autósport

Dakar: Szépen repül a Mokka

2014.01.06.

Ezt onnan tudja Szalay Balázs, hogy Jean-Louis Schlesser mondta neki a célban. A kétszeres Dakar-gyõztes franciának volt ideje tanulmányozni az Opel mozgását, mert az elsõ mauritániai szakasz ötvenedik kilométerétõl mögötte jött. Hol közelebb, hol távolabb.

Mindez azt jelenti, hogy kettejük különversenye hat szakasz után 3–3-ra áll (a verseny elõtt fogadtak, hogy melyikük „veri el” többször a másikat), Szalay Balázs és Bunkoczi László ugyanis hétfõn egyenlített. 
A mezõny számára a reggeli program a határátkelés volt – aknamentesített területen. Ez csak azért lényeges, mert a marokkói határállomás körülbleül két kilométerre van a mauritániaitól. Közte a senki földje, kibelezett autókkal, ripityára tört kamionokkal övezve.
 
Nos, Szalayék a marokkói határon begyûjtötték az összes pecsétet és leadták az összes papírt, a mauritániai határõr viszont intett nekik, hogy menjenek bátran tovább. Miközben a többieket beléptették, ujjlenyomatot vettek tõlük és lefényképezték õket. Ebbõl késõbb még adódhat érdekes helyzet. 
A lényeg azonban hétfõn az volt, hogy lezajlott az elsõ mauritániai szakasz. Az Opel Dakar Team kettõse másodikként indult és elsõként ért be a célba – legalábbis fizikailag. Mert utóbb kiderült, hogy a jóval hátrébb rajtoló francia Jean Antoine Sabatier gyorsabb volt nála, így a magyar páros begyûjtött egy újabb második helyet. Hatból immár az ötödiket.
„Fura hang jött a motorból az elején, szerintem az volt a baj, hogy nem tudtunk megfelelõ oktánszámú benzint tankolni – mondta Szalay. – A szakasz amúgy nagyon gyors volt: most is legalább százhúsz kilométer per órás átlagsebességgel mentünk. Schlessert ötven kilométernél értük utol, egy visszafordítónál megelõztük, onnantól mi mentünk az élen. A célban Jean-Louis odajött, és gratulált, hogy milyen szépen repül az autónk, mert rengeteget voltunk a levegõben” – mondta Szalay Balázs. 
 
Ami a navigációt illeti: Bunkoczi László elmondta, ezúttal nem állították nehéz feladat elé a rendezõk a mitfahrereket. „Volt, hogy huszonhárom kilométerig egyetlen jel sem volt az itinerben, ami azt jelenti, hogy ha nem számoltam volna vissza, több mint tíz percig meg sem kellett volna szólalnom. Ez részint kényelmes, másrészt viszont rizikós is, hiszen ha ott egyszer rosszfelé megy el az ember, csak nagyon sokára jön rá a tévedésre” – mondta Bunkoczi. 
 
Az Opel páros az összetettben továbbra is a hatodik helyet foglalja el, míg a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió továbbra is harmadik a kamionosok között, más kérdés, hogy a hétfõi célban a pilóta olyan mérges volt, hogy fel tudott volna robbanni. A kamionja végsebessége ugyanis tovább csökkent: immár kilencvennél alig tudtak gyorsabban menni. Így sem kerültek nagy hátrányba, de a problémát valahogy meg kell oldaniuk, hiszen következnek a dûnés szakaszok. 
 
AFRICA RACE
6. szakasz, Dakhla–Chami (össztáv: 611.42 km, ebbõl szelektív szakasz. 174.19 km). Autósok: 1. Jean Antoine Sabatier, Denis Rozand (francia, Buggy) 1:22:14, 2. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 2:34 perc hátrány, 3. Szazonov, Sakimov (orosz, Hummer) 4:12 p h. Kamionosok: 1. Tomas Tomecek, Vojtech Moravek (cseh, Tatra) 1:33:53, 2. Jacinto, Marques, Cochinho (portugál, MAN) 7:24 p h., 3. Essers, Lauwers, Boerboom (belga, MAN) 13:53 p h p h., 4. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 26:18 p h.
 
Az összetettben. Autósok: 1.  Jean-Louis Schlesser, Thierry Magnaldi (francia, Buggy) 18:27:48, 2. Loomans, Driesmans (belga, Toyota Hilux) 49:20 p h., 3. Sabatier, Rozand (francia, Buggy) 52:19 p h., ...6. Szalay, Bunkoczi 2:00:22 ó h. Kamionosok: 1. Tomas Tomecek, Vojtech Moravek 21:37:35, 2. Jacinto, Marques, Cochinho 21:20 p h., 3. Kovács, Czeglédi, Ács 1:11:08 ó h.  
 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....