Volkswagen

Felhőszolgáltatással erősít a Volkswagen haszongépjármű üzletága

2016.09.20.

A Volkswagen haszongépjármű üzletága saját felhőtechnológiára épülő szolgáltatásokkal törekszik piacvezető szerepre szert tenni a hálózatra kapcsolt áruszállítás terén - jelentette be a Volkswagen AG igazgatóságának a haszongépjármű üzletágért felelős tagja, Andreas Renschler a Handelsblatt keddi számában megjelent interjúban.

Közölte: egyebek mellett a tehergépjárművekben, a logisztikai cégeknél vagy a forgalomirányító rendszereknél működő gépek által egyaránt elérhető hálózatra kapcsolt szerverekből álló saját számítástechnikai felhő infrastruktúrát építenek ki. A VW Nutzfahrzeuge, a Volkswagen konszern haszongépjármű üzletága a szakma éves seregszemléjén, a héten Hannoverben megnyíló IAA Nutzfahrzeuge kiállítás- és vásáron debütál a logisztikai és digitalizálási feladatokkal foglalkozó új márkájával, ami 2017 elején kezdi majd meg önálló működését.


Szakértők szerint a haszongépjármű ágazat számára is a digitalizálással és adatfeldolgozással nyújtható szolgáltatások jelentik a legnagyobb növekedési potenciált. A teherautók közel ötven százaléka félig vagy teljesen üresen közlekedik - mondta Andreas Renschler, megjegyezve, hogy a digitalizálásra épülő szolgáltatásokkal növelni lehet majd a fuvarok kihasználtságát.

A fejlesztés célja a szállítmányozó cégek költségeinek a csökkentése és az, hogy az előrejelzések szerint az elkövetkező évtizedekben növekvő közúti teherforgalom mellett is el lehessen kerülni a közlekedési dugókat. Ehhez mindenképpen javítani kell a járművek kihasználtságát és a logisztikai szolgáltatások szervezettségét - mutatott rá.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....