autópálya-díj

Fokozatosan vezethetik be a német autópályadíjat

2015.06.03.

– Az Európai Bizottság hajlandó megállapodást kötni Németországgal a külföldieket terhelő autópályadíj ügyében, javaslata szerint fokozatosan kellene bevezetni a díjfizetési rendszert – írta szerdán a Die Welt.

A német lap online kiadásában megjelent beszámoló szerint Brüsszelnek nincs kifogása az ellen, hogy Németországban úthasználati díjat vetnek ki, mert számos más uniós tagállamban is fizetniük kell az autósoknak, de a hátrányos megkülönböztetés tilalmára hivatkozva elutasítja a német megoldást, amelynek alapján végeredményben csak a külföldiektől szednének be pénzt az autópályák használatáért. A bizottság elnöke, Clemenceau- Juncker már be is jelentette, hogy kötelezettségszegési eljárás indul Németország ellen, ugyanakkor a Die Welt szerint a testület hajlandó kompromisszumot kötni.


A brüsszeli elképzelés szerint az autópálya-hálózatot fokozatosan tennék fizetőssé, így a nagyvárosok körüli autópályák használatáért egyelőre nem kellene fizetni. Ezzel a megoldással jobban függetlenedne egymástól a rendszert alkotó két törvény, amelyeket a köztársasági elnök még nem írt alá, ezért az Európai Bizottság hivatalosan még nem is emelhetett kifogást ellenük. Az egyik az autópályákra és szövetségi főutakra (Bundesstraße) vonatkozó úthasználati díj 2016. január 1-jei bevezetéséről rendelkezik, azzal a megkötéssel, hogy a külföldieknek csak az autópályák használatáért kell fizetniük.

A másik törvény értelmében a Németországban üzemben tartott gépkocsik tulajdonosai az úthasználati díj összegének megfelelő kedvezményt kapnak a gépjárműadóból. Így végeredményben a külföldiekkel autópályadíjat fizettetnek, a német autósokra pedig nem hárul újabb teher, ami a bizottság megítélése szerint a nem német uniós állampolgárok jogellenes diszkriminációját jelenti. Az Európai Bizottság egyelőre egyeztet az ügyben a berlini közlekedési minisztériummal. – A bizottság "intenzív kapcsolatban áll a német hatóságokkal – mondta a brüsszeli testület egy szóvivője a Die Weltnek.

A közlekedési tárca adatai szerint a díjfizető rendszer kiépítése 447,9 millió euróba kerül. Ez mind kidobott pénz lehet, ha nem sikerül megállapodni Brüsszellel és Németországot végül elmarasztalják az autópályadíj miatt – mutatott rá a német lap. A tervek szerint az éves úthasználati díj a motor nagyságától és környezetvédelmi besorolásától függően átlagosan 74 euró (23 ezer forint) lesz. A külföldi autósok tíz napra vagy két hónapra is vásárolhatnak elektronikus matricát 5 és 30 euró közötti összegért. A közlekedési minisztérium szerint az államháztartásnak évente 500 millió euró körüli nagyságú bevétele lesz az úthasználati díjból.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....