koronavírus

Continental: újra kell indítani a termelést, mert egy csomó cég tönkre megy

2020.04.01.

Wolfgang Reitzle, a Continantal felügyelőbizottságának elnöke szerint új stratégiára van szükség a koronavírus válságban, minél előbb újra kell indítani a termelést, mivel a leállás jóvátehetetlen helyzetet teremt a gazdaságban.

A Capital című német gazdasági magazinnak adott nyilatkozatában kifejtette: minden újabb hét, amit leállással tölt az ipar, jóvátehetetlen károkat okoz. Sok kis cég tönkre megy, s utólag már nem lehet feltámasztani őket. A konszernek is a fenyegetettség állapotában vannak. Mindez sok ember jólétét veszélyezteti.

Wolfgang Reitzle

Felejtsük el azt az illúziót, hogy az állam majd megment mindenkit, ezért is kell a leállásnak véget vetni – fogalmazott.

A lehetséges újraindulási időket illetően arról beszélt, a Húsvét utáni hét nem reális, április 20-tól, de legkésőbb április 27-től a termelésnek el kell indulnia.

Wolfgang Reitzle nem érti, hogy miért minden nap csak Spanyolország és Olaszország drámai helyzete van a figyelem középpontjában, s nem Japán.

Azoktól kellene tanulnunk, akik hagyták az ipart működni, s még sincsenek nagyobb problémáik – mondta el.

Az FB-elnök attól is tart, hogy a koronavírus válság után Kína lesz a nagy nyertes, Európa pedig a nagy vesztes.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Egy 165 járműből álló, 7 millió font (3,27 milliárd Ft) értékű bZ4X-flottát rendelt a WeFlex, amely....
2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....