Dakar

Dakar: Sainz nyerte a szakaszt, Szalay komoly bajba került

2021.01.09.

A négyszeres győztes és címvédő Carlos Sainz, Lucas Cruz duó volt a leggyorsabb az autósok mezőnyében a Szaúd-Arábiában zajló Dakar-rali pénteki versenynapján, mely után változatlanul a 13-szoros bajnok Stéphane Peterhansel áll az összetett élén.

A szombati szünnap előtt az indulóknak el-Kaszímból Háilba vezetett az útjuk 618 kilométeren, melyből 448 kilométer volt a gyorsasági szakasz. Sainzék jó időt futottak, több mint négy perccel bizonyultak gyorsabbnak a második Jazid al-Radzshi, Dirk von Zitzewitz szaúdi, német párosnál, a katari Nasszer al-Attijah idejénél pedig több mint 7 perccel volt jobb az övék. Peterhanselék negyedikek lettek pénteken, előnyük az összetettben majdnem hat perc al-Attijah előtt.

A motorosoknál a mostani Dakaron immár harmadszor szakaszgyőztes spanyol Joan Barreda Bort volt a legjobb pénteken, az összetettben viszont a kétszeres bajnok ausztrál Toby Price vette át a vezetést.

 

Az autósoknál a Szalay Balázs, Bunkoczi László páros a csütörtöki bukása után elindult ugyan a pénteki szakaszon, ám az Opel Dakar Team Facebook-oldala szerint 10 kilométerrel a start után megszűnt autójukban a négykerék-meghajtás, ezért visszafordultak a kiindulási ponthoz. A magyar duó kétkerék-meghajtással nem tudta volna teljesíteni a gyorsaságit, ezért az aszfaltos úton ment át Háilba, ahol a szombati pihenőnapot tölti a mezőny. Szalayék elvben folytathatják a versenyt, ha erre a napra felhasználják az úgynevezett Jokert, de a továbbiakban eredményük már csak a napi értékelésbe számít majd bele, összetettben nem rangsorolják őket. Az, hogy az Opel Dakar Team kettőse tovább tud-e menni, azon múlik, hogy a szervízcsapatnak sikerül-e megjavítani vasárnap reggelig az Opel Grandland X-et.

A kamionosoknál a Fazekas Károly, Horn Albert, Csákány Péter (Scania) trió 15. lett a pénteki szakaszon, az összetettben pedig a kategória 13. helyéről várja a folytatást.

A mezőny 13 szakaszon összesen 7658 kilométert tesz meg a jövő pénteki, dzsiddai befutóig.

A Dakar-ralit 1979-ben rendezték meg először, Párizs és a névadó szenegáli főváros között, utána viszont Európán és Afrikán kívül is több ország adott otthont a versenynek, többször volt már Dél-Amerika a helyszín, a tavalyi viadalt pedig a mostani házigazda, Szaúd-Arábia bonyolította le.



    Eredmények, 6. szakasz, el-Kaszím - Háil, 618 km (448 km gyorsasági):

    ---------------------------------------------------------------------

    autósok:

1. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyol, Mini) 3:38:27 óra

2. Jazid al-Radzshi, Dirk von Zitzewitz (szaúdi, német, Toyota) 4:03 perc hátrány

3. Nasszer al-Attijah, Mathieu Baumel (katari, francia, Toyota) 7:16 p h.

    Az összetett állása:

1. Stéphane Peterhansel, Edouard Boulanger (francia, Mini) 22:14:03 óra

2. al-Attijah, Baumel 5:53 perc hátrány

3. Sainz, Cruz 40:39 p h.



    motorosok:

1. Joan Barreda Bort (spanyol, Honda) 3:45:27 óra

2. Ross Branch (botswanai, Yamaha) 13 másodperc hátrány

3. Daniel Sanders (ausztrál, KTM) 53 mp h.

    Az összetett állása:

1. Toby Price (ausztrál, KTM) 24:08:43 óra

2. Kevin Benavides (argentin, Honda) 2:16 perc hátrány

3. Jose Ignacio Cornejo Florimo (chilei, Honda) 2:57 p h.



Szombaton szünnap lesz a Dakaron, amely vasárnap folytatódik a Háil és Szakaka közötti 738 kilométeres úttal, amiből 471 kilométer a gyorsasági rész.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....