünk. Az élet és a világgazdaság valamennyi területe közül kiemelt jelentőséget kap a járvány hatása az autózásra, az autóiparra. Érdekes belegondolni, hogy e kettő nemcsak áldozata, hanem előidézője is a bajnak.

Hideg zuhany, nagy pofon a tudományos haladás eredményeiben még nemrég vakon bízó emberiségnek a felismerés, hogy korántsem vagyunk olyan védettek, mint képzeltük, globális válságot idézhet elő egy vírus. Rákényszeríthet életstílusunk megváltoztatására, létbizonytalanságba sodorhat embermilliárdokat, akár az egész emberiséget.

Fotó: Audi

Mi, akik felfedeztük és leküzdöttük a korábbi tömegbetegségek kórokozóit, magunk teremtettünk olyan körülményeket, amelyek kedveznek egy újabb pandémia kialakulásának.

A huszadik század elejéig csak kivételezettek utazgattak kedvtelésből – a túlnyomó többségnek sem szabadideje, sem eszköze nem volt erre. És akkor Henry Fordnak támadt egy ötlete: futószalagon kezdi gyártani, tömegesen termelni az addig kuriózumnak számító automobilt. Ki vesz meg ennyit, mire használja? – kérdezték tőle. Majd a munkásaim, akiket jól megfizetek, kerékre teszem Amerikát, válaszolta. Egy termék mellett, jórészt annak hatására, megszületett a „nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás” modern embertípusa. Életszínvonala emelkedett, lerázta a helyhez kötöttség béklyóját, nyüzsögni, mozogni kezdett. Szárnyakat növesztett az autó, bejött a repülés. Mindeközben, jórészt a fehér ember gyógytudományának kiterjesztésével az egész földkerekségre, kettőről közel nyolc milliárdra szaporodott a létszámunk.

Pár hónappal ezelőttig mindenki látta a hatásokat, és nagyjából egyöntetűen helyeselte is. Járjuk a világot, Velencében szinte több a turista, mint az olasz, elárasztanak mindent, aminek vannak kellemetlen oldalai, de óriási tömegeknek ad munkát, nívós megélhetést az idegenforgalom, illetve az azt kiszolgáló ipar, az autó- és repülőgépgyártás.

Most, otthon gubbasztva, utcára csak maszkban merészkedve, búsan nézhetjük a nagy összeomlást, aggódhatunk munkahelyünkért, egzisztenciánkért. Bizonyos szempontból eljött az igazság pillanata: kiderül, hogy mi fontos valóban, és mi engedhető el. A zömmel turisztikai célú repülés a jelek szerint az utóbbi csoportba tartozik, nehéz elhelyezni a földön maradt gépeket, légitársaságok mehetnek csődbe, mert nem „kemény”, életfontosságú igény kielégítésére rendezkedtek be, hanem „puha” kategóriába tartozó kellemességek nyújtására. A repülések túlnyomó többsége fölösleges volt, még a professzionális hányad java is kiváltható lenne videó-konferenciázással.

A kamionfuvarok jelentős százaléka úgyszintén. Szembe robognak egymással az autópályán, ugyanolyan rakománnyal. Ha kötelezően betáplálnánk a fuvarleveleket egy nagy számítógépes rendszerbe, sok járművet el sem kellene indítani. És a személyautózás? Helytől és sok körülménytől is függ, az Egyesült Államok, a maga gyenge tömegközlekedésével, de óriási autós infrastruktúrájával, leülne nélküle, másutt jobban lehetne boldogulni úgy is, ha jelentősen visszafognák. Nem muszáj a világ nyersanyagainak, alkotóképességének és munkaerejének jelentős részét luxuskocsik előállítására és üzemeltetésére fordítani. Már csak azért sem, mert mióta nem privilégium autót tartani, hanem az élet olyan velejárója, mint cipőt viselni, már „mindenkinek” van kocsija, egyre frusztrálóbb volán mögé ülni, szenvedni a zsúfolt forgalomban, parkolóhelyet keresgélni, állandó megfigyeltségben közlekedni, záporozó bírságokat fizetni. Magunkra szabadítottuk egy helyzetet, amit nem akartunk. A fiatal generációban egyre csökken a saját autó vágya.

Túlnőtte magát az autóipar, termékei vírusként szaporodtak el, és felemésztenek sok mindent, ami nemesebb célra lenne fordítható. Tényleg szükség van egymilliárd személyautóra, köztük négyszáz lóerős hibrid SUV-okra, természetesen zöld rendszámmal? Nincs. Ezt csak az autógyártók profitéhsége indokolja, akárcsak a villanyautók erőltetett elterjesztését, hiszen a légszennyezésre nem egy újabb, másféle környezeti károkat okozó járműkategória bevezetése és tömeges forgalomba állítása az elsődleges megoldás, hanem az átállás tömegközlekedésre, biciklizésre, sétálásra, otthonról végzett munkára, tanulásra – és ha már autó, akkor legyen kisebb méretű és teljesítményű, mint mondjuk a hatvanas években általános volt. Visszalépés? Aligha… Nagyon odafigyelnék, ha valaki el akarná magyarázni, miért kell egy családi kocsiba száznál több lóerő, miért kell 200-as csúcssebesség egy országban, ahol 130 a limit?

Fotó: Duna Autó

Henry Ford kihúzta a dugót egy palackból, és persze nem lehetett visszagyömöszölni a dzsinnt, amely utat nyitott egy másiknak, a pandémiának, de most ez utóbbi ad esélyt, hogy átgondoljuk, hová jutottunk és merre akarunk tartani. A nagyvállalatok továbbra is nyereségorientáltak maradnak, de sok függ a vásárlók beállítottságától is. Különösebb illúzióim nincsenek, de valamennyi javulást lehetségesnek tartok, amennyiben elég sokan veszik a fáradságot, hogy elgondolkozzanak, illetve a bátorságot, hogy kilépjenek a marketing bűvköréből. Tanítson meg egy járvány, hogy az egészséges életnek adjunk elsőbbséget!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Óriási árkülönbségek vannak – írja a Kronen Zeitung. ..
2024.04.18
2024 márciusa óta már az új, mesterséges intelligenciával vezérelt digitális gépjárműszemle segíti....
2024.04.18
Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett....
2024.04.18
A belügyminisztérium újabb hat hónappal meghosszabbítja az ellenőrzést a magyar határon. Az....
2024.04.18
Drámai pillanatokat élt át egy anya és hároméves gyereke, miután utóbbinak odacsukta a lábát a....
2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....
2024.04.17
És egyetemistákkal együtt tervezték.   ..
2024.04.17
Állványon elhelyezett és menet közbeni sebességmérő eszközzel is dolgoztak BRFK XVIII. Kerületi....
2024.04.17
Lássuk azokat az ikonikus autótípusokat, amiket sikerült a modern korba is sikerrel átültetni. ..