közlekedési bírság

Bírságolásra kényszerítik a közlekedési rendőröket - Romániában

2022.09.25.

Nagyszabású megfélemlítésre panaszkodik a román Europol rendőrszakszervezet, amely szerint főnökeik bírságolásra akarják kényszeríteni a közlekedési rendőröket - írta az Adevarul című lap.

Az érdekképviselet, amelynek a névazonosság ellenére nincs köze az európai uniós rendőri együttműködést koordináló nemzetközi szervezethez, azt kifogásolja, hogy az országos rendőr-főfelügyelőséghez (IGPR) tartozó autópálya-rendőrség főnöke körlevélben írta elő beosztottjainak: ezentúl meg kell indokolniuk, ha figyelmeztetésben részesítenek egy járművezetőt közlekedési vétségért. Az Europol szakszervezet szerint ezzel arra próbálják kényszeríteni a közlekedési rendőröket, hogy a körülményektől függetlenül, minden kihágásért bírságot szabjanak ki.

"Már csak az hiányzik, hogy konkrét mennyiségi teljesítménymutatókat szabjanak meg, vagyis normát határozzanak meg a behajtandó bírságok mértékéről" - zúgolódott a rendőrszakszervezet, amely arra bíztatja az autópálya-rendőrségnél dolgozó kollégákat, hogy tekintsenek el ettől a "szemétségtől", vagy csak annyi magyarázatot fűzzenek a jelentésükhöz, hogy a kihágásokra vonatkozó, 2001-ben kiadott 2-es számú kormányrendeletnek megfelelően jártak el.

Az Adevarul által fénymásolatban közzétett körlevélből kiderült, hogy az autópálya-rendőrség főnöke az idén márciustól érvényes - az agresszív vezetést is büntető és a nagyarányú sebességtúllépésért súlyosabb bírságokat előíró - új közlekedési szabályok alkalmazását kéri számon beosztottjain.

Az új közúti szabályzat 1300-2900 lejes (100-230 ezer forint) bírsággal és a jogosítvány 90 napos felfüggesztésével bünteti azokat, akik indokolatlan módon az autópálya leállósávjában közlekednek, és 120 napra növeli a jogosítvány-felfüggesztés időtartamát azok esetében, akik visszafordulnak, vagy az autópályán a forgalommal szemben haladnak, vagy tiltott helyen hajtanak át másik pályaszakaszra.

A gyorshajtás büntetésében márciustól új küszöböt vezettek be: 120 napra felfüggesztik a vezetői engedélyét annak a sofőrnek, aki óránként több mint 70 kilométeres sebességgel lépi túl az adott szakaszon megengedett maximális sebességet. Eddig a 90 napos eltiltás volt a legsúlyosabb büntetés, amelyet az óránként 50 kilométernél nagyobb sebességtúllépés esetében szabnak ki.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....