Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai

Ezt érdemes tudni az új rendszámokról

2022.07.03.

Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjában bemutatjuk az új magyarországi rendszámokat. 

Júliustól újfajta rendszámtáblákat vezettek be Magyarországon, és ezzel kivezetik az eddigi, három betűből és három számból álló rendszert. Az új rendszámtáblákat már el is kezdték kiadni, így aki nagyon szerencsés volt, akár már a forgalomban is elcsíphetett egy-egy új rendszámos járművet. 

A változtatásra azért volt szükség, mert az 1990-ben bevezetett, három betűből és három számból álló rendszámtábla-formátum néhány éven belül kifutott volna, egyszerűen nem lett volna több kiadható kombináció. 

Az új rendszámoknál ez a veszély nem fenyeget: ha a jelenlegi ütemben bővül a gépjárműállomány, akkor 500 évig lesz elég lesz az új betű-szám kombináció. De valószínűleg az elektronikus azonosítás miatt jóval hamarabb eljutunk oda, hogy nem is lesz szükség tábla formátumú hatósági jelzésekre. 

Milyen karakterekből állnak az újfajta rendszámok?

A rendszámok a latin ábécé szerinti két magánhangzóból vagy két mássalhangzóból – kivéve a cs, gy, ly, ny, sz, ty, zs betűkombinációkat –, majd újabb két betűjelből és három számjegyből állnak. A rendszámtábla betűjelei helyén ékezetes magánhangzók nem állhatnak, a számjegyek helyén 001-től 999-ig terjedő érték szerepelhet.

Így néz ki egy új rendszám (Fotó: MTI/Demecs Zsolt)

A rendszámtáblán továbbra is szerepel majd az uniós zászló jelképe, valamint a H betű, Magyarország autójele. Újdonság, hogy hazánk címere is rákerült a rendszámtáblára, az első két betűjel után kapott helyet. 

Mikor kapok új rendszámot? 

Az új rendszámokat felmenő rendszerben vezetik be, vagyis július 1-jétől a Magyarországon újonnan forgalomba helyezett járművek – autók, motorkerékpárok és tehergépjárművek – már ilyet kapnak. A használatban lévő rendszámokat nem kell újra cserélni; minden további nélkül lehet közlekedni velük, önmagában az átállás miatt senkinek sem kell rendszámcseréért rohannia a legközelebbi okmányirodába. Aki akarja, lecserélheti, de nem kötelező. Az új típusú rendszámtáblákért ugyanannyit kell fizetni, mint az elmúlt 13 évben: egy pár rendszámtábla ára továbbra is 8500 forint, egy darabé pedig 5500 forint lesz.

A július 1-je után elvesztett régi rendszámokat többnyire az új változattal pótolják majd. Ha csak egy darab rendszám veszett el első alkalommal – amely nem szóló motorkerékpáré vagy pótkocsié volt – akkor a megmaradt három betű-három számos rendszámtábla párjának legyártására lesz lehetőség. A kerékpárszállítók szürke rendszámának utángyártása pedig korlátozás nélkül engedélyezhető. 

Különleges változatok

Továbbra is megmarad az egyedi rendszámok igénylésének lehetősége, és maradnak a színes rendszámok is. A környezetkímélő járművek változatlanul világoszöld alapszínű rendszámtáblát kaphatnak, a taxiké sárga marad, és a kerékpárszállítókra szerelhető, harmadik, szürke rendszámtábla is igényelhető lesz az új verzióból.

A taxik a jövőben TX, a Magyar Honvédség járművei HA, a rendőrség járművei RA, az Országos Mentőszolgálat járművei MA, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járművei NA, a büntetés-végrehajtási szervezet járművei pedig BA betűjelű rendszámtáblákkal közlekedhetnek. 

Az új rendszám különböző méretű és formátumú táblákon (Fotó: MTI/Demecs Zsolt)

Egyszerűsödnek az ideiglenes rendszámtáblák, az eddigi „E”, „M”, „P”, „SP” és „Z” betűjelűek helyett egységesen „I” betűjelűeket adnak majd ki.

A Közlekedési Múzeumba került az első új rendszám

A gépjármű-nyilvántartásért felelős Belügyminisztérium a  Közlekedési Múzeumnak adományozta az első új formátumú rendszámot. Így sok korábbi hasonló első rendszámhoz hasonlóan az AA AA-001-es rendszámtábla is a múzeumba került. A gyűjteményben megtalálható legrégebbi rendszámos felvételen egy olyan autó látható 1908-ból, amelynek még folyószámos rendszerű rendszámtáblája volt, vagyis úgy adták ki a rendszámokat, hogy eggyel nagyobb sorszám szerepelt a következő autón. 1910 után római számokkal is kombinálták a jelzéseket, majd megjelentek a betű-szám jelzéses rendszámok. Később két betű és négy szám formátumú rendszámok voltak Magyarországon, 1990-ben váltotta ezt fel – többéves kifutással – a három betű és három szám alapú rendszer.

Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....
2024.04.17
És egyetemistákkal együtt tervezték.   ..
2024.04.17
Állványon elhelyezett és menet közbeni sebességmérő eszközzel is dolgoztak BRFK XVIII. Kerületi....
2024.04.17
Lássuk azokat az ikonikus autótípusokat, amiket sikerült a modern korba is sikerrel átültetni. ..
2024.04.17
Éves összevetésben 7 százalékkal nőtt az autóipari termelés az első negyedévben - derül ki a....
2024.04.17
Új kiskereskedelmi koncepció hirdetett meg a Toyota, amelynek jegyében megújulnak és gyökeresen....
2024.04.17
- A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak összehasonlíthatósága érdekében....
2024.04.17
Nyugat-Európában már egyre gyakoribb, és 1-2 éven belül itthon sem lesz ritka, hogy a kereskedők....
2024.04.17
- Újabb pályázati kör nyílt meg kedden az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító,....