történelem

Autók, amik megváltoztatták a közlekedést

2022.01.17.

Az utóbbi 100 évben millió féle autót gyártottak, de ezek közül nem sok volt, amelyik teljesen felforgatta az autóipart. Az első autó, az első sorozatgyártású autó mellett olyan modelleket mutatunk meg, amik megváltoztatták az autóipart.

Az első autó – Benz Patent Motorwagen

A Benz Patent-Motorwagen ("szabadalmi motorkocsi"), amelyet 1885-ben épített a német Carl Benz. Széles körben a világ első valódi autójaként tartják számon. 1886-ban szabadalmaztatták és mutatták be.

A Ford T-Modell

Az autó születésétől 22 év telt el, míg a T-modell elhozta az autózást a tömegeknek. Az autót még az akkori szabványok szerint is kényelmetlen volt vezetni, a forradalmi az volt, ahogyan készült: sorozatgyártás futószalagon.

1908-ban került forgalomba, ma körülbelül 20.000 dollárnak megfelelő áron, de az ár folyamatosan csökkent, ahogy az új gyártási módszerek hatékonysága fejlődött. Hamarosan az Egyesült Államokban eladott autók fele T-modell volt, az évtizedek alatt végül kevesebb, mint 300 dollárba került – mai árfolyamon körülbelül 4.200 dollárba.

Volkswagen Beetle

Adolf Hitler rendelte, Ferdinand Porsche tervezte, és bár lassú, és kényelmetlen volt, ráadásul vezetni sem volt jó, ez a háború utáni kor T-modellje. Több, mint 21 millió példányt gyártottak.

Fiat 500

Apró volt, olcsó, a formája pedig azóta is ikonikus. Az 1957-ben bemutatott 500-as alapozta meg a kisautók jövőjét, nem véletlen, hogy utódja, a mai 500-as is kifejezetten népszerű autónak számít.

Ford Mustang

Az autó, ami elhozta a sebességet a tömegeknek. Bár voltak előtte is aránylag elérhető árú, kifejezetten gyors autók, egyiknek sem volt akkora hatása, mint a Mustangnak. Nem véletlen, hogy ma is forgalmazzák, mostmár elektromos verzióban is.

Range Rover

Bár voltak más jelentős kényelmet kínáló terepjárók, a Range Rover mutatta meg igazán a közönségnek, hogy egy terepjáró nem csak arra jó, hogy hóban, sárban, homokban hatékony legyen, hanem kényelmes is lehet mindeközben.

Audi Quattro

Az első autó, amely bebizonyította, hogy a négykerék-hajtás nem csak terepen hasznos. A Quattro megmutatta, hogy olyan autók esetében is fantasztikus dolog tud lenni az összekrékhajtás, amelyeknek egyetlen célja, hogy az úton maradjanak. Mindezt azáltal, hogy olyan nagy tapadást biztosít egy nagy teljesítményű autóban, amelyet nála sokkal drágább autók vezetői sem tudtak elképzelni.

Renault Espace

A franciák családi autója volt a világ első MPV-je, ami a Multi Purpose Vehicle rövidítése, nagyjából annyit tesz, többfunkciók jármű. A bevezetést követő első hónapban a Renault összese 9-darabot adott el, de kis idő múlva ez a szám már majdnem elérte a 200.000-et. Az Espace romantikusai szívesen emlékeznek a forgatható első ülésekre, a vezető és az első utas 180°-kal elfordulva hátrafelé nézhet, és csatlakozhat egy beltéri piknikhez. Kategóriát teremtettek ezzel.

BMW X5

Az X5 volt az első olyan terepjáró, amit akkor is választhatott az ember, ha a aszfaltozott utakon akart sportosan vezetni. Az X5 nyomdokaiban olyan modellek születtek, mint a Porsche Cayenne, az Audi Q7, a Bentley Bentayga vagy akár a Lamborghini Urus

Tesla Model S

Minden bizonnyal a 21. század eddigi legjelentősebb autója. A Model S volt az első valóban használható elektromos autó, ami mára elhozta az elektromos autók forradalmát. Ha ez az autó nincs, ma jó eséllyel teljesen máshogy néz ki az autóipar.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....