Anyukám is érteni fogja

Biztonságosan az építkezések környékén

2014.07.17.

Ki tudja miért… egyszerre csúcsosodnak Budapesten az út-, de leginkább a villamos felújítások, hogyan közlekedünk a felújítások közelében?

Ahogyan ezen a nyáron, Budapesten közlekedni „lehet”, az lassan a háború utáni állapotokat idézi. Most valahogyan megszaporodtak a felújítások, aminek kapcsán az egyik szemünk sír, a másik meg nevet. Nem rég még a 4-es metró munkálatai okoztak dugókat, minden megálló környékén hosszú évekig lezárások nehezítették a haladást. A Thököly utat például meglátásom szerint hiába nyitották meg, az autósok annyira megszokták, hogy le van zárva, hogy csúcsidőben sincsen semmilyen nehézség, úgy látszik felnőtt egy generáció a lezárások alatt.

Jó munkásemberek

A város ütőerének számító Róbert Károly – Hungária – Könyves Kálmán körút néhány hete az 1-es villamos vonal felújítása miatt van több helyen leszűkítve, ráadásul busz- (hivatalos nevén autóbusz forgalmi) sávokat jelöltek ki csaknek a teljes szakaszon. Érthető, hogy a buszokat nem lehet beállítani a sorba, nekik szabad utat kell biztosítani, és azt is meg kell értenünk, hogy a villamos pályához közelebb eső, belső forgalmi sávokat le kell zárni, hogy a gépek és a munkások számára legyen elegendő hely.

Előfordul azonban, hogy még ebből a területből is kilépnek, mint szövetségi kapitány a nem megadott tizenegyes után a technikai mezőből. Ránk, autósokra ilyenkor sokkal nagyobb felelősség hárul, hiszen ezek az emberek nem véletlenül ténferegnek az úttesten, hanem azon fáradoznak, hogy minél előbb visszakapjuk a teljes utat. Ezért mindenki nyugalma és biztonsága érdekében arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az építkezések mellett elhaladva, fordítsunk rájuk fokozott figyelmet!

Bezzeg-országokban

Külföldön – főképp az Egyesült Államokban – igen szigorú szabályozása van az építkezéseknek, pontosabban az építési területen való közlekedésnek. Az egyik ilyen szigorú módszer, hogy aki például a munkások jelenlétében lépi át a megengedett legnagyobb sebességet, azt az érvényes büntetési tétel duplájával sújtják!

Balra: dupla közlekedési bírság az építkezési területen; Jobbra: amikor a munkások jelen vannak

Bámészkodás

Mérnökként engem is lenyűgöz a különböző munkagépek látványa. Egyszerűen órákig el tudnám nézni, ahogyan a rakodógép dömpereket pakol, ahogyan az árokásó dolgozik, vagy ahogyan sínelemeket emelnek helyükre. Bármennyire is vonzó a látvány, nekünk mindig, minden körülmények között a vezetésre kell koncentrálnunk. Ellenkező esetben ácsorgásunkkal tovább növeljük az amúgy se elhanyagolható méretű dugót. Még rosszabb a helyzet, ha a nagy elbambulásban nem állunk meg, amikor többiek... Ilyenkor teszünk csak igazán az autóstársak kedvére, amíg 10-20 percig vitatkozunk, betétlapot töltünk ki, illetve, rosszabb esetben várjuk a rendőrt.

Nem a megszokott kerékvágás

Bár a Hungária körútról még nem tűntek el a nyomvályúk, szóval azt is mondhatnánk, hogy a „kerékvágás” a régi, a felújításokkal érintett kereszteződésekben gyakran nem a megszokott forgalmi rend szerint kell átaladni. Példaként említeném a Hungária krt. – Thököly út találkozását. Itt a körútról korábban megszokott balra kanyarodási lehetőségeket megtiltották.

Tehát balra fordulás tilos, a jobboldali sávban meg ha nem vagy busz, jobbra kell fordulni

Hiába jelzik ez a besorolást segítő ideiglenes, feltűnően sárga táblák, sokan inkább ragaszkodnak az ismert útvonalhoz, mint ahhoz, hogy szabályosan közlekedjenek, vagy félnek, hogy a kerüőúton eltévednek. (A GPS itt mondta a balra fordulást...) De ezeket a szabályokat nem véletlenül hozzák. Több oka is van, hogy az építkezés idején nem lehet balra fordulni. Például az, hogy nem férnek el a kocsik a kereszteződésben, de még inkább az, hogy a szűkítés miatti áteresztő képesség csökkenés miatt egy fázist (a balra kanyarodást) kihagyták a lámpák programjából, hogy az egyenes irányoknak hosszabb zöldidőt tudjanak adni. Akik mégis megkísérlik itt a balra kanyarodást, azok további súlyos perceket adnak hozzá több száz autós eljutási idejéhez és talán még ennyi percet vesznek el az életükből a feleslegesen okozott idegeskedés és bosszankodás miatt.

Nem is volt olyan lámpaváltás amíg ott voltam, hogy legalább egy autós ne fordult volna be...

Igazságtalan volna csak a Hungáriásokat nézni, ezért lefényképeztem egy autóst, aki a Thököly útról csapta be be balra - volt is dudaszó "jó kedvvel", bőséggel!

Alig tartott fel néhány embert a fekete autó sofőrje

Figyelnek is!

A ma boncolgatott Hungária körgyűrű mentén, több helyen láttam a rendőrséget ügyelni, és aki a buszsávon indokolatlanul (jobbra kanyarodási szándék a kivétel) közlekedik, azt kíméletlenül megbüntetik. Hagyjuk hát szabadon a sávot, mert a bünti összege hiányozni fog a nyaralás költségvetéséből. Nem csak a rögtönítélők vannak kint az út mentén, de más kamerákkal is figyelik a szabálytalanul közlekedőket. Az oszlopokra telepített kamerák mellett a napokban már feltűnt a BKK kamerás kocsija is, de hogy a felvételekkel mit kezdenek, azt nem tudom. (Igazából az sincsen megerősítve, hogy ezt figyelik...)

Elkaptam a pillanatot, amikor csak a busz volt a sávjában

Mindenkinek kitartást a lezárások idején, vigaszként annyit tudok mondani, hogy az ígéretek szerint ősszel vége lesz a megpróbáltatásoknak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....