BMW

Elindult a BMW i3 gyártása Lipcsében

2013.09.19.

Az autóipari gyártás új korszakába lépett a BMW csoport: a héten elindult a tisztán elektromos hajtású BMW i3 sorozatgyártása Lipcsében. A világ első prémium kategóriájú, a környezetbarát közlekedés érdekében kifejlesztett elektromos autója egy több éven át tartó, minden részletre kiterjedő tervezői és kutatási folyamat eredménye.

A fejlesztés legfőbb célja a kezdetektől az volt, hogy a BMW i modellcsaláddal és különösen az i3-mal csökkentsék az üzemanyag-fogyasztást és a károsanyag-kibocsátást a nagyvárosok és agglomerációik környezetében. Ezen felül a mérnökök a BMW i3-ban felhasznált innovatív anyagokkal és a gyártási folyamat fázisainak környezetbarát megvalósításával a fenntarthatóság kivételesen magas szintjét érték el: az i3 gyártásakor az általában szükséges energiamennyiség felét használják csak fel, míg vízből a szokásosnál több mint 70 százalékkal fogyasztanak kevesebbet, elsősorban az acél és alumíniumelemek hagyományos fényező eljárásának megszüntetésével. Sőt, a lipcsei gyárban a BMW i modellek gyártásához szükséges összes energiát egy külön erre a célra épített szélerőműből nyerik. Hasonlóképpen, a szénszálas erősítésű műanyag amerikai gyártásához szükséges energiát teljes egészében egy vízerőműből nyeri ki a BMW csoport.

A mostani az első alkalom az autógyártás történetében, amikor egy autógyártó a sorozatgyártás során és nagy mennyiségben használ fel szénszálas erősítésű műanyagot. A BMW i3 karosszériája gyakorlatilag teljes egészében ebből a rendkívül könnyű, mégis hihetetlenül erős és tartós anyagból készül, ellensúlyozva ezzel az elektromos hajtáslánc működéséhez elengedhetetlen plusz akkumulátorok többletsúlyát. A szénszálas műanyag tömegtermelésének beindításával a BMW csoport a világ első számú autógyártójává vált eme innovatív anyag gazdaságos előállítása terén is.

A BMW i3 sorozatgyártása ma Szászország miniszterelnöke, Stanislaw Tillich, Lipcse polgármestere, Burkhard Jung, valamint a BMW gyártásért felelős igazgatósági tagja, Harald Krüger jelenlétében indult be. A gyártósorról legurult első példány az egyik legnépszerűbb európai maratoni futóverseny, a BMW által támogatott Berlin Marathon felvezető autója lesz szeptember végén, és amit a német maratonfutó, Jan Fitschen vehetett át. A tulajdonosok az első prémium kategóriájú elektromos autókat Európa egyes országaiban már novemberben megkapják, míg az Egyesült Államokba és  Kínába 2014 elején érkeznek meg az első BMW i3 modellek.

„Ma vállalatunk egy újabb mérföldkövéhez érkeztünk” - mondta Harald Krüger a BMW i3 sorozatgyártásának beindítása kapcsán. „A BMW i3-mal történelmet írunk, hiszen azon túl, hogy az első szériagyártású elektromos autónk, az úttörő technológiáknak és folyamatoknak köszönhetően alapjaiban fogalmazzuk újra a fenntartható egyéni közlekedés jelentését” – tette hozzá Krüger.

A BMW csoport az innovatív BMW i3 sorozatgyártásának beindításához mintegy 400 millió eurót fektetett be lipcsei üzemének bővítésébe és gépesítésébe. Az i3 kulcsfontosságú alkatrészeit a BMW csoport gyáraiban és partnercégeinek üzemeiben gyártják: az egyesült államokbeli Moses Lake-ben, valamint a németországi Wackersdorfban, Landshutban és Dingolfingban.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..