beszállító

Az Audinak és a Mercedesnek is szállít a győri QP Zrt.

2015.02.11.

- A második félévre befejeződik a győri székhelyű Qualitative Production Gépipari és Kereskedelmi Zrt.-nél (QP Zrt.) 2013-ban elkezdődött technológiai fejlesztés; a hosszú távú cél, hogy a vállalat az Audi közvetlen beszállítójává váljon - közölte a vállalat vezérigazgatója az MTI-vel.

Bogisich Ferenc elmondta, hogy a járműipar számára hengerfejeket és motorblokkokat gyártó vállalatnál a másfél évvel ezelőtt indult, Európai Unió által is támogatott fejlesztések részeként tíz forgácsoló gépet vásárolnak, amelyek segítségével magasabb színvonalon tudnak megrendelőiknek megfelelni. Az eszközpark fejlődésével a dolgozói létszámot mintegy ötven munkavállalóval tudják bővíteni, így a gyár két győri telephelyén mintegy 270 munkavállalót foglalkoztatnak a jövőben. A beruházás mintegy 1,2 milliárd forintos összköltsége két pályázatból áll: az egyik 720 millió forint, amelyből 218 millió forint a támogatás. A másik 375 millió forint, amelyből 150 millió a támogatás.


A QP Zrt. 2014-ben eredményes évet zárt: 2013-ban 5,5 millió euró volt a vállalat üzleti forgalma, 2014-re 6,8 millió euró, ami 25 százalékkal magasabb. A vezérigazgató tájékoztatása szerint a növekedés egyértelműen a technológiai fejlesztéseknek köszönhető, az az árbevétel kis hányadú alapanyag felhasználása mellett képződött.

Bogisich Ferenc a 2015-ös év üzleti terveiről szólva hozzátette, hogy másfél éve dolgoznak már azon az Audival, hogy a QP Zrt. első körös beszállítóvá váljon az autóipari cégnek, vagyis olyan komponenseket gyártsanak, amelyek közvetlenül beépülnek a motorba, vagy az autóba. Ehhez további fejlesztésekre van szükség, mert bővíteni kell a gyárat. A QP Zrt. 1993 óta gyárt készülékeket és alkatrészeket mások mellett az Audi, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft., a Nemak Kft., és a Mercedes számára.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....