Peugeot

Brutálisan néz ki a Peugeot új Le Mans versenyautója

2021.07.23.

Mostanra annyira alapvetés lett a nagy szárny a versenyautókon, hogy furcsán hat annak a hiánya. Pedig a Peugeot most feltalált valamit.

Több mint 10 év után tér vissza a Le Mans-i 24 órásra a Peugeot, és úgy tűnik, hogy szeretnék stílusosan tenni azt. Ugyanis bemutatták az új szabályrendszer szerint készült, 9X8 névre hallgató versenyautójukat, ami kellően vadul mutat – főleg, hogy nincs rajta szárny. Mindezt még egy „We didn’t want a rear wing” felirattal is kiemelték, ami annyit tesz, hogy „nem akartunk hátsó szárnyat”. Úgyhogy az egész autó egy nagy szárny lett, aerodinamikailag rendkívüli megoldásokat találhatunk a prototípuson.

Hiába tűnik egy futurisztikus koncepciónak, már jövőre pályára léphet a Peugeot 9X8, hogy a Toyotával, az Alpine-nal, és a Glickenhausszal versenyezzen az Endurance Világbajnokságban, így a Le Mans-i 24 óráson is. Hosszan elnyújtott farában egy 2,6 literes, 671 lóerős V6 benzinmotor, orrában pedig egy 268 lóerős villanymotor dolgozik az összkerékhajtáson. A benzinmotort egy 7-fokozatú duplakuplungos automatához kapcsolták. A pilóta felállás is rendkívül exkluzív, olyan neveket sorol, mint: Kevin Magnussen, Paul di Resta, Jean-Eric Vergne, Loic Duval, Gustavo Menezes vagy Mikkel Jensen.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....