koronavírus elleni küzdelem

Bécsben a lovak etetését is támogatják a koronavírus miatt

2020.11.13.

Bécs tradicionális közlekedési eszköze a fiáker. A lovakat és a fogatosokat is megviselte a koronavírus okozta válság. Turisták hiányában a lovak az istállóban vannak, a fogatosok pedig otthon várják a jobb időket.

A lovakat etetni kell, állatorvosi vizsgálatnak alávetni. Bevétel híján ez nem kis gondot okoz a fiákereseknek. Bécs már másodszor segíti meg őket. A fiáker takarmánycsomagnak nevezett támogatás havi 250 eurót jelent lovanként, amelyet takarmányra, pataápolásra és állatorvosra költhetnek a tulajdonosok.

Fotó: Facebook/Fiaker Stadtjuwel Wien

„A válság kezdetén együtt segítettünk és fogunk is segíteni, mert azt akarjuk, hogy ez a hagyományos bécsi vállalkozói réteg a válság után is gazdagítsa városunkat” – nyilatkozta az orf.at-nak Michael Ludwig (SPÖ) Bécs polgármestere. 

Jelenleg Bécsben 21 fiáker-istálló működik, összesen mintegy 300 állattal.  A turisták hiánya és a vírus terjedésének leküzdésére irányuló szigorú intézkedések miatt az iparág jelenleg hatalmas veszteségeket kénytelen elkönyvelni.

Bécs nem először segíti az állattartókat. Májusban, júniusban és júliusban összesen 237.000 euró áramlott be „takarmánycsomag” részeként a fiákeresekhez. Akkor is lovanként havi 250 eurót kaptak a gazdák.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....