Brexit

Brexit - Brit autóipar: 50 százalékkal zuhantak a beruházások

2018.06.26.

- A tavalyi azonos időszakhoz képest csaknem 50 százalékkal zuhant a brit autóiparban végrehajtott beruházások értéke az idei év első felében, mindenekelőtt a brit EU-tagság megszűnésének folyamatát övező bizonytalanságok miatt - áll a brit autógyártók és -kereskedők szövetségének (SMMT) kedden Londonban ismertetett féléves összesítésében.

A szervezet határozottan felszólítja a brit kormányt arra, hogy tartsa fenn Nagy-Britannia tagságát az EU vámuniójában. Az SMMT kimutatása szerint a brit autóipar vállalatai az idei év első napjától június 21-éig 347,3 millió font (128 milliárd forint) értékben jelentettek be új beruházási terveket gyártóüzemek létesítésére, gépek, szerszámok és egyéb berendezések beszerzésére, valamint új modellek bevezetésére és meglévő modelljeik frissítésére.

Az autóipari szövetség adatai szerint a tavalyi első fél évben ugyanilyen célokra az ágazat vállalatai 647,4 millió font (238 milliárd forint) értékben ismertettek új beruházási terveket. A SMMT a keddi jelentésben olyan Brexit-megállapodás elérésére szólítja fel a brit kormányt, amelyben a "minimális cél" Nagy-Britannia tagságának fenntartása az Európai Unió vámuniójában, és amely az EU egységes belső piaca nyújtotta előnyöket is változatlanul biztosítja.

A konzervatív párti brit kormány Brexit-stratégiájának azonban éppen az az egyik sarkalatos eleme, hogy Nagy-Britannia nemcsak az Európai Unióból, hanem az EU egységes belső piacáról és a vámunióból is kivonul. London érvelése szerint ugyanis a további brit tagság e két integrációs szerveződésben olyan feltételrendszerek teljesítését jelentené - mindenekelőtt a bevándorlás szabályozásában és az unión kívüli országokkal fenntartott kereskedelmi kapcsolatokban -, mintha meg sem szűnne a brit EU-tagság.

Mike Hawes, az SMMT vezérigazgatója azonban a szervezet keddi jelentéséhez fűzött kommentárjában úgy fogalmaz, hogy a brit autóipari ágazat számára a felvirágzást jelentette a brit tagság az EU vámuniójában és egységes belső piacán, és e tagság alternatívájaként nincs olyan hiteles "B-terv", amely ugyanilyen súrlódásmentes kereskedelmet biztosíthatna. Hawes szerint reálisan arra sem lehet számítani, hogy a világ más térségeivel elérhetők olyan kereskedelmi megállapodások, amelyek ugyanolyan előnyöket nyújthatnának, mint az Európai Unióval folytatott hatalmas értékű kereskedelem.

A brit autóipari szövetség vezetője szerint mindezek alapján a brit kormánynak újra kell gondolnia álláspontját Nagy-Britannia jövőbeni vámuniós tagságával kapcsolatban. A brit kormány címére egymás után érkeznek a hasonló figyelmeztetések a brit feldolgozószektor más ágazatainak legnagyobb vállalatai részéről is.

A múlt héten a Siemens német ipari konglomerátum 15 ezer alkalmazottat foglalkoztató nagy-britanniai érdekeltségének vezérigazgatója, Jürgen Maier a BBC-nek nyilatkozva úgy fogalmazott: ha a Brexit "jelentős súrlódásokat" okoz a cég által Nagy-Britannia és a kontinens között szállított óriási mennyiségű részegység határforgalmában, és ez komoly költségnövekedéssel jár, ezt a cég "a nagy-britanniai beruházások elleni érvnek" tekintené.

A megoldást Maier szerint is az jelentené, ha Nagy-Britannia az EU vámuniójában maradna. Az Airbus európai repülőgépgyártó konzorcium ugyancsak a múlt héten közölte, hogy kérdésessé válna további jelenléte a brit gazdaságban, ha Nagy-Britannia a jövőbeni kapcsolatrendszer feltételeiről szóló megállapodás nélkül távozik az Európai Unióból. Az Airbus 25 nagy-britanniai telephelyétől közvetve vagy közvetlenül 100 ezer brit munkahely függ.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....