Anyukám is érteni fogja

Anyám asszony a mosóban, fehér kocsiját mossa

2014.06.19.

Tudom, tudom, hogy keddre ígértem, de aztán úgy gondoltam, hogy mégiscsak a hétvégére kell a kocsit lemosni.

Gyerekkoromból jól emlékszem még azokra a bácsikákra, akik a konyhai csapra szerelt átalakítóra slagot illesztettek, azt gondosan kivezették az ablakon és szégyenérzet nélkül leengedték a 2. emeletről a parkolóba, ahol aztán bő vízzel le is mosták a kocsit. Hát igen, a magyar lelemény. Ezzel nem csak az a baj, hogy vér ciki, hanem – ahogyan a múlt héten is említettem – a kocsi mosása közben keletkező szennyvíz környezetszennyező hatású, ezért nem szabad közterületen autót mosni.

Az olcsó

Ha már muszáj mosatni, de időnk szűkös, a pénztáránk pedig nincs kitömve, akkor a teljesen alap gépi mosókra eshet a választásunk. Az igénytelenebb helyek, pl. régebbi kivitelű benzinkutak mosójában mindenféle előmosás nélkül, némi kis vizet rásprickolva már jönnek is a forgókefék, aztán kapunk egy öblítést, és végül a tornádó erejű ventilátorok lefújják a vizet a karosszériáról. A végeredmény általában olyan, hogy jobb lett volna nem bemenni. A kefék – kialakításukból adódóan – sok helyre nem férnek be, vagy nem érnek el. Így fordulható elő az, hogy a tetőlemez középvonalában ott marad a kosz, vagy, hogy a lökhárítók alsó része továbbra szennyezett. Ha nem törölgetjük át mosás után az autót, akkor a felszáradó cseppek után a karosszéria csupa pötty lesz a lerakódó vízkőtől.

Kétséges végeredmény?

Egy fokkal jobb választásnak tűnik, ha direkt erre szakosodott gépi mosóba visszük. Nem akarok ingyen reklámot csinálni senkinek, az Integrált Mosó Objektumra gondolok. Itt, amíg sorban állunk, nagynyomású vízzel lazítják a koszt, és a kényes helyeket bő vizes, puha kefével kezelik. Ezekben a mosókban megfigyeltem valamit:

Mivel a főmosást itt is gép végzi, választanunk kell egy programot. (Szerintem amúgy érdemes a drágábbat kérni kerékmosással.) A lényeg, hogy kb. 800 forinttól 1400-ig tudunk költeni árlista szerint. Az előmosást általában ketten végzik. Ha koppra kifizetem az 1380 forintot, akkor kicsit átkefélik a kocsit, és már küldenek is be. De ha nagylelkűen jattolok 2-3 száz forintot, akkor a következő kódolt üzenet megy a kollégák között.

Szép négyes!

Rájöttem, hogy így adják le a drótot egymásnak, hogy érkezett egy kis borravaló, kicsivel több odafigyelés belefér!

Mai tippünk: ha már ilyen mosóba megyünk, ügyeljünk rá, hogy lehetőség szerint ne mi legyünk az elsők a reggeli nyitás előtt. A mosókefe kis szálai ugyanis megszáradnak és rajtuk is kikristályosodik a vízkő. A gépi mosás amúgy is karcolja a kocsit, de ha a vízköves kefékkel esik neki a kocsinknak ez a határ a többszörösére nő!

Arany középút

A kézi mosók a következő lépcsőfok. Bár a helyek, ahol általában működnek, leginkább a 70-es, 80-as évekből ránk maradt garázstechnikával felszerelt, nem ritkán erősen elöregedett épületek, cserébe összehasonlíthatatlanul jobb eredményt produkálnak, mint bármelyik gépi mosó.

Kívül szerény, belül profi

Kb. az történik, mintha mi a legnagyobb alapossággal és házi eszközeinkkel lemosnánk a kocsit, csak az egész tart kb. negyed óráig, és ebben már benne van a belső tisztítás is, amit szintén bivaly erős porszívókkal, spéci szerekkel és törlőkkel végeznek. 5-6 ember esik neki ilyenkor a verdának, az ember úgy érzi magát, mint egy kiskirály. Én sokszor szégyellem is, hogy pl. az autó belsejéből ők dobálják ki az üres papírszatyrokat, meg összegyűrt alufóliákat. Az ár a szolgáltatás minőségével és gyorsaságával arányos. Egy külső-belső alapos, és – hangsúlyozom – minőségi tisztításért 3-5 ezer forintot kell kilángolni. Szerintem megéri.

-Lacikám, mosd már le a kocsimat!
-Nincs vizem!
-És gőzöd van?
-Gőzöm sincs…

A spéci

A gőz erejéről rengeteget hallunk a TV shop-ban, hát persze, hogy jelen van a mosókban is. Ezek a minőségi, professzionális technikával dolgozó mosók szinte kizárólag a bevásárlóközpontok parkolóba települtek. Érdekes látvány, hogy kocsi mosó mivoltuk ellenére alig látni néhány csepp vizet a műhelyben és a környékén, cserébe annál nagyobb füst, akarom mondani, gőz kevereg kint és bent. Amikor először láttam ilyet, azt hittem, hogy ez egy drive-in diszkó, de aztán rájöttem, hogy a gőzmosó a kocsik masszázsszalonja!

Megy a gőzös!

A lényeg, hogy a gőz magas hőmérsékletével könnyen feloldja a szennyeződéseket, még a zsíros-olajos foltokat is. Az pedig, hogy fújja is a cuccot, abban segít, hogy kosz le is menjen a felületekről. Tudtommal semmilyen vegyszert nem használnak, mindent eltakarít a gőz, ráadásul minden apró kis hézagba könnyedén behatol, így lesznek tiszták az ajtó- és ablakkeretek, a küszöbök, vagy a csomagtartó ajtó, illetve a motorház fedél által alapból takart felületek is. Természetesen kérésre itt is megkapja a kocsi az alapos belső tisztítást, illetve különböző kiegészítő szolgáltatásokat kérhetünk, mint például a waxolás, vagy a polírozás. Ennek persze megvan az árnyoldala is, mégpedig az ár. Tízezer forintos nagyságrendben kell perkálni a végén, de – szó szerint kell érteni –enni lehet a kocsiról utána.

Egy szó, mint száz, mosni mindenképpen kell, de egyáltalán nem mindegy, hogy hol és hogyan. A gépi mosó olcsó, de karcol és eredménye közel sem tökéletes. A gőzmosók fantasztikus végeredménnyel kecsegtetnek, de aki havonta képes erre tízezret áldozni, az inkább menjen egy kézi mosóba és a maradék pénzt fordítsa jótékonysági célokra. Tisztaság, fél egészség!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....