cserbenhagyás

Cserbenhagyásos baleset: eltiltás alatt vezetett ittasan

2021.09.10.

A Karcagi Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett, járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség, valamint járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy kisújszállási lakos ellen.

A 27 éves férfi személygépkocsival közlekedett Kisújszállás belterületén 2021. június 8-án 19 óra 40 perckor. A Téglagyári út és a Deák Ferenc út kereszteződésénél kihelyezett elsőbbségadás kötelező közúti jelző tábla ellenére nem biztosított elsőbbséget a védett úton közlekedő gépkocsinak és összeütköztek. A vétlen gépkocsi az árokba, az okozó egy villanyoszlopnak csapódott. A baleset következtében mindkét sofőr könnyű sérülést szenvedett.

Az ütközést követően a balesetet okozó férfi kiugrott a gépjárműből, nem nyújtott segítséget a sértettnek, illetve segítséget sem hívott, hanem elszaladt. A balesethez kiérkező járőr a férfit a Kórház úton utolérte, ellenőrizte, és az alkalmazott alkoholszonda pozitív eredménye alapján megállapította, hogy a gépkocsivezető úgy ült volán mögé, hogy a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott. Az intézkedő rendőr megállapította azt is, hogy a jogsértő sofőr eltiltás hatálya alatt vezette gépjárművét.

A karcagi rendőrök az ügy vizsgálatát befejezték, és az iratokat megküldték az ügyészségnek.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..