Gondolatjel

Gondolatjel - Autógyártási ideológia

2022.12.05.

Mindent áthat az új, hódító világvallásnak tekinthető progresszív liberális ideológia. Már a teljesen tárgyi alapú, mindeddig kizárólag racionális autógyártást is jórészt ez vezérli, mint a törökországi Ford Otosan üzemben megfigyelhettem. Vannak vitathatatlanul pozitív vonásai, de kételyt ébresztők, elgondolkodtatók is.

Van-e az emberiség egész történelmén végigvonuló, népek identitását meghatározó, hatalmakat összeugrasztó életfilozófia, vallásosság (kereszténység, iszlám, hinduizmus, konfucianizmus, sintoizmus) hatásköre alól kivétel? Korábban azt mondtam volna, hogy persze: a tudomány és a technológia, illetve az ipar, hiszen ezek egyformán működnek Európában, Amerikában, Kínában, Japánban, Indiában és Törökországban. Megnézve egy távol- vagy közelkeleti, német vagy detroiti kocsit, nem sok különbséget látunk közöttük, ideológiai-alapút pedig semmit. Azt mondhatnánk, hogy rendben is van így.

Napjainkban mégis változik. Az Egyesült Államokban és az Európai Unióban új eszmék kerekedtek felül, például az eltörlési, felébredési mozgalom, illetve a tudományosan nem megalapozott, végső környezetei és ellátási hatásait fel nem táró zöldítés, és a társadalom gyors átalakítása. Hatásuk alól senki és semmi sem vonhatja ki magát, nézzünk most rá erre, egy autógyár, a Ford Otosan példáján.

Kifelé és befelé mutatott önképében jelentős a mai szellemi áramlatok hatása. Súlypontosan nyilvánul meg a környezetvédelemben, a klímaváltozás elleni küzdelemben, ami ma az egyik legnagyobb globális kihívás. Ennek jegyében törekszik kizárólag zéró károsanyag-kibocsátású személyautókat, könnyű és közepes haszonjárműveket, nehéz teherautókat értékesíteni 2030-ra, 2035-re, 2040-re. Kétségkívül helyeselhető, sőt szükséges elhatározások, és hozzájuk tartozik, hogy mindeközben az elektromos járművek akkumulátorainak jelentős gyártójává is váljon a Ford Otosan.

Mivel vannak bizonytalanságok a nyersanyagok világpiacán, kérdéses, hogy lesz-e elegendő lítium és néhány egyéb komponens az e-mobiltás kívánt felfuttatásához. Engem ez a három évszám arra emlékeztet, amikor a Szovjetunió és Magyarország tervgazdasága, merőben ideológiai alapon, minden realitás nélkül kitűzött határidőket az Egyesült Államok lekörözésére, illetve hazánk vas-és acéliparának megsokszorozására, vasérc és kokszolható szén nélkül.

Ha csupán szándéknyilatkozatnak tekintjük az évszámokat, akkor rendben van, de ha kőbe vésett, mindenáron betartani akart előírásnak veszik, akkor balul üthet ki, például mert nem biztos, hogy lesz kereslet ennyi elektromos járműre, hacsak piactorzító intézkedésekkel, kitiltásokkal be nem avatkozik az EU. Ez a lehetőség is benne van abban a szabályozási környezetben, amelyhez alkalmazkodnia kell egy autógyártónak.

A Ford Otosan további célja, hogy gyártólétesítményei és kutatás-fejlesztési központjai 2030-ra széndioxid-semlegessé váljanak, megújuló forrásokból nyerje összes villamos energiáját. Ugyanekkorra teljesen kizárja az egyszer használatos műanyagokat, és harminc százalékra növeli az újrahasznosítottak arányát, illetve negyvennel mérsékli az egy legyártott járműre jutó vízfelhasználást. Ezeket csak helyeselhetjük.

Van valami új, társadalom-átszabási jelenség is. Az autóiparban a legtöbb női alkalmazottat foglalkoztató Ford Otosan szerint a közösség jólétének és a jövő átformálásának fontos eszköze a sokszínűség és a befogadás, ezért százezer nőt szeretne elérni közösségi projektjeivel, és négy év alatt harminc százalékra növelné nődolgozói számát, sőt márkakereskedői hálózatában ezt az arányt is megduplázza, illetve 2030-ig ötvenre emeli a vezetői pozíciókban a hölgyek számát.

Igen tudjuk, csúnya dolog a diszkrimináció, nőknek kevesebbet fizetni, mint ugyanazon munkakörben férfiaknak, szép eszme az egyenlőség. De, mint mindenben, itt is át lehet esni a ló túloldalára. Hogy kirívó példát említsek, internetes hír szerint (nem jártam utána, hogy igaz-e) az angol Királyi Légierőbe (RAF) már csak migráns-hátterű személyeket vesznek fel, hogy diverzifikálják a szervezetet. Ha egy rátermett, elkötelezett, angol patrióta szeretné a RAF kötelékében védeni hazáját, esélye sincs egy bevándorlottal szemben.

Visszatérve a Ford Otosanhoz, biztosan szerencsés, egészséges ilyen személyzeti politikát bevezetni – hiszen nyilvánvalóan politikai nyomásnak engednek. Az autógyártás hagyományosan férfias szakterület, elsősorban az ő képességeiknek felel meg, kelti fel érdeklődésüket. Persze vannak kiváló mérnöknők, termelésirányítási tehetségű nők, hiba lenne kizárni őket a Ford Otosanból, már csak azért is, mert másféle nézőpontjukkal, szempontjaikkal kiegyenlítően hathatnak egy férfias világban – alkalmazásuk javíthatná a vállalati kultúrát és eredményességet.

De az ötven százalék… Nem lehet, hogy egy-egy adott hölgynél alkalmasabb férfit zárnának ki egy pozíció betöltéséből? Megeshet, hogy az eszme diadalmaskodik a józanság fölött? A progresszív liberalizmuséhoz fogható mértékű, gyors és erőszakolt társadalmi forradalmat utoljára Lenin határozott el, de akkor is kiderült, hogy legnehezebben az emberek tudatát lehet megváltoztatni – ma valószínűleg többen járnak pravoszláv istentiszteletre Oroszországban, mint pártgyűlésre. Hajrá lányok, asszonyok, gazdagítsátok személyiségetekkel, munkátokkal a Ford Otosant, de akkor sem lesz tragédia, ha nem éritek el a kerek ötven százalékot!  

 

Az oldal fő támogatója

 

2023.01.29
Az Inception első pillantásra a távoli jövő autójának tűnik. A koncepció azonban már most is....
2023.01.29
Hamisított adásvételi szerződésekre bukkant egy használtautó-kereskedő cégnél az adóhatóság,....
2023.01.29
Története legnagyobb forgalmát érte el tavaly a főként robogókat és motorkerékpárokat gyártó olasz....
2023.01.29
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Nagyon nagy a baj! ..
2023.01.29
Egy az M3-as autópályán lerobbant tehergépkocsi mentését végző autómentő vezetőjét gázolta halálra....
2023.01.29
Itt a koriszezon, Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjaiban megmutatjuk a legfontosabb....
2023.01.29
A dinamikus kupé japán belpiacos változata esett át egy enyhe ráncfelvarráson - a belső teret új....
2023.01.29
Sikeresen startolt a BME (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) Aerospace Team által....
2023.01.29
A Pirelli Elect, az e-járművek és plug-in hibridek technológiai csomagja mostantól a gumiabroncs-....
2023.01.29
Egy gépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között elsodort egy gyalogost Táplánszentkereszt....