cégautó

Céges gépjármű-finanszírozási konstrukciók

2014.10.15.

Ne csak a könyvelőjét kérdezze! Mi is segítünk az eligazodásban! Mi a különbség a céges gépjármű lízing és az autóhitel között? Miben tér el a nyílt és zárt végű lízingkonstrukció a vállalkozások szempontjából? Ezekhez hasonló kérdésekre a vállalkozások ma még gyakran nem teljes körűen tudják a válaszokat, pedig ezen információk nélkül, még a legnagyobb igyekezettel is olyan gépjármű-finanszírozási pénzügyi termékre szerződhetnek, mely hátrányos lehet számukra.

Ugyanis a finanszírozási konstrukciók közötti választás jelentősen befolyásolhatja a cég eredményességét és az éves beszámolókra történő hatáson keresztül a vállalkozás külső megítélését is. Ezért felkészülten és körültekintően szükséges eldönteni, melyik finanszírozási konstrukció szolgálja leginkább a vállalkozás érdekeit.

Hitel

A hitelnyújtás során a hitelező pénzt bocsát az adós rendelkezésére a kiválasztott gépjármű megvásárlásához. Ez a pénzösszeg a vásárló (egyben hitelfelvevő) pénzügyi önerejét egészíti ki. Hitelkonstrukciónál részben hitelből, részben az adós önerejéből vásárolt jármű a hitelfelvevő tulajdonában van és a hitelfelvevő könyveiben kerül aktiválásra (nyilvántartásra).

A kocsi értékesítője közvetlenül az adósnak számlázza ki az autót. Az önerőről nem szükséges külön számla, az csupán egy bontása a teljes autószámla pénzügyi teljesítésének, mely önerőből és hitelből tevődik össze.

A kiadások számszerűsítésénél hasznos, ha számításba vesszük, hogy autóvásárlásnál a vevőnek a kocsi árán kívüli járulékos költségei is felmerülnek. Ilyen például a forgalomba helyezés kereskedői és hatósági költsége (pl. vagyonszerzési illeték, törzskönyv, forgalmi). Finanszírozónként eltérő, hogy ezekre a pluszköltségekre folyósítanak-e hitelt, vagy azokat teljes összegben a hitelfelvevő fizeti meg.

Tulajdonos, azaz az adós számára a gépjármű általános forgalmi adója (ÁFA) személygépjárműveknél főszabályként nem vonható le, míg haszongépjárműveknél igen, ha az üzleti tevékenység érdekében történik a beszerzés és az üzemeltetés. Haszongépjárműveknél a visszaigényelt ÁFA összege akár hitel részösszeg előtörlesztésre is felhasználható, mellyel csökkenthető a fennálló hiteltartozás és a további kamatfizetés.

A finanszírozott eszköz értékcsökkenése a hitelfelvevőnél kerül elszámolásra, mivel Ő az autótulajdonos. A hiteltörlesztéseket (tőke és kamat) nem terheli általános forgalmi adó (ÁFA). Főszabályként a hiteltörlesztés kamatrésze pénzügyi ráfordításként elszámolható (adóalap csökkentő), míg a tőkerész a tartozást csökkenti. Utóbbi nem adóalap csökkentő, mivel az eszköz amortizációja érvényesíthető. Az Adóhatóság az adóalap csökkentéshez kizárólag a lineáris értékcsökkentési módszert fogadja el, maradványérték nélkül. Például a degresszívet, progresszívet, vagy a használatarányosat nem.

A finanszírozó zálogjogot, opciós vételi jogot, terhelési tilalmat, elidegenítési tilalmat és egyéb ehhez hasonló, korlátozó jogokat köthet ki a járműre. Azaz a hitel visszafizetési ideje alatt a tulajdonos, aki egyben a hitelfelvevő, szabadon használhatja a szóban forgó eszközt, de továbbértékesítésében, megterhelésében, birtokbaadásában korlátozva van. A terhelések természetesen érvényüket vesztik a hiteltartozás és járulékainak rendezését követően.

Céges személyautóknál cégautó adót szükséges fizetni, ami gyakorlatilag a vélelmezett magánhasználat miatti jövedelem és a nem a vállalkozás érdekében felmerült kiadások költségként történő elszámolásának átalányadója. Ezt a fizetési kötelezettséget nem befolyásolja az, hogy hitelkonstrukcióban történt a jármű beszerzése. Cégautó adó miatt személygépjárműveknél alapesetben nincs szükség útnyilvántartásra, hiszen a magánhasználat miatt ellentételezve van az Állam. Viszont amennyiben a kocsi ÁFA-ja beszerzéskor levonásra került (haszongépjárműnél, vagy taxinál és bérautónál) és az üzemeltetési költségei elszámolásra kerülnek, akkor az autó teljes használati ideje alatt vezetett menetlevél és útnyilvántartás támaszthatja alá, hogy kizárólag üzleti célja van az autóhasználatnak. Amennyiben az üzleti használat mellett magánhasználat is előfordul az ÁFA csak az üzleti használat arányában igényelhető vissza.

Tulajdonos

Adós

Számviteli könyveiben nyilvántartja

Adós

Eladó kinek számlázza az autót

Közvetlenül az Adósnak

Autó ÁFA beszámítás (visszaigénylés)

Személyautónál általában nem, haszongépjárműnél igen

Értékcsökkenés elszámolója (költség)

Adós

Finanszírozási idő végén a tulajdonos

Adós

Havi finanszírozási kamat elszámolása

Pénzügyi műveletek ráfordítása (költség)

Havi finanszírozási tőke elszámolása

Tartozás (kötelezettség) csökkenés

Törlesztés ÁFA-ja

Nincs

Cégautó adó

Személygépjárművek esetén fizetendő

Útnyilvántartás

Személyautóknál nem szükséges, haszongépjárműveknél szükséges

Zártvégű pénzügyi lízing

Ennél a finanszírozási konstrukciónál a finanszírozó saját nevére megvásárolja az ügyfél által kiválasztott járművet, amit azonnal a lízingbevevő használatába ad, annak tudatában, hogy a futamidő végén az eszköz tulajdonjoga automatikusan a lízingbevevőhöz kerül. Azért zárvégű (előre tudható a vége) a konstrukció elnevezése, mert a futamidő végén „önműködően” a lízingbevevő ügyfél válik a finanszírozott eszköz tulajdonosává. Feltéve, hogy minden lízingdíjat, kamatot és egyéb járulékot rendben teljesített.

Amennyiben a lízingbeadó főtevékenysége a lízingszolgáltatás, akkor a vételt nem terheli vagyonszerzési illeték. Amennyiben nem főtevékenység a lízingtevékenység (hanem például hitelt többet nyújt, mint lízinget), akkor jelentkezik az illeték a lízingbeadónál, amit általában a lízingbevevőre terhelnek a lízingcégek. A lízingelési futamidő végén átírásra kerül a jármű a lízingbeadó nevéről a lízingbevevőre. Annak ellenére, hogy a lízingbevevő nevére csak a lízing futamidő végén kerül a gépjármű, az illetékfizetési kötelezettség a kezdeti forgalomba helyezésnél van.

Az autó eladója a finanszírozónak számlázza az autót, vagy magánszemély (nem számlaképes) esetén vele szerződik. A lízingdíjak kalkulációjánál a pénzintézet bruttó autóárból indul ki, akár személyautóról, akár haszongépjárműről van szó. A lízingbevevő a finanszírozási szerződéskötéskor számlát kap az autóról a lízingbeadótól, mely céges eladónál ÁFA-s, magánszemélynél különbözeti ÁFA-s (mivel a finanszírozó nem tesz rá az eladó és a vevő között kialkudott autóárra, ezért a különbözeti ÁFA összege nulla forint). Amennyiben a zártvégű pénzügyi lízing haszongépjárműre vonatkozik, akkor a lízingbevevő főszabályként visszaigényelheti (beszámíthatja) a lízingbeadó autószámlája alapján a jármű ÁFA-ját, de a kizárólagos céges használatról menetlevelet kell vezetnie.

Természetesen itt is jelentkezik a hitelhez hasonlóan kezdeti költségként az üzembe helyezés díja, amit általában hozzáadnak a jármű árához.

A zártvégű pénzügyi lízingnél is van „önerő” fizetési kötelezettsége a lízingbeadónak, csak itt ezt induló lízingdíjnak hívják, amit nem terhel általános forgalmi adó (ÁFA). Pénzügyi elszámolása azonos a hitel önerőével, azaz csökkenti a kötelezettséget.

Használat szempontjából a futamidő alatt minden ugyanúgy működik, mintha hitelkonstrukcióban vásárolt volna bármilyen autót a lízingbevevő. Teljes mértékben szabadon, rendeltetési céljának megfelelően használhatja a zártvégű pénzügyi lízingben lévő járművet, mely a lízingbevevő könyveiben kerül aktiválásra és az amortizációt is a lízingbevevő ügyfél számolhatja el a mindenkori jogszabályi keretek között, a hitelkonstrukcióval megegyező módon.

A zártvégű pénzügyi lízing lízingdíjait (tőke és kamat) nem terheli általános forgalmi adó (ÁFA). Főszabályként a lízingdíj kamatrésze pénzügyi ráfordításként elszámolható (adóalap csökkentő), míg a megfizetett tőkerész a kötelezettséget mérsékli. Utóbbi nem adóalap csökkentő, mert az eszköz amortizációja érvényesíthető, ami önmagában is egy költségtétel és így adóalap csökkentő.

Gyakori, hogy a havi lízingdíjak csökkentése érdekében, a futamidő végére ütemezve van egy nagyobb összegű lízingdíj (maradványérték), melynek megfizetése ugyan úgy a lízingbevevő kötelezettsége, mint a rendszeres lízingdíj és az egyéb járulékok megfizetése. Ezen futamidő végi lízingdíj mindig kisebb összeg, mint a lízingelt eszköz futamidő végén várható piaci értéke. Ez a finanszírozó biztonságát szolgálja.

A zártvégű pénzügyi lízing konstrukció a finanszírozónak biztonsági szempontból kedvező, mert addig övé a jármű jogi értelemben vett tulajdonjoga, amíg az ügyfél nem rendezte az összes fizetési kötelezettségét. A nagyobb biztonság miatt a finanszírozók olyan ügyfelekkel is szerződést tudnak kötni, akiknél hitelkonstrukció kockázatát nem feltétlenül vállalták volna fel. Lízingbevevő ügyfélként a mi érdekünk is az, hogy a finanszírozó kockázata a pénzügyi lízing konstrukció jóvoltából elfogadható legyen, mert így akkor is hozzájuthatunk a kiszemelt gépjárműhöz, ha egyébként erre nem lenne lehetőségünk. Valamint a finanszírozó díjaiban és kamataiban is visszatükröződik, ha ésszerű, limitálható kockázata van. Ezért ügyfélként bátran vegyük igénybe a pénzügyi lízinget autóbeszerzéskor. Ráadásul használati és számviteli szempontból érdemben egyáltalán nem különbözik a hitel konstrukciótól.

Céges személyautóknál cégautó adót szükséges fizetni. Nem befolyásolja az, hogy pénzügyi lízing konstrukcióban történt a jármű beszerzése. Cégautó adó megfizetése miatt személygépjárműveknél alapesetben nincs szükség útnyilvántartásra. Viszont amennyiben a kocsi ÁFA-ja beszerzéskor levonásra került (haszongépjárműnél, vagy taxinál és bérautónál) és a üzemeltetési költségei elszámolásra kerülnek, akkor az autó teljes használati ideje alatt vezetett menetlevél és útnyilvántartás támaszthatja alá, hogy kizárólag üzleti célja van az autóhasználatnak. Amennyiben az üzleti használat mellett magánhasználat is előfordul az ÁFA csak az üzleti használat arányában igényelhető vissza.

Tulajdonos

Finanszírozási idő alatt a lízingbeadó, utána a lízingbevevő

Számviteli könyveiben nyilvántartja

Lízingbevevő, a futamidő elejétől

Eladó kinek számlázza az autót

Lízingbeadónak, aki utána továbbszámlázza a lízingbevevőnek

Autó ÁFA beszámítás (visszaigénylés)

Személyautónál általában nem (kivéve taxi és bérautó), haszongépjárműnél igen

Értékcsökkenés elszámolója (költség)

Lízingbevevő

Finanszírozási idő végén a tulajdonos

Lízingbevevő

Havi finanszírozási kamat elszámolása

Pénzügyi műveletek ráfordítása (költség)

Havi finanszírozási tőke elszámolása

Tartozás (kötelezettség) csökkenés

Törlesztés ÁFA-ja

Nincs

Cégautó adó

Személygépjárművek esetén fizetendő

Útnyilvántartás

Személyautóknál nem szükséges, haszongépjárműveknél szükséges

 

Nyíltvégű pénzügyi lízing

Finanszírozó a zártvégű pénzügyi lízinghez hasonlóan, megvásárolja saját nevére az ügyfél által kiválasztott járművet, amit azonnal a lízingbevevő használatába ad. Ennél a konstrukciónál a lízingbevevő ráér a futamidő végén eldönteni, hogy szeretné-e megszerezni a finanszírozott autó tulajdonjogát az előre rögzített maradványértéken, ami a futamidő végén esedékes. Akár úgy is dönthet, hogy nem szeretné. Innen a nyíltvégű (előre nem tudható végű) kifejezés. Amennyiben a futamidő végén az ügyfél nem akarja a maradványérték (maradék tőke) megfizetésével megszerezni tulajdonjogot, a finanszírozó vagy meghosszabbítja az eredeti lízingszerződést, vagy lízingbe adja az autót egy harmadik félnek, vagy továbbértékesíti.

A lízingbeadott eszköz a lízingbevevő könyveiben szerepel a lízing ideje alatt és értékcsökkenést is elszámolhat rá. Tehát az első két konstrukcióhoz hasonlóan, itt is az ügyfél a számviteli tulajdonos és a céges költségei között szerepelhet az értékcsökkenés.

Ugyan számviteli szempontból a lízingbevevő a tulajdonos, de nem számviteli szempontból a futamidő alatt a lízingbevevő számára minden ahhoz hasonló, mintha valamit bérelne hosszú távra, avval a különbséggel, hogy a futamidő végén akár meg is szerezheti a lízingelt eszköz tulajdonjogát, ellentétben például a tartós bérlettel, amelynél nem egyeztethető össze a bérleti díjak költségként és adóalap csökkentő tételként történő figyelembevétele az amortizált jármű megvételével. Emiatt adókockázatot vállal az a bérbevevő, aki megszerzi a tulajdonjogot a bérlet végeztével.

A jármű számlázási folyamata a zártvégű konstrukcióval szinte azonos, azzal a különbséggel, a nettó lízingdíjak kalkulációjánál a pénzintézet személygépjárműnél és haszongépjárműveknél is nettó autóárból kalkulál, mivel főszabályként levonható számára az ÁFA. Fontos, hogy személyautóknál is levonható az autó vételár ÁFA-ja, mely saját tulajdon (hitel konstrukció) és zártvégű pénzügyi lízing esetében nem lehetséges. Az ÁFA személyautóknál történő levonhatósága miatt a tőke és a rá rakódó kamatfizetési kötelezettség is alacsonyabb, mint a hitelnél, vagy a zártvégű lízingnél.

Illetékmentes lízingcég esetén nem terheli a lízingbevevőt illeték a lízingszerződés megkötésekor. Amennyiben futamidő végén tulajdont szerez a lízingbevevő a maradványérték megfizetésével, akkor illetéket szükséges fizetnie. Amennyiben nem szerzi meg a tulajdonjogot, akkor nem merül fel illetékkötelezettség.  

A nyíltvégű pénzügyi lízing lízingdíjának tőke részét általános forgalmi adó (ÁFA) terheli, míg a kamatrészt nem terheli ÁFA. A tőke rész ÁFA tartalma nem más, mint a gépjármű beszerzés ÁFA-ja. A lízingbevevőnek az ÁFA-t a lízingdíjakkal arányosan, azokkal egyező ütemezésben kell megfizetnie és nem a finanszírozási futamidő elején.

A lízingtőke ÁFA főszabályként visszaigényelhető, de kizárólag a céges használattal arányosan. Ezért útnyilvántartást kell vezetni. Főszabályként a lízingdíj kamatrésze pénzügyi ráfordításként elszámolható (adóalap csökkentő), míg a tőkerész a tartozást csökkenti. Utóbbi nem adóalap csökkentő, mivel az eszköz amortizációja érvényesíthető.

Az induló lízingdíj (önerő) tőke részére rakodó ÁFA a finanszírozási futamidő elején, a lízingdíj megfizetését követően visszaigényelhető, a céges használat arányában.

Ezen konstrukció, hasonlóan a zártvégű pénzügyi lízinghez, a finanszírozónak biztonsági szempontból kedvező, mert övé az eszköz tulajdonjoga a lízing futamidő és pénzügyi teljesítés végéig. Ügyfélnek meg egyértelműen az az előny, hogy személygépjárműveknél is levonható a beszerzési ÁFA hivatali célú használattal arányos része.

Tudni kell, hogy a nyíltvégű pénzügyi lízingnél –ellentétben a zártvégűvel- a maradványérték nem lehet jelképes összegű. Finanszírozónként változik, hogy hol milyen összegű maradványértéket tartanak elfogadhatónak. A konstrukció logikájából adódóan a maradványérték számla ÁFÁ-ja személygépkocsi esetében –ellentétben az induló díj és a havi díjak ÁFÁ-jától- már nem visszaigényelhető.

A cégautó adó megfizetése a nyíltvégű lízingnél ugyan úgy működik, mint a hitel, vagy zártvégű pénzügyi lízing konstrukciónál.

Tulajdonos

Finanszírozási idő alatt a lízingbeadó, utána a lízingbevevő, ha él a vételi jogával

Számviteli könyveiben nyilvántartja

Lízingbevevő, a futamidő elejétől

Eladó kinek számlázza az autót

Lízingbeadónak, aki utána továbbszámlázza a lízingbevevőnek

Autó ÁFA beszámítás (visszaigénylés)

Személyautónál és haszongépjárműnél is igen

Értékcsökkenés elszámolója (költség)

Lízingbevevő

Finanszírozási idő végén a tulajdonos

Lízingbevevő, ha él az elővételi jogával

Havi finanszírozási kamat elszámolása

Pénzügyi műveletek ráfordítása (költség)

Havi finanszírozási tőke elszámolása

Tartozás (kötelezettség) csökkenés

Törlesztés ÁFA-ja

Kamatnak nincs ÁFA terhe, a tőkének van, ami visszaigényelhető

Cégautó adó

Személygépjárművek esetén fizetendő

Útnyilvántartás

Személyautóknál és haszongépjárműveknél is szükséges

Operatív lízing, vagy más néven, tartós bérlet

Míg pénzügyi lízingeknél a lízingbeadó finanszírozási szerepet tölt be, addig az operatív lízingnél használatot szolgáltat a bérbevevőnek. Vagyis, ahogy a konstrukció neve is mutatja, autót ad tartósan (több mint 1 évre) bérbe. A lízingbeadó (bérbeadó) a bérbevevő igényeinek megfelelő járművet saját nevére megvásárolja, majd bérbe adja a bérbevevőnek. A vagyonszerzési illetéket a bérbeadó fizeti meg, de természetesen számára ez az autó beszerzési költségének egy része, ezért beépíti a bérleti díjakba. A nettó bérleti díj kiszámításánál, haszongépjárműveknél és személygépjárműveknél is a nettó, ÁFA nélküli beszerzési értékből kalkulál a bérbeadó. Azaz itt is, úgy mint a nyíltvégű pénzügyi lízingnél, a beszerzési ÁFA főszabályként levonható a bérbeadónál. További előnye lehet a tartós bérletnek, hogy a bérbeadó nagyobb tételben történő autóbeszerezései miatt jelentős autóár kedvezményeket kaphat. Úgynevezett flottaárat. Ez a kedvezmény komolyan felülmúlhatja a kisebb cégek áralkujának határait. Más konstrukcióknál általában a flottaár kevésbé versenyképes a pár darabos vásárláshoz képest, mert a jármű disztribútorok ragaszkodnak ahhoz, hogy az autók egy cég nevén legyenek és ne elaprózva, több finanszírozott ügyfél tulajdonában. 

Az eszközt a bérbeadó (lízingbeadó) tartja nyílván a könyveiben és számolja el rá az amortizációt. Ez egy jelentős különbség az eddig ismertetett finanszírozási konstrukciókhoz képest.

A bérleti időszak végén a bérelt eszközt a bérbevevő visszaadja a lízingbeadónak. A bérbevevő semmilyen formában, sem a bérleti futamidő alatt, sem később, nem szerez tulajdonjogot a bérelt eszközön. A bérleti díj, ami nincs szétbontva tőkére és kamatra, főszabályként költségként elszámolható, azaz adóalap csökkentő. A bérleti díjra ÁFA rakódik, de ez tisztán céges használat esetén főszabályként levonható. Vegyes használat esetén pedig a céges használat arányában vonható le.

A rendszeres bérleti díj kiszámításakor a bérbeadó figyelembe vesz egy úgynevezett maradványértéket (kisebb, mint a bérelt eszköz futamidő végén várható piaci értéke), ami ugyan kamatoldalról nem, de tőkeoldalról hozzájárul a rendszeres díjak piacképes szinten tartásához. Ezért a bérbevevő –normál kamatszint esetén- abba érdekelt, hogy a maradványérték a lehető leginkább közelítse a jármű várható értékét a bérleti időszak végén, ugyanis így kedvezőbb havi bérleti díjakat érhet el. Sőt azt is mondhatjuk, ha a futamidő végén a maradványérték közelíti a piaci értéket, a bérleti konstrukció az értékcsökkenés szempontjából is legalább olyan kedvező, mintha a bérbevevő megvásárolta volna a gépkocsit.

A tartós bérleti konstrukció egyik előnye, hogy nem növeli a bérbevevő vállalkozás mérlegben is szereplő kötelezettségeit (egyben a befektetett eszközöket), így javíthatja a finanszírozók és mások által is a cégértékeléshez használt pénzügyi mutatók által kirajzolódó pénzügyi helyzetét a bérbevevőnek. Hátránya, hogy nehéz kilépni a konstrukcióból.

Az induló bérleti díjra (önerő) rakodó ÁFA a finanszírozási futamidő elején a vállalati használattal arányosan visszaigényelhető. Illetve a nettó induló bérleti díjat a futamidőre el kell határolni (aktív időbeli elhatárolás), majd ütemezve költségként elszámolható, azaz adóalap csökkentő. Szokás szerint a céges használat figyelembevételével.

Cégautó adó fizetési kötelezettség itt is van. A bérleti díj ÁFA-ja és a bérleti díj költségként történő elszámolása miatt a céges használatot menetlevéllel, útnyilvántartással szükséges igazolni.

Tulajdonos

Bérbeadó

Számviteli könyveiben nyilvántartja

Bérbeadó

Eladó kinek számlázza az autót

Bérbeadónak

Autó ÁFA beszámítás (visszaigénylés)

Személyautónál és haszongépjárműnél is visszaigényelheti a bérbeadó és a nettó értékből számolja a bérleti díjakat

Értékcsökkenés elszámolója (költség)

Bérbeadó

Finanszírozási idő végén a tulajdonos

Bérbeadó

Havi finanszírozási kamat elszámolása

Nincs szétbontva kamatra és tőkére a bérleti díj. A bérleti díj egyéb ráfordítások között számolható el a céges használattal arányosan költségként (adóalap csökkentő).

Havi finanszírozási tőke elszámolása

Nincs szétbontva kamatra és tőkére a bérleti díj. A bérleti díj egyéb ráfordítások között számolható el a céges használattal arányosan költségként (adóalap csökkentő).

Törlesztés ÁFA-ja

100%-ban céges használat esetén visszaigényelhető

Cégautó adó

Személygépjárművek esetén fizetendő

Útnyilvántartás

Személyautóknál és haszongépjárműveknél is szükséges

 

Cser Gábor

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....