robotika

A Bosch munkatársakká változtatja a robotokat

2017.08.26.

Finoman megfogja a fém alkatrészt, majd átadja kollégájának, eközben nagyon figyeli a másik minden mozdulatát, hogy megállhasson, mielőtt egymásnak ütköznének. 175 centiméteres magassága ellenére könnyed, ám gondos mozdulatokkal dolgozik, és soha nem hibázik. Ez nem más, mint az APAS-asszisztens, a robot, amely képes fizikai kontaktus nélkül együtt dolgozni az emberekkel. Az asszisztensrobot az idei Hannover Messén bemutatott Bosch Munkahely 4.0 átfogó koncepció része, amely szerint a jövő ipari munkahelyei teljesen össze lesznek kapcsolva egymással, és elsősorban a munkavállalók igényeire összpontosítanak. 

„Az elkövetkező évtizedek alapvető változásokat hoznak majd a gyártóipari munkákban. Ipar 4.0 szakértőként és vezető innovátorként a Bosch a változás élére áll. Aktívan alakítjuk a jövő munkahelyét, ember és gép között minden eddiginél szorosabb és gördülékenyebb munkakapcsolatra törekszünk, amely során az Ipar 4.0 és a hálózatba kapcsolt világ vívmányai elsősorban a dolgozókat támogatják, megkönnyítve a munkájukat és munkahelyi életüket” – mondta Dr. Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsának tagja.

A dolgozóhoz automatikusan alkalmazkodó munkaállomás

A Bosch a dolgozókhoz alkalmazkodó Munkahely 4.0 munkaállomását is bemutatta: a munkafelület például a megfelelő magasságra állítja be magát, a dolgozók pedig személyre szabottan, egy általuk meghatározott sebességű vetítés formájában kaphatják meg az utasításokat. A hálózatba kapcsoltságnak és az APAS-hoz hasonló gyártási asszisztenseknek köszönhetően az ipari szektorban a munka nemcsak biztonságosabb és könnyebb, hanem termelékenyebb is lesz. Az autógyártók és a gépjárműipari beszállítók – csakúgy, mint a fogyasztási cikkek előállítói – már most használnak a Bosch APAS-asszisztenséhez hasonló, együttműködő robotokat.

Mesterséges intelligencia támogatja a dolgozókat a termelési környezetben

A Munkahely 4.0 ember és gép szoros együttműködését valósítja meg – ennek egyértelmű bizonyítéka az APAS-ellenőr is. Tanulási képfeldolgozó funkciójának segítségével az APAS-ellenőr automatikusan érzékeli, ha egy gyártási alkatrész felülete nem felel meg a specifikációnak. Csupán egyszer kell a gépnek megtanítani, hogy mekkora eltérés engedélyezhető, és hogy mikor kell leselejtezni az alkatrészt. A mesterséges intelligenciának köszönhetően a gép a tanultakat ezután már képes minden minőségellenőrzésnél alkalmazni és azokat önállóan végezni, vagyis az embert helyettesíteni ebben a monoton munkakörben és valamennyi alkatrész esetében következetesen magas minőséget biztosítani.

A hálózatba kapcsoltság lehetővé teszi a gépadatok állandó figyelését

A hálózatba kapcsoltságnak köszönhetően a Munkahely 4.0 által generált gépadatok összegyűjthetők, elemezhetők és megjeleníthetők: a termelési környezet állapotára vonatkozó információkat a dolgozók egyetlen képernyőn, például ciklusidő-elemzés, illetve alkatrész- vagy hibaszámlálók útján figyelhetik. Így bármikor ellenőrizhetik, hogy minden a terv szerint történik-e.

A gyártósorok automatikusan érzékelik a szükséges munkafázisokat

Manapság az ipari vállalkozásoknak és munkatársaiknak gyorsan kell reagálniuk az új követelményekre és a piaci változásokra, egy rugalmas gyártóeszköz segítségével még jobban meg tudnak felelni az aktuális igényeknek. Jó példa erre a Bosch gyártósora Homburgban, ahol a Bosch több mint 2 000 különböző alkatrészből 200 különböző hidraulikus modult képes gyártani. A hálózatba kapcsoltságnak köszönhetően az alkatrészek egymás utáni rendelése automatikusan történik, a teherautókba és traktorokba beszerelt modulok vezérlik az olyan üzemi és hajtási hidraulikákat, mint a rakodófelületek döntése vagy az eke felemelése. A gyártósor kilenc állomása egy okoshálózaton keresztül van egymáshoz kapcsolva.

Az állomások a minden munkadarab részét képező RFID azonosító chip alapján tudják, hogy a készterméket miként kell összeszerelni, és hogy milyen további munkafázisokra van szükség. A hidraulikus alkatrészek összeszereléséhez szükséges munkatervek lehívása és megjelenítése a monitorokon kép vagy videó formájában, automatikusan, az adott munkatárs anyanyelvén és képzési szintje szerint, testre szabottan történik.

Hálózatba kapcsoltság terén a Bosch mindent egyetlen forrásból kínál

A Bosch már több éve dolgozik Ipar 4.0 megoldásokkal, világszerte működő több mint 270 gyártási helyszínén komoly tapasztalatokra tett szert az ipari technológia, valamint a szoftverek, szolgáltatások és felhőmegoldások használata terén. Vezető felhasználóként és vezető szolgáltatóként a Bosch egyetlen forrásból tudja biztosítani a gyártás minden kellékét és a teljes szállítási láncot.

A vásárlók részére az Ipar 4.0 nemcsak gyártási és logisztikai szoftvereket és termékmegoldásokat kínál, hanem olyan tanácsadást és szolgáltatásokat is, amelyek az adott vásárló igényeihez szabott koncepciókat eredményeznek. Az Ipar 4.0 megoldásokon keresztül a Bosch várhatóan több mint egy milliárd euró extra árbevétellel és egy milliárd euró megtakarítással számolhat 2020-ban.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....