Lamborghini

Elkészült a 10 ezredik példány a Lamborghini SUV-ból

2020.08.05.

Mindössze két évre volt szüksége az Urusnak arra, hogy a termelése elérje a kerek számot.

Az olaszországi Sant’ Agata Bolognese-ben lévő gyárban, a többi Lamborghini típus mellett, de külön gyártósoron készül az Urus szabadidő-autó, amely az LM002 szellemi utódának tekinthető. A 10 ezredik példány egy orosz megrendelőé lesz, aki matt fényezéssel, szénszálas csomaggal és kéttónusú, narancs-fekete belső kárpitozással kérte az autót.

A 2017 decemberében bemutatott Urus a várakozásoknak megfelelően jelentősen megnövelte a Lamborghini eladásait. 2019-ben, az első teljes gyártási évben már 4962 darab készült és fogyott belőle, ami abban az évben a teljes Lamborghini értékesítés 61 százalékát tette ki. Mivel 2018-ban 1761 Urus készült (csak év közepén indult a gyártás), ez azt jelenti, hogy 2020-ban eddig 3277 darab készült és kelt el a típusból. Ha ilyen ütemben fogy majd továbbra is a SUV idén, akkor év végén elérheti a 6000 darabot az értékesítése, ami abszolút rekordot jelentene a Lamborghini történetében.

A Manifattura Lamborghini üzem méretét 80 ezerről 160 ezer négyzetméterre növelték az Urus kedvéért 2017-re. A Factory 4.0 modellen alapuló üzem a legmodernebb gyártási technológiákat alkalmazza. 2019-ben megnyílt egy új, mesterséges intelligenciát használó fényezőrészleg is a gyárban, amelyben kizárólag Urusokat fújnak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....