motortechnika

A General Motors és a FEV új 3 literes dízelmotorja 1. rész

2020.06.15.

A GM bevezette az új Duramax, 3 literes dízelmotort. A FEV-vel együttműködve fejlesztették ki a hathengeres motort, ami hatékonyabb üzemanyag-fogyasztás mellett a károsanyag-kibocsátást is az új határértékek alá mérsékli. Kifejezetten a GM nagyméretű terepjáróihoz tervezték, a motor maximális teljesítménye 277 lóerő és 624 Nm nyomaték. Az összes alumínium egység be lesz építve a következő generációs Chevrolet Silverado-ba és GMC Sierra-ba.

 

,,Büszkék lehetünk az elért eredményekre” – mondta prof. Stefan Pischinger, a FEV vezérigazgatója és elnöke. ,,Az új Duramax motor, kiválóan teljesíti az ügyfelek igényeit, kategóriájában nagyon alacsony üzemanyag-fogyasztási értékekkel rendelkezik.”

A fejlesztés során használt hatékony módszerek és technológiák lehetővé tették, hogy a projekt rövid időn belül megvalósulhasson. A fejlesztés eredménye egy soros motor lett, amely egyedülálló a V-motor által dominált kategóriájában.

A soros kialakítás elősegíti a károsanyag-kibocsátás csökkentését és a hatékonyabb üzemanyag-fogyasztást, mivel lehetővé teszi a motorközeli, jó hatásfokú emissziókezelő rendszereket és a súrlódás is kedvezően kicsi. A vadonatúj Duramax 3 literes motort a GM új Michigan-i üzemében gyártják.

A Chevrolet mérnökei üres papírral kezdték a tervezést, és kifejlesztettek egy teljesen új motort, amely kihasználja a sorhatos kialakítás előnyeit és hatékonyságát. Ez magában foglalja a fejlett égési és kibocsátási technológiákat, a teljesítmény és a hatékonyság optimalizálásának érdekében.

A motor beindításának pillanatától az alapjáraton keresztül a gyorsulásig, és az autópályákon elért sebességekig a 3.0 literes motor teljesítménye megváltoztatja a dízelmotorok „finomítási” képességével szemben támasztott elvárásokat” – mondta Nicola Menarini, a Diesel Truck Engine Program Execution igazgatója. ,,A fejlett technológiákkal, amelyek a globális dízel szakértelemre támaszkodnak, ez egy kompromisszum nélküli választás olyan sofőrök számára, akik egy dízelmotor hatékonyságát és vezetési tartományát akarják könnyített terepjárókban.”

 

 

A Duramax motor egy GM 10L80 tízsebességes automatikus sebességváltóval párosul. Lengéscsillapítós kivitelének köszönhetően csökkenti a rezgéseket az egyenletes járás javításának érdekében, megerősítve a váltó teljesítményét, hatékonyságát. Ez a kombináció lehetővé teszi a kipufogófék használatát, amely a turbófeltöltő kipufogógáz leáramlásának fojtásával csökkenti a sebességet, ez kevesebb fékezést igényel vontató módban. A kerámia izzítógyertyák a rövidebb izzási időkkel és a gyorsabb hidegindítással is segítenek, így nincs szükség a motorblokk melegítésére -30°C-ig.

Innovatív motor technológiák

Az egy sorban elhelyezkedő hathengeres kialakítás hatékony és a kifinomult. A mérnökök azonban további innovatív technológiai döntésekkel bővítették a fejlesztések spektrumát, a hatékonyság javítása és a súly optimalizálása miatt, a jobb vezetési élményért. Egy könnyű alumínium blokk és hengerfej csökkenti az össztömeget, az aktív termomenedzsment pedig fokozza a hatékonyságot, például a motor melegedését akár hideg időjárási körülmények között is.

A vontatás képessége kihagyhatatlan egy terepjáró esetében, ezt könnyíti meg a vontatáskor használt kipufogófék. A hűtött szívócső a kisnyomású EGR-rel párhuzamosan csökkenti a nyomaték előállításához szükséges időt. A változó geometriájú turbófeltöltő hozzájárul a teljesítmény és a hatékonyság egyensúlyának biztosításához, az elektronikusan állítható szívócső-keresztmetszet segít a teljesítmény optimalizálásban a teljes fordulatszám-skálán.

Természetesen hatékony és kiegyensúlyozott

A DOHC V6-hoz képest a sorhat kialakítás nagyobb hatékonyságot nyújt a súrlódás csökkentésében is, mivel csak két vezérműtengely található benne. Az I6 konfiguráció biztosítja az elsődleges és másodlagos tömegerők tökéletes egyensúlyát, kiegyenlítő tengelyek nélkül.

,,A csökkentett súrlódási tényező mellett a kialakítás lehetővé teszi a zökkenőmentes működést is”- mondta Menarini. ,, Az új Duramax 3.0L a szegmens egyik legkifinomultabb és leghatékonyabb dízelmotoros terepjárójává avanzsálja a régi 2019-es Silverado-t.”

A zajcsökkentő elemeivel a turbódízel motor kivételesen csendes és sima utazási élményt nyújt minden fordulatszámon.

Teljesen alumínium szerkezet és szilárd forgattyús egység

A hengerblokk öntött alumínium ötvözetből készül, ami megközelítőleg 25%-os tömegmegtakarítást jelent az öntöttvas motorblokkhoz képest, emellett pedig biztosítja az égéskor fellépő magas nyomás fenntartásához szükséges szilárdságot. Az acél hüvelyek biztosítják a hengerfal szilárdságát.

A főtengely hét alsó csapágy fedele öntöttvasból készült, így segítenek biztosítani a blokk szilárdságát a nagy égési nyomás mellett. A motorblokk szoknyája a főtengely középvonala alá nyúlik, ezzel növeli a blokk merevségét. Szintén a merevséget növeli, hogy az alsó csapágyfedelekhez egy alumínium alsó keret csatlakozik.

A főtengely és a hajtórúd acélból készülnek, a dugattyú alumínium öntvény, mely nagy arányban tartalmaz szilíciumot a dugattyúk hőállósága és toleranciája miatt, ami növeli a teljesítményt és csendesebbé teszi a motort.

A vastag dugattyútetőre és a megerősített felső gyűrűre (kompresszió gyűrű) a turbófeltöltés által létrejött óriási hengernyomás miatt van szükség.

DOHC hengerfej és váltó oldali szelepvezérlés

Az OHC szelepvezérlés közvetlen és hatékony módszert kínál a szelepek működtetéséhez, míg a karbantartás-mentes himbával és hidraulikus szelephézag-kiegyenlítővel működtetett hengerenként négy szelep növeli a bemeneti és kimeneti légáramot a motorban. Ez az elrendezés az alumínium hengerfejbe van beépítve, melyen egy kompozit szelepfedél helyezkedik el, melyben megtalálható a kartergázszűrő és olajleválasztó rendszer.

Egy pár könnyített, szerelt vezérműtengely 28,35 mm átmérőjű szívó és 24, 55 mm átmérőjű kipufogószelepeket működtet. A vezérműtengely hajtása a motor lendkerék felőli oldalán helyezkedik el. A főtengely hajtja a nagynyomású tüzelőanyagszivattyút, ami pedig mind a szívó, mind a kipufogó vezérműtengelyt működteti. Egy kisebb szíj hajtja a változó áramlású olajszivattyút a főtengelyről.

 

Folytatjuk.

 

P.D. – Ő.P.

 

 

 

Forrás: 
Forrás: https://www.enginetechnologyinternational.com/news/new-engine/gm-and-fev-develop-new-3-liter-diesel.html https://media.chevrolet.com/media/us/en/chevrolet/news.detail.html/content/Pages/news/us/en/2019/jun/0603-silverado.html

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....