M7-es autópálya

Egy szakértő szerint valószínűleg kivédhetetlen volt a buszbaleset az M7-esen

2021.08.16.

Akár hirtelen rosszullét, akár durrdefekt volt a vasárnap hajnali, M7-esen történt, halálos buszbaleset oka, valószínűleg nem lehetett volna kivédeni - mondta Köves Szilárd vezetéstechnikai oktató az M1 hétfői műsorában.

A szakértőt arról kérdezték, mennyire valószínűek a sajtóban felvetett okok: a sofőr elalvása, rosszulléte, illetve a busz műszaki hibája. Köves Szilárd szerint kicsi a valószínűsége, hogy a buszsofőr elaludt, hiszen sajtóhírek szerint nem sokkal a baleset előtt váltotta le kollégáját a vezetőülésben. Az erre vonatkozó rendeletnek megfelelően két sofőr dolgozott a horvátországi Krk-szigetről Budapestre tartó buszon, akiknek szabály szerint négy és fél óra vezetés után legalább 45 percet kell pihenniük, tehát egyhuzamban kilenc órát közlekedhettek. Emellett ilyen hosszú, hat-hétórás úton meg szoktak állni, tehát "teljesen elfogadható" vélekedés, hogy a sofőrök kipihentek voltak - mondta.

A sofőr esetleges rosszullétével kapcsolatban úgy fogalmazott: egy rutinos buszsofőrről feltételezhető, hogy ha rosszul érzi magát, lassít, félreáll és szól a kollégájának, hogy nem alkalmas a vezetésre. Ha azonban hirtelen lesz rosszul, "azt nem tudja kivédeni senki" - fogalmazott. Hozzátette: a hivatásos buszsofőröknek legfeljebb ötévente, kortól függően akár 2-3 évente kell orvosi vizsgálatra menniük.

A szakértő úgy folytatta: egy jól karbantartott busznál kevésbé valószínű, hogy műszaki hiba lépjen fel, de egyáltalán nem lehetetlen; a balesetek 2-3 százalékát okozza ilyen hiba. A durrdefekt nem jellemző a mai gumikra, ugyanakkor ha ez történtik, akkor "azonnali és nagyon nagy veszélyhelyzetet tud okozni".  Ennek következtében a busz elhúz valamelyik irányba, és ha ezt a vezető észleli, és megpróbálja lereagálni, akkor jellemzően túl sokat vagy túl keveset mozdít a kormányon. Feltételezem, hogy megvolt a veszélyhelyzet kezeléséhez szükséges nagyfokú rutin, ugyanakkor egy olyan mozgássorozatról beszélünk, amire nem nagyon lehet felkészülni - mondta Köves Szilárd.

A nemzetközi forgalomban részt vevő autóbuszok jellemzően minden vezetéstámogató rendszerrel fel vannak szerelve, ám azt gondolom, mindegy, hány ilyen volt a járműben, egy ilyen helyzetet nagyon nehéz kivédeni, majdhogynem lehetetlen - fűzte hozzá.

A buszok 80, egyes járművek 100 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedhetnek autópályán, ami egy "komfortos utazósebesség" - jegyezte meg.

A szakértő arra is kitért: baleset esetén egy buszban a leginkább a sofőr van veszélyben és azok, akik a közelében ülnek. Ha azonban a busz felborul, akkor attól függően, hogy melyik oldalára fordul, bármelyik utas veszélybe kerülhet. A súlyos sérülések elkerülése érdekében "igenis használni kell" az üléshez tartozó biztonsági övet a buszokon is - figyelmeztetett.

Vasárnap hajnalban felborult egy magyar autóbusz az M7-es autópálya 70-es kilométerénél, Szabadbattyán térségében, a főváros felé vezető oldalon. A balesetben nyolcan meghaltak, nyolcan súlyosan, negyvenen könnyebben megsérültek.

Az M1 helyszíni információi szerint hétfőn már csak egy súlyos sérültet ápoltak a veszprémi kórházban, akinek a combcsontja törött el, és az orvosok azonnal megoperálták. 

Az Országos Mentőszolgálat azt közölte, hogy a mentésben 17 Fejér megyei és a környező megyékből küldött egységük vett részt. Az M1 korábbi információi szerint a Veszprémben ellátott nyolc ember mellett Siófokra tizenegy, Székesfehérvárra húsz sérültet vittek, a többieket Budapestre szállították.

Fotó: MTI/Vasvári Tamás

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....