Anyukám is érteni fogja

Autók réteges öltözéke

2014.07.08.

Törve volt? Mennyire? Hogyan lehet ezt kideríteni?

Több részen át foglalkoztunk már a használt autó vásárlással, volt már szó arról, hogy ne pusztán a KM-órával foglalkozzunk, hanem a kocsi általános állapotát nézzük. Aztán a célnak megfelelő járműtípus kiválasztását beszéltük meg. Legutóbb foglalkoztunk néhány gyanús esettel is, és az átvizsgáltatás fontosságára is felhívtuk a figyelmet.

De mit vizsgál egy szakértő?

A rövid válasz az, hogy mindent, amit csak lehet. Sok ügyfél kérdezi, hogy szerintem mennyiért érdemes megvenni egy autót. Ezt a kérdést muszáj elütnöm valahogyan, mert, hogy kinek-mennyit ér meg egy adott kocsi, az teljesen szubjektív dolog. Én inkább arra próbálok rávilágítani egy-egy vizsgálat után, hogy melyek azok a pontok, amikre költeni kell, és azt is megpróbálom megbecsülni, hogy mennyit. Tehát, ha- tegyük fel - hamarosan kuplungtárcsát kell cserélni egy kocsin, akkor megmondom, hogy az mennyibe fog kerülni – ezek után a vásárló dönti el, hogy a kiírt áron megveszi-e a kocsit.

A másik fő kérdés, hogy volt-e korábban törve a kocsi? A kérdés alapvetően rosszul van feltéve, mert nem szerencsés eldöntendő formában közelíteni. Nem mindegy ugyanis, hogy a szél verte a kertkaput a kocsi oldalához, vagy a csőrös ZIL kapta telibe a B-oszlopnál. Azt, hogy mennyire volt összetörve egy kocsi, korábbi dokumentumok hiányában, roncsolás mentesen a festékréteg vizsgálatával lehet meghatározni.

Ez a "művészkép" még a honlapomra készült, ez az érték gyári

Ahogyan a gyárból kijött

Egy autón három féle karosszéria elem fordul elő: vas, alumínium és műanyag. Ez utóbbi alapanyagon sajnos nagyon drága műszerrel lehet csak mérni (több mint nettó fél millió forint) a legtöbben ennyiért szeretnének kocsit venni. Ilyen műszerrel a szakértők nagy többsége sem rendelkezik. A fémeken már olcsóbb műszerek is meg tudják mérni a bevonat vastagságát, de azért itt sem mindegy, hogy milyen készüléket használunk. Az olcsó hús – híg lé szólás itt is megállja a helyét. Saját műszerre nem érdemes beruházni, mert egy tisztességes készülék ára nettó százezer forint környékén mozog. Az olcsóbb gépek bizonytalanul működnek és általában alumíniumon nem is mérnek.

Akinek van ilyen műszere és tudja hogyan fényezik az autókat, az a leolvasott értékekből sok mindent ki tud olvasni. Az autógyárak a karosszéria elemeket egy vékony alapozó réteggel látják el. A jármű színét adó festékréteg a csillogást biztosító ásványi anyagokat is tartalmazza, ettől lesz egy fényezés metál-, vagy gyöngyházhatású. Végül jönnek a lakkrétegek, ettől lesz szép, fényes a kocsi, és ebből a rétegből lehet lecsiszolni polírozáskor. Egy gyári elemen nincs több réteg, ha ráhelyezzük a rétegmérőt, akkor annak szenzora és az alap fémlemez közötti távolságot képes megmérni, vagyis a felhordott összes réteg együttes vastagságát. Ez a legtöbb gyártónál 100 és 150 mikron között van, vagyis a milliméter tizedrésze nagyságrendű a vastagság.

A gyárban nagyon odafigyelnek, ha 100 helyett 120-at fújnak, az sok autónál sok pénz...

Ha egy elem deformálódik, vagyis megsérül, akkor a karosszérialakatos kiegyengeti azt, amennyire csak lehet, majd a fényező kitöltő anyaggal simítja el a megmaradt egyenetlenségeket. Ezt a kitöltő anyagot hívják gittnek, kb. olyan ez, amit a régebbi ablakoknál az üvegtáblák rögzítéséhez használtak. Ezek után a felületeket lecsiszolják, zsírtalanítják, színre fújják és ellátják a lakkréteggel, végül polírozzák. Mivel ezentúl a kitöltő anyag is részét képezi a bevonatnak, így a rétegmérő ezt az anyagot is „hozzá méri” a festékhez. Amennyiben a mért érték az előbb említett gyári adatoknak nem felel meg, ebből már arra lehet következtetni, hogy korábban bizony hozzányúltak az elemhez.

Szakszerűtlenül

Egy megsérült elemet nem minden esetben lehet megjavítani. Ha olyan deformáció éri, ami éles gyűrődést okoz, vagy akkora a sérülés, hogy túl sokáig kellene kalapálni, hogy visszanyerje közel eredeti alakját, akkor azt le kell cserélni – ez jelenti a szakszerű javítást. Igen ám, de az új elem, pláne ha gyári, nem pedig utángyártott, akkor drága. Ha egy régebbi autó esetében ilyen szakszerűtlen javítást kérünk, az még érthető, de amikor viszonylag újabb, nagy értékű autókon találok összegányolt elemeket, akkor nekem is szorítani kell a bicskát a zsebemben.

Alig múlt három éves, megérdemelt volna egy új sárvédőt

Miért baj ez? Mennyivel ér kevesebbet, mennyivel rosszabb így a kocsi? Ezekre a kérdésekre keressük a választ a következő részben.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A jelenlegi generációnak, amely Európa második legtöbbet eladott modellje volt 2023-ban, nincs....
2024.03.29
Egy 165 járműből álló, 7 millió font (3,27 milliárd Ft) értékű bZ4X-flottát rendelt a WeFlex, amely....
2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....