M1RA

Bucsi Attila Poznanban teheti fel a koronát az idényére

2022.09.30.

Lengyelországban, Poznanban rendezik a Swift Cup Europe idényzáró versenyhétvégéjét szeptember 30. és október 2. között. A M1RA 15 éves autóversenyzője, Bucsi Attila mind a nyolc eddigi futamot megnyerte a szezonban, és az a célja, hogy 100 százalékos eredményességgel zárja az évet. Nehezíti a HUMDA Academy közreműködésével versenyző pilóta dolgát, hogy ezúttal három futamra kerül sor. 

Eddig négy helyszínen nyolc futamot rendeztek a Swift Cup Europe 2022-es idényében, és mindegyik ugyanúgy zárult: Bucsi Attilát intették le az első helyen. A M1RA fiatal versenyzője Poznanban már nemcsak a bajnoki címre hajt, hanem arra a páratlan bravúrra is, hogy az év összes versenyét meg tudja nyerni.

– Két dolog is különlegessé teszi a poznani hétvégét: egyrészt ez a szezonzáró, másrészt három futamot rendeznek – állapította meg Bucsi Attila. – Az eddigiek alapján az a célom, hogy 100 százalékos eredménysorral zárjam az évet, ami most még nehezebb lesz a három futam miatt. Ha az első kettőt sikerülne megnyernem, akkor a harmadikon még egyszer a nyolcadik helyről rajtolva kellene az élre törnöm. Egy újabb nagy kihívás, amit már nagyon várok.

A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző tehetség tavaly már körözött Poznanban, ahol akkor megnyerte az időmérőt és a három futamból kettőt is, egyen pedig a harmadik helyen intették le.

– Régimódi pálya, ahol kevés a bukótér és a szalagkorlát, annál több a domboldal meg a homokbucka a pálya szélén. Ettől függetlenül kifejezetten élvezetes kör, jól lehet versenyezni és előzni rajta. Ugyan a pálya nem túl széles, de sok a kanyar rajta, amelyek előzési lehetőségeket nyújtanak a rövid egyenesek végén. A változatosság folyamatos koncentrációt követel – fogalmazott a M1RA és a HUMDA Acedemy pilótája, Bucsi Attila.

A csapat másik versenyzője, Csermely Móric most először látogat Poznanba, ő személyes tapasztalatok hiányában szimulátoron igyekezett felkészülni a pályából.

– Régi, technikás kör, szimulátoron élveztem vezetni rajta, remélem, hogy a valóságban is így lesz – árulta el a M1RA 16 éves versenyzője. – Mivel ez a pálya nem lézerszkennelt verzióban érhető el, ráadásul a hozzá használható virtuális autó fizikája sem a legjobb, nem vittem túlzásba a gyakorlást, nehogy rossz mozdulatok rögzüljenek. Ezúttal a szimulátorozás célja pusztán az egymás után következő kanyarok megtanulása volt.  

Csermely jelenleg a Swift Cup Europe magyar és a junior értékelésének a harmadik helyén áll, de többet várt magától az első túraautós idényében, Poznanban szeretne az élmezőnyben csatázni a teljes mezőnyt tekintve is.

– Először is szeretném átmenteni a tempómat a Slovakiaringről, ahol az szerintem már egész jól alakult. A szezon összessége miatt van bennem hiányérzet, de sokat tanultam és most bízom a pozitív lezárásban. Nincsen konkrét célkitűzésem, azt szeretném, hogy végre legyen meg az a tempó, amivel az élmezőnyben csatázhatok – fűzte hozzá Csermely Móric.

A Swift Cup Europe lengyelországi fordulójának a programja:

Péntek

12.40 – Szabadedzés

16.00 – Időmérő

Szombat

9.40 – Első futam

14.05 – Második futam

Vasárnap

11.15 – Harmadik futam

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..