Lando Norris

Elárulta a McLaren pilótája, hogy az F1-es pilóták milyen lelki problémákkal küzdenek

2020.11.21.

Lando Norris szerint a sportágnak sokkal többet kellene foglalkoznia a pilóták mentális egészségével.

A 21. születésnapját múlt héten ünneplő brit a McLaren weboldalán megjelent csütörtöki blogbejegyzésében számolt be arról, hogy az autósport elitkategóriájában történt tavalyi bemutatkozása során tele volt szorongással és idegeskedéssel.

"Lehet, hogy úgy néztem ki, mint az új srác a lakótelepen, tele önbizalommal és lelkesedéssel, de valójában nem ez volt a helyzet. Felvettem egy álarcot és igyekeztem elfedni a feszültségemet és a rengeteg szorongást" - írta Norris.

A versenyző kiemelte: bár pályafutása kezdete óta arról álmodott, hogy az F1-ben vezethessen, amikor ez bekövetkezett, arra lett figyelmes, hogy saját képességeit, valamint önmagába vetett hitét kérdőjelezte meg.

"Aggódtam, hogy eleget tudok-e ehhez az egészhez, és folyamatosan összehasonlítgattam magam a csapattársammal, illetve más versenyzőkkel. Nem tudod kiverni ezeket a gondolatokat a fejedből, és nagyon nehéz megbirkózni velük, biztos vagyok benne, hogy más pilóták is küszködtek ezekkel korábban" - fogalmazott Norris. Hozzátette: senki sem akarja előnybe hozni a riválisokat azzal, hogy gyengének mutatja magát, de szerinte az F1-ben nem beszélnek eleget a mentális egészségről, pedig szükség lenne rá.

Norris most nyolcadik a világbajnoki pontversenyben, és egy ponttal szerzett kevesebbet csapattársánál, a spanyol Carlos Sainznál, aki jövőre már a Ferrarinál versenyez majd.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....