Beszállítók

Bővítette budapesti gyára kapacitását a Continental

2013.07.24.

A Continental Automotive Hungary Kft. budapesti gyárában 2,6 milliárd forint beruházással két új projekt valósul meg, amelyhez közel 500 millió forint uniós és állami támogatást nyert a cég - mondta Luc Quisthoudt, ügyvezető igazgató sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Az 1,4 milliárd forintos beruházás a szervo kormány gyártását teszi kompletté, míg 1,2 milliárd forintból a telephely bővül - tette hozzá az ügyvezető igazgató.

A fővárosi gyárba 2009 és 2012 között 7 milliárd forint beruházással vásárolt új gyártósorokat a társaság. Itt három termékcsoport készül: szervo kormány vezérlő elektronika, a hibrid autók ellenőrző elektronikája, továbbá a fék kontroll termék.

A szervo kormányhoz eddig csak a vezérlő elektronikát gyártották a Budapesten, de a mostani beruházás nyomán novembertől, az autó kormány forgatását segítő villanymotor is itt készül, és a szervo komplett egységként kerül el az autógyárakba. Ez a komplett egység akkora méretű, hogy azokba a kis kocsikba is beépíthető, amelyekben a korábbi termékeknek nem volt hely.

A szervo elektronikája pedig olyan plusz funkciókat kap, mint a parkolási asszisztens, vagy a sávelhagyásra figyelmeztetés.

A második projekttel a raktározási-, valamint a gyártási terület is bővült.

Az első projekttel 90 termelő-, míg a másodikkal 42 új logisztikai munkahely jön létre.

A Continental csoport autóipari beszállító központja Hannoverben van, ehhez tartozik a magyar leányvállat is. A hat magyarországi gyártóhely - Szeged, Makó, Nyíregyháza, Vác, Veszprém és Budapest - mellett Budaörsön működik a gumiabroncs raktár és értékesítés. Az alkalmazottak száma 6 ezer fő.

A  Continental a világon 173 ezer embernek ad munkát, a múlt évi árbevétele 32,7 milliárd euró volt. (MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..